Az Iszlám Állam nyugat felé tekinget, mert egyre szarabb Kalifátusnak lenni. Egy névtelenséget kérő amerikai védelmi minisztériumi tiszt szerint a terrorcsoport nagyon nézegeti, hol vannak a környéken könnyen megszerezhető olajmezők.
Különösen Líbiát és a Sínai-félszigetet figyelik, ahol esetleg lecsaphatnának néhány őrizetlenül hagyott olajmezőre. Az amerikaiak persze azt mondják, fel vannak készülve, mert épp ők is azt nézik, melyik területekre csaphat le az Iszlám Állam.
Ha igaz, hogy az Iszlám Állam nagyon szeretne újabb olajmezőket találni, annak elég komoly következményei leszenk. Az ISIS drogból és olajból él, nem feltétlenül ebben a sorrendben. Havonta negyvenmillió dollárnyi olajat exportálhatnak illegálisan, ami azért kell, hogy legalább a minimális infrastruktúrát fenn tudják tartani a belgiumnyi méretű területen, amit ellenőriznek.
Arról, hogyan kereskednek az olajjal, már korábban írtunk. A gyanú (jó, a gyanúnál kicsivel bizonyosabb) szerint Törökország vásárolja fel a kurdok és az Iszlám Állam illegálisan kitermelt nyersolaját is, amit tengeri útvonalakon keresztül szállítanak el. Ez a törököknek azért éri meg, mert az ISIS – mivel hivatalosan nem venne tőle senki olajat – a világpiaci ár feléért terít.
Korábban arról is írtunk, hogy más terv nem nagyon van arra, hogyan lehetne legyőzni az Iszlám Államot. Az amerikaiaknak legalábbis látványosan nincs semmilyen ötlete, olyan, mintha csak azért háborúznának, hogy látványosan csináljanak valamit.
Az oroszoknak bezzeg van ötlete Szíriában, de abban sincs sok köszönet. Putyinék ugyanis azt szeretnék elérni, hogy kevés külföldi szövetségesük egyike, a szír kormány meg tudja szilárdítani a hatalmát a felkelőkkel és az Iszlám Állammal szemben. Ezért cserébe még Szíria nyugati részét is hajlandóak lennének beáldozni, ami azt jelenti, hogy az Iszlám Állam valódi állammá válhatna az Irakot és Szíriát összekötő területeken.
Na, azért ezt annyira nem szeretné az Egyesült Államok sem, de olyan sok megoldás mégsincs arra, hogyan lehetne elkerülni. Azokon a területeken, ahol a terrorcsoport erős, jellemzően szunniták laknak, a többi hatalomra esélyes játékos közül pedig mindenki síita. Ez pedig sokszor komolyabb ellentét, mint a keresztényeké és a muszlimoké.
Mondjuk azt, ami most történik, megoldásnak nevezni nehéz, mert most épp a levegőből bombázza szarrá a nyugat a környéket, miközben várjuk, hogy a földön majd történik valami.
Az utóbbi időben az Egyesült Államok és Oroszország is erre ment rá. Az amerikai légierő az olajmezők infrastruktúráját támadta, az orosz hadsereg pedig még a bombázások elején elpusztított több száz olajjal teli tankert.
Egyébként azt sem tudni pontosan, hogy az oroszok éppen kit támadnak. Lövik ugyan az Iszlám Államot is, de többnyire azért nem ők a fő célpont. Mostanában viszont egyre inkább azok lettek.
Az, hogy a török légierő lelőtte az orosz légierő vadászgépét, végül az Iszlám Államon csattanhat. Putyin ugyanis már az elején úgy kezdett el bosszút állni, hogy azzal vádolta a törököket, hogy ők vásárolják fel a terrorszervezet olaját, amit egyenesen Erdogan elnök fia szállít el a saját hajózási cégével. Ez annyira azért nem esett jól a törököknek, mert ugyan sokszor viszonylag kevéssé rejtik el, mennyire támogatják az Iszlám Államot, a NATO tagjaként és amerikai szövetségesként nem örülnek, ha rajtakapják őket.
Az elmúlt másfél évben nem volt jó Ewingnak lenni. 2014 nyara óta az olaj elvesztette értékének 65 százalékát. Most negyven dollár körül van a Brent kőolaj hordónkénti ára. És még nem biztos, hogy itt a vége.
Az elemzők szerint 2016 egyik legnagyobb veszélyforrása pont az olaj lehet. Még az sem lenne meglepő, ha a mostani felére zuhanna majd a hordónkénti olajár. És akkor már csak számolni kell, hogy lássuk, mennyire lenne ez szívás az Iszlám Államnak. 40 dolláros hordónkénti árnál ők 20 dollárért adhatják, hiszen összevissza kell trükközni az eladással. Ha ugyanez az ár már csak 20 dollár lesz, akkor tíz dollárért kell majd elszórni az olaj hordóját. Mindezt úgy, hogy a Közel-Kelet gazdasága azért az elmúlt években száz dollár körüli hordónkénti árra rendezkedett be.