Nagyvilág

Ukrán válság: Várhatóan később ül össze a kontaktcsoport

Szombaton találkozhatnak Minszkben a kelet-ukrajnai válság rendezésére létrehozott összekötő csoport tagjai, akik eredetileg péntekre tervezték soron következő ülésüket.

Az ülésre már pénteken a fehérorosz fővárosba érkezett Denisz Pusilin, a donyecki szakadárok képviselője, valamint Vladislav Dejneho, a Luhanszki Népköztársaság részéről. A kijevi kormány emberei azonban nem jöttek el a fehérorosz fővárosba.
A csoport formálisan háromoldalú: Kijev, Moszkva és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselőiből áll.

Ivica Dacic, az EBESZ soros elnökségét betöltő Szerbia külügyminisztere az este arra hívta fel a feleket, hogy minél előbb szervezzék meg a találkozót. Heidi Tagliavini ukrajnai EBESZ-képviselő aláhúzta, hogy küldöttei már csütörtökön reggel megérkeztek Minszkbe, és készen állnak a találkozóra.

Dmitro Kuleba, az ukrán külügyminisztérium tájékoztatási kérdésekkel megbízott nagykövete pénteken azt mondta, hogy Ukrajna csak a szakadár népköztársaságok első számú vezetőivel hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni, azaz Olekszandr Zaharcsenkóval Donyeckből és Ihor Plotnickijjel Luhanszkból.

A két népköztársaság Minszkbe megérkezett képviselői viszont azt mondták, hogy a tárgyalások folytatására feljogosító minden okmánnyal és dokumentummal rendelkeznek, továbbá egy egyeztetésre kész dokumentummal érkeztek. Ha sikeres az egyeztetés, akkor Minszkbe utaznak a népköztársaságok vezetői is.

Véleményük szerint Kijev azonban nem hajlandó egyeztetni erről a dokumentumról, amelynek egyik sarokpontja az, hogy hol húzzák meg a felek közötti elválasztó vonalat. A Moszkva támogatását élvező szakadárok azt állítják ugyanis, hogy a tavaly szeptemberben megszületett minszki megállapodás óta a harcok következtében jelentősen elmozdultak az abban kijelölt frontvonalak.

Kuleba cáfolta azt a vádat, hogy Kijev szándékosan húzza-halasztja a párbeszédet. Hangsúlyozta, hogy a dokumentum tartalma és a konkrét megállapodások a fontosak. Jelentősége van annak, hogy a találkozón azok vegyenek részt, akik korábban a minszki megállapodást aláírták, illetve azok, akik ezért vállalják a felelősséget.

Szerinte szombaton megtartják a találkozót, a minszki megállapodás aláírói jelen lesznek, valamint megállapodás születik arról, miként kell azt a dokumentumot értelmezni, miképpen lépjenek előre a tűzszünet megvalósítása érdekében, milyen keretek között tárgyaljanak a foglyok kicseréléséről, valamint a tüzérség hátrább vonásáról – mondta a kijevi diplomata.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik