Nagyvilág

Már 43 milliárd dolláros árvízkár Pakisztánban

Pakisztánnak eddig már több mint 43 milliárd dolláros kárt okoztak a rendkívüli esőzéssel járó áradások - jelentette be Sah Mehmud Kuresi külügyminiszter.

A miniszter az ENSZ közgyűlésén szólalt fel, amelyet azért hívtak össze, hogy a világszervezet hathatós nemzetközi segítséget kérjen az eddigi legpusztítóbb pakisztáni áradások miatt keletkezett károk felszámolására, és a bajba jutottak megsegítésére.

Az ENSZ nap folyamán ismertetett felmérése szerint nyolcmillióra emelkedett azoknak az árvízkárosultaknak a száma, akik azonnali humanitárius segítségre szorulnak. A bajokat fokozza, hogy a természeti katasztrófa sújtotta ország több térségében komoly feszültségekkel jár a segélyek szétosztása, a károsultak gyakran egymás ellen fordulnak.

Kuresi külügyminiszter a közgyűléshez intézett beszédében utalt arra, hogy ha nem tudnak mihamarabb véget vetni ennek az áldatlan helyzetnek, a pakisztáni kormány harca a terroristák ellen még nehezebbé válhat. “Nem engedhetjük meg, hogy ebből a kaotikus helyzetből a szélsőségesek húzzanak hasznot” – szögezte le.

A közgyűlésen Hillary Clinton amerikai külügyminiszter közölte, hogy az amerikai segélyt 60 millió dollárról 150 millióra emelik. Clinton arra is ígéretet tett, hogy az Egyesült Államok technikai segélyt is nyújt, katonai és civil forrásokat mozgósít az árvízkárosultak megsegítésére, illetve a mentési munkákra. Kérte honfitársait, hogy magánemberként is járuljanak hozzá a bajba jutott Pakisztán megsegítéséhez. Minden, akár csekély összegű felajánlás is számít – mondta.

Ban Ki Mun, az ENSZ-főtitkára, aki nemrég tért vissza New Yorkba a katasztrófa sújtotta területről, azt hangsúlyozta, hogy Pakisztán segélyezése a világ szolidaritásának a próbaköve lesz.

Az ENSZ augusztus 11-én kérte a világ országait, hogy képezzenek 460 millió dolláros rendkívüli segélyalapot Pakisztán részére. Ennek az összegnek a fele szerdáig összegyűlt, de nem számít bele az amerikai segély megemelése, amiről Clinton tett említést a közgyűlés előtt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik