Nagyvilág

Orbán: Már vannak sikerpontok

A miniszterelnök összességében nem nevezte még sikeresnek a magyar gazdaságpolitikát.

A magyar gazdaságpolitika iránya jó, és bár egyelőre azt nem lehet sikeresnek minősíteni, már “vannak sikerpontok” – állapította meg Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken Brüsszelben, az EU-országok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos tanácskozása után tartott sajtótájékoztatóján. Orbán Viktor szerint lehet ugyan vitatkozni arról, hogy milyen eszközökkel kellett, illetve lehetett volna beállnia Magyarországnak a mostani irányba, de azt senki nem vitatja, hogy ez az elért irány jó.

A kormányfő kijelentetet: Magyarország egyetlen fillért sem fog elveszíteni a jövő évi uniós felzárkóztatási, vagyis kohéziós támogatásból. Közölte: az uniós tagállamok pénzügyminisztereinek március 13-i ülésén jóvá fogják ugyan hagyni az Európai Bizottság indítványát a kohéziós támogatás felfüggesztésére, de akkor már a miniszterek előtt lesz az a magyar tájékoztatás is, amely arról szól, hogy a kiigazító lépések miként teszik majd okafogyottá ennek az eljárásnak a folytatását.

A kormányfő szerint az Európai Bizottság kifogásai technikai jellegűek, és gyorsan, mintegy fél év alatt rendezhetőek. Költségvetési szempontból ma Magyarország számára kedvezően lejt a pálya – jegyezte meg Orbán. Ezt olyan adatokkal támasztotta alá, hogy például Magyarország a 27 tagú unióban a nyolcadik legalacsonyabb szintű hiányt tudja felmutatni, illetve Portugália után a második legnagyobb arányban hajt végre szerkezeti kiigazítást a költségvetésében.

Elmondta, hogy ezen a csúcstalálkozón hosszú idő óta először derűlátó volt a hangulat. Ennek okai közül kiemelte, hogy az Európai Központi Bank által újabban követett, olcsó hiteleket hozzáférhetővé tevő politika alkalmas a bizalom helyreállítására.

Hozzátette: a pénteken aláírt új pénzügyi paktum is szerepet játszik abban, hogy az EU és azon belül az euróövezet cselekvőképes tényező benyomását kelti.

A pénteken véget ért EU-csúcs politikai témái közül Orbán Viktor kiemelte, hogy Szerbia, amely megkapta az uniós tagjelölti jogállást, hamarosan meg is kezdheti a csatlakozási tárgyalásokat. Magyarország szempontjából különösen kedvező fejleménynek értékelte, hogy a megállapodások alapján Szerbiában megerősödött a kisebbségek jogai melletti elkötelezettség, az ezt tükröző politika kiszámítható jellege.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik