Nagyvilág

Cameron nekimegy Brüsszelnek

Az eddigiekhez képest jóval keményebb álláspontot készül megfogalmazni a brit miniszterelnök. De előtte még le kell tudnia a jeges vödrös kihívást.

Kilátásba helyezné Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból a brit miniszterelnök, ha az EU elutasítja a London által követelt átfogó reformok végrehajtását – írta “jól értesült” forrásait idézve a hétfői The Timesra hivatkozva az MTI.

A tekintélyes konzervatív brit napilap szerint ez az eddigiekhez képest jóval keményebb álláspont lenne. Cameron már tavaly bejelentette, hogy ha a kormányzó Konzervatív Párt megnyeri a 2015 májusában esedékes parlamenti választásokat, Nagy-Britanniában 2017-ig népszavazást tartanak a brit EU-tagságról, de addig a kormány újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét az Európai Bizottsággal. London elsősorban alapvető fontosságúnak tartott uniós döntési jogkörök “hazatelepítését” kívánja elérni.

A brit választók e reformtárgyalások eredménye alapján dönthetnének arról, hogy az unión belül vagy azon kívül szeretnék-e tudni hazájukat. Cameron eddigi álláspontja az volt, hogy ha a London által igényelt uniós reformokat sikerül elérni, akkor ő Nagy-Britannia EU-tagsága mellett fog érvelni a népszavazás kampányában.

 
Fotó: Europress Fotóügynökség 

Ehhez képest jelentene komoly fordulatot, ha a brit kormányfő – még a Brüsszellel tervezett tárgyalások lezárulása és a népszavazás előtt – hivatalosan felvetné Nagy-Britannia EU-kilépésének lehetőségét.

A The Timesnak nyilatkozó források szerint arról még nem született döntés, hogy ez a fenyegetés mikor hangozzék el, de az egyik lehetséges időpont a Konzervatív Párt szeptember végén esedékes éves kongresszusa.

Minden Juncker miatt van 

A lap értesülései szerint a Downing Street-i stábon belül már akkor felmerült e figyelmeztetés nyilvános elhangzásának lehetősége, amikor Jean-Claude Junckert választották az Európai Bizottság következő elnökévé.

A Londonban túlzottan föderalistának tartott Juncker jelölését a brit kormány a végsőkig ellenezte, de Cameron reakciója annak idején végül csak arra a kijelentésre szorítkozott, hogy a luxemburgi politikus megválasztása nyomán nehezebb lesz Nagy-Britanniát az Európai Unióban tartani.

A London által szükségesnek tartott reformcsomag egyik központi eleme az Európai Unión belüli munkaerőmozgás jelentős szigorításának igénye. A brit kormány a mostani – legfeljebb hétévi korlátozást engedélyező – szabályozás helyett olyan rendszert szeretne, amely addig nem tenné lehetővé az új EU-tagállamokból érkezők szabad munkavállalását más uniós országokban, amíg az újonnan felvett tagországokban az egy főre jutó átlagjövedelem el nem ér egy meghatározott szintet.

A brit sajtó által nemrégiben megszellőztetett – hivatalosan meg nem erősített – elképzelések szerint a brit kormány ezt visszamenőlegesen, tehát az EU-ba már felvett közép- és kelet-európai tagországokra is érvényesítené.

Jöhet a jeges víz

A brit politikai életet is elérte az egész világot lázban tartó jeges vödrös kihívás, és nagyon úgy tűnik, David Cameron sem ússza meg a dolgot. A hétvégén Alex Salmond skót miniszter ajánlotta be a brit miniszterelnököt, hogy jótékony céllal öntsön a nyakába egy vödör jéghideg vizet. 

Lehet, hogy Nagy-Britannia nekimegy Brüsszelnek és kilép az EU-ból, de most mégis az a legfontosabb kérdés, hogy vajon  bevállalja-e a vödröt Cameron? 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik