Merkel politikai ambícióira és képességeire sokan akkor figyeltek fel, amikor a konzervatív szövetség választási versége után 2000-ben a fizikus végzettségű politikusnőt a CDU elnökévé választották. Merkel rátermettségére jellemző, hogy a 2005-ös Bundestag-választások utáni kemény nagykoalíciós tárgyalásokat követően végül ő foglalhatta el a kancellári széket, pedig szocialista riválisa, Gerhard Schröder is igényt tartott a posztra.
A megváltó kompromisszumot nehéz pillanatok elõzték meg
Első EU-s sikere akkor mutatkozott meg, amikor úgy tűnt, hogy a 2007-2014-es költségvetési tárgyalások zsákutcába jutnak az angol-francia ellentétek miatt. Általános vélemény szerint Merkel közbelépése kellett a bukás elkerüléséhez. A tavalyi év második felében, a német elnökségre készülve már sejteni lehetett, hogy újabb nagy dobásra készül: az alkotmány 2005-ös francia és holland elutasítása után beállt bénult állapotából akarta kirángatni az uniót.
Az eltelt két évben azonban az európai politikusok túlnyomó többsége igencsak szkeptikus volt a tervvel kapcsolatban. Merkel azonban a fejébe vette, hogy elindít egy olyan folyamatot, amelynek eredményeképpen az EU „2009-ig írott alkotmányt kap”. Ennek hátterében az állt, hogy meggyőződése szerint Németország képes arra, hogy az egész unió politikáját befolyásolni tudja.
Ehhez a körülmények is adottak voltak, hiszen már tavaly év végén biztosnak látszott, hogy 2007-ben az EU három vezető országa közül kettőben vezetőváltás lesz, és csak Merkell marad állva a Chirac-Blair-Merkel triumvirátusból. Politikustársai közül is csak nagyon kevesen gondolták, hogy eléri azokat a célokat, amiket maga elé kitűzött. Egy olyan megegyezés kimunkálásához ugyanis, amit mind a 27 tagország aláír, szinte már hihetetlen diplomáciai és közvetítői képességekre van szükség.
Nincs többé “D Terv”
Merkel nem habozott, azonnal belevágott nagy ívű tervei kivitelezésébe. Már két nappal szilveszter után – meglehetősen szokatlan módon – kérdőívet küldött szét az EU-tagországok vezetőinek, amiben az EU alkotmányával kapcsolatos kérdések szerepeltek, hogy felmérje: hogyan is állnak a dolgok, mielőtt nekikezdene a feladatnak.
A kancellárasszony az eszközökben sem volt válogatós. Ha úgy gondolta, hogy a megfogalmazás az, ami sokakat zavar, nem habozott átcímkézni azt. Mivel egyeseknek borsódzott a háta az „EU-törvényektől”, ezért szó nélkül rábólintott a „szabályozás”, és a „direktíva” elnevezésekre. Ha az „EU- külügyminiszter” szó hallatán mindenki a saját parlamentjéig futott, akkor nem erőltette a dolgot és az EU-nak “Külügyi és Biztonságpolitikai Főmegbízottja” lett.
Merkel boldogan mondott le az uniós zászlóról, himnuszról, mottóról is, csakúgy, mint az “alkotmányról”, amiből végül reformszerződés lett. Minderre azért volt szükség, mert az EU-nak új alapszerződés kellett ahhoz, hogy a hat országosra tervezett intézményrendszer az akár ötszörös taglétszámával is működni tudjon, és készen álljon a jelenlegi 27 mellé további új tagok befogadására.
A nyilvánosság kizárva
A megegyezés tető alá hozásának módja is sokakban megütközést keltett. Széleskörűen elfogadott nézet szerint az alkotmányra kimondott francia és holland „nem” oka, hogy politikai alkuk során született meg, és az európai polgárokat kihagyták belőle. A kommentárokban jelzett – és egyes politikusok által is gyakran hangoztatott – megoldás a 2005-ös fiaskó után „D Terv” néven futott. Vagyis hogy a következő alkotmányos tervezetet demokratikus módon, a „néptömegek széles bevonásával” kell megszerkeszteni.
Ehhez képest az alkotmány újjáélesztéséhez Merkel stratégiájának lényege az volt, hogy az országok képviselőivel a nyilvánosság kizárásával tart megbeszéléseket. Így például az EU 50. születésnapjára készült Berlini Deklaráció szövegtervezetét a tagországok vezetői mindössze két nappal az aláírás napja előtt kapták meg. Felháborodott cseh diplomaták ezután felszólították Merkelt, hogy az alkotmánnyal kapcsolatos tárgyalásokat másképpen végezze. Merkel válasza sem késett soká: újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy továbbra is ragaszkodik saját munkastílusához.
“Ez egyike azoknak a dolgoknak, amiket nem lehet a nyilvánosság előtt folytatni” – mondta az alkotmányról. Azt akarom elkerülni, hogy minden alkalommal, amikor elkészül egy szövegtervezet, és a 27 tagállam egyike egy kis módosítást javasol, akkor minden apró változásról széles vita legyen, és presztízsüggyé váljon. A diplomáciai csatornákon keresztül történő egyeztetés a cseheknek is megadja a lehetőséget, hogy megvédjék érdekeiket. Talán sokkal eredményesebben, mintha minden kint lenne a lapok hasábjain másnap, és egy másik ország azzal jönne: a csehek kaptak három dolgot, akkor mi is akarunk három dolgot.”
—-“Miss World”, a G8 megmentője—-
Az EU 50. születésnapi ünnepsége alkalmából a Bloomberg, a benfentes gazdasági lap úgy írt, hogy Angela Merkel a nyugat legbefolyásosabb és legígéretesebb vezetőjévé vált. „Figyelembe véve Németország XX. századi történelmét a fasizmussal, kettéosztottsággal és Európa legfontosabb államaként való újjászületésével, ez történelmi jelentőségű, ami túlmutat az EU születésnapi ünneplésén”.
Persze ebben szerepe volt annak is, hogy Bush kardélen táncol mind otthon, mind a Közel-Keleten, Blair már távozóban, és Chirac is a múlté. Ehhez azonban kellett az is, hogy Merkel az USA és az EU vezetőinek is elnyerje a bizalmát. Az Atlanti-óceán mindkét partján őszinte tárgyalópartnerként tekintenek rá, akit kevésbé érdekel a saját egója, mint Németország befolyásának használata a megfelelő eredmény eléréséhez.
Ékes példája volt ennek a G-8-ak németországi találkozója, ami után az antiglobalistákon kívül mindenki arról áradozott, hogyan mentett meg egy újabb nemzetközi találkozót a bukástól. Egyrészt sikerült kivédenie az USA kezdeményezését egy saját klímakonferencia létrehozására, ami hátráltatta volna az ENSZ-folyamatot. A G8-találkozón a nyolcból hat ország (USA és Oroszország nélkül) megegyezett, hogy “legalább megfelezik a globális szén-dioxid-kibocsátást 2050-ig”. Mind a nyolcan pedig abban, hogy 2007 decemberében az ENSZ égisze alatt tárgyalásokba kezdenek, amit 2009-re le is zárnak. A G8-csúcson elért sikere után a német Bild Zeitung Miss Worldnek nevezte Merkelt .
Jobb lett a klíma
A klímaváltozás elleni harc terén az EU-n belül már korábban sikerült megegyezést elérnie. Az EU vezetői elfogadták a megújuló energiaforrások 20 százalékra emelését az energiafelhasználásban 2020-ra. A 27 vezető abban is megegyezett, hogy a káros gázok kibocsátását 2020-ra 20 százalékkal csökkentik, ami felmehet akár 30 százalékra is, ha a fő nemzetek, mint az USA, Oroszország, Kína és India is csatlakozik. Ezt az EU Bizottság elnöke, Jose Manuel Barroso a “legambiciózusabb csomagnak” hívta, “amiben valaha is megegyezett országok egy csoportja az energiabiztonság és a klímaváltozás terén.”
A G8 másik fő eredménye az újonnan elindított, úgynevezett „Heiligendamm Folyamat”. Ennek keretében intézményesítették a tárgyalásokat a G-8 és az öt legfontosabb fejlődő gazdaság (O-5) – Kína, India, Brazília, Mexiko és Dél-Afrika – között. Mostanáig a két csoport közötti tárgyalásokra esetlegesen került sor, ezután a G8 és az O-5 rendszeresen fog találkozni.
Jellemző, hogy Merkel a G8-csúcs után nem hagyta ki a Kölnben ugyanekkor megrendezett harmincegyedik német evangélikus találkozót, melynek témái között a vallás kérdései mellett hangsúlyosan voltak jelen a globalizáció, az emberi méltóság és a szegénység leküzdésének problémái is.
Nyitás az arab világ felé
De nemcsak az Atlanti-óceán két partján nőtt meg Merkel tekintélye. A kancellárnő hat hónapos elnökségének egyik kulcsfontosságú elemévé tette a Közel-Keletet. Januárban azzal kezdte EU-elnökségét, hogy a közel-keleti kvartett – EU, USA, Oroszország, ENSZ – újbóli összehívását szorgalmazta, és sürgette az USA-t, hogy növelje az erőfeszítéseit a térség stabilizálásában.
Március végén – hivatali idejük alatt az uniós elnökök közül elsőként – egy diplomáciai körútba kezdett a régióban, hogy segítse az USA és az ENSZ növekvő erőfeszítéseit a reménykeltő arab csúcs után, ahol az izraeli-palesztin konfliktus megoldására egy új béketervet terjesztettek elő.
A túrát az tette lehetővé, hogy Merkelnek sikerült az izraeliek szemében csökkenteni az EU – szerintük – palesztinokkal szembeni elfogultságát. Sőt közel-keleti útja során Angela Merkel tiszteletbeli doktori címet kapott a Hebrew University of Jerusalemtől. Izraelben elismerően szóltak arról is, hogy tisztában van Németország speciális felelősségével Izraellel szemben, és nagy hangsúlyt fektetett a német-izraeli diplomáciai, biztonsági, gazdasági és szociális kapcsolatokra.
Közel-keleti útja során találkozott Mahmud Abbasz palesztin elnökkel, Ehud Olmert izraeli miniszterelnökkel, Abdullah jordán királlyal, majd Libanonban Fuad Saniora miniszterelnökkel és Nabih Beri parlamenti elnökkel is, aki a Hezbollah egyik vezető figurája és Saniora eltávolításán fáradozik.
Globális játékos
Globális játékossá válásában szerepe volt Tony Blair távozásának is, ami után most Merkel számít az USA legjobb barátjának a kontinensen. A G8 előtt, Washingtonban tartott EU-USA-csúcstalálkozón sikerült előrelépni a transzatlanti kereskedelmi háborúban is. A két oldal vezetői aláírtak egy transzatlanti gazdasági integrációs tervet, amiről Merkel azt mondta, hogy nemcsak ”általános kereteket tartalmaz, hanem nagyon konkrét projekteket”. Merkel szerepet kapott az USA rakétavédelmi rendszerének új, kelet-európai fejlesztése nyomán egyre fagyosabbá váló viszony enyhítésében is.
A politikusnő sürgette Busht, hogy javítson az oroszokkal való kommunikációján. Az amerikai elnök ezt nemhogy sértésnek vette volna, hanem válaszul, amikor ezután védelmi minisztere, Robert Gates Moszkvában látogatott, beugrott Berlinbe is konzultálni. Sőt Condoleeza Rice amerikai külügyminiszter közel-keleti útjai után, hazafelé rendszeresen meglátogatja Merkelt, hogy megbeszéljék az új fejleményeket.
Merkel tehát az EU elnökeként országát az európai, transzatlanti, sőt a globális döntéshozatal központjába helyezte, amire nem volt példa Németország 1990-es egyesülése óta. Újra pályára állította az EU alkotmányos és intézményi reformját, előrelépés következett be a transzatlanti kereskedelem felszabadításában, valamint a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséért vívott harcban. A Times még az EU-csúcs előtt azt írta róla: „Ez az 53 éves politikus, aki magát a szerénység mintájának tartja – saját maga oltja le a lámpákat a kancellárián és áztatja a teáját – túljárt a legélesebb eszű európai stratégák eszén is.”
