Nagyvilág
Élő
A különleges katonai műveletünk övezetében csaknem 700 ezren vannak
Élő
Megsértette pár percre a svéd légteret egy orosz katonai repülőgép péntek délután - jelentette be szombaton a svéd védelmi minisztérium.
Élő
Komolytalannak nevezte az orosz elnök békejavaslatát az orosz-ukrán háború lezárásól a német kancellár a ZDF televíziónak adott interjúban. – Mindenki tudja, hogy Vlagyimir Putyin ezt a javaslatot nem gondolta komolyan, hanem a svájci békekonferenciához van köze.
Élő
Legalább 70 drónnal intézett támadást a Rosztov régióban lévő Morozovszk légibázis ellen az ukrán haderő péntek hajnalban, ahol az orosz légierő a Szu-34-es bombázókat és a Szu-27-es vadászgépeket állomásoztatja.
Élő
Ezúttal Németországon múlt, hogy nem sikerült megállapodni az Oroszország elleni, tizennegyedik uniós szankciócsomagról.
Élő
Úgy tagadta meg egy segélyszállító konvoj beengedését a Gázai övezetbe szerdán az izraeli hadsereg, hogy a szállítmányhoz tartozó terjes dokumentáció rendelkezésre állt és rendben volt – mondta el a BBC-nek az Unicef szóvivője, aki az ellenőrző ponton veszteglés közben tanúja volt két menekülő halász lelövésének is.
Élő
Részt vesz a hétvégi svájci békecsúcson Kamala Harris, az Egyesült Államok alelnöke, ahol találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel – számolt be a Reuters.
Élő
Két, Gázában fogva tartott izraeli túsz meghalt egy Rafah elleni, pár nappal ezelőtti izraeli légicsapás miatt – állítja az Al-Kasszem Brigádok, vagyis a Hamász katonai szárnya.
Élő
Finnországba kerül a NATO új szárazföldi parancsnoksága – jelentette be pénteken brüsszelben Antti Hakkanen finn védelmi miniszter.
Élő
Az amerikai védelmi miniszter szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök nincs abban a helyzetben, hogy békefeltételeket diktáljon Ukrajnának – írja a Reuters.
Élő
Fokozott szerepet fog vállalni az ukrajnai fegyverszállítások koordinálásában – közölte pénteken a NATO.
Élő
Máris reagáltak az ukránok Vlagyimir Putyin orosz elnök békefeltételeire.
Élő
Tizennégy rakétából hetet lelőttek, és tizenhétből tizenhét drónt megsemmisítettek az ország nyugati részén – közölte pénteken az ukrán hadsereg.
Élő
Elmondta Vlagyimir Putyin orosz elnök Moszkvában, hogy milyen feltételek teljesülése esetén lenne hajlandó tűzszünetre és tárgyalásokat kezdeni Ukrajnával a békéről.
- 10:15 Boris Johnson: nem az öregség okozta II. Erzsébet királynő halálát
- 10:03 Drágul a gázolaj csütörtöktől
- 10:00 Semjén Zsolt úgy emlékszik, soha nem járt a pedofília miatt bíróság elé állított expap tanyáján
- 09:59 Két hónappal meghosszabbították a 19 éves lány letartóztatását, aki négy embert is megkéselt Mosonmagyaróváron
- 09:50 Szól a Google Térkép, ha át akarják verni
- 09:49 Mit vesz észre először ezen a képen? Sok mindent megtudhat magáról
- 09:46 Kétszer is visszavonult már, de most mégis újra filmet forgat Daniel Day-Lewis
- 09:39 Magyar családok védelme: rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálat lesz az autókereskedőknél
- 09:33 Hangfelvételen a telefonbetyár, aki azért hívta a 112-t, mert jó volt az ügyeletessel beszélgetni
- 09:30 Ingyen használhatják ezt az új streamingplatformot a Telekom előfizetői
- 09:23 Jövőre kezdődhet a Városligetbe tervezett új Nemzeti Galéria építése
- 09:18 Öt új résszel bővült a Sorsfordítók sorozat, újabb hősöket ismerhetünk meg belőle
- 09:09 Ősi kincseket találtak a Bükkben
- 09:05 A KO-győzelmek sorozata lett az új Bajnokok Ligája – képeken a keddi BL-meccsek
- 09:00 Három vármegyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben a kiadós eső miatt
- 06:00 177 milliós Ferrari, Bentley-k és Aston Martinok a kirakatban: luxusautó-szalont nyit Mészáros Lőrinc öccse
- 18:36 Michael Schumacher először a lánya esküvőjén mutatkozott súlyos síbalesete után
- 17:31 Bűncselekmény hiányában megszüntette az ügyészség az eljárást, ami azért indult, mert Magyar Pétert feljelentették szexuális kényszerítés miatt
- 06:40 Netanjahu az Izrael elleni bombázásról: Irán nagyot hibázott, és megfizet érte
- 18:06 Pokorni Zoltán a Horthy- és a Kádár-rendszerhez hasonlította a NER-t
- 06:42 „Nyilván nem a Sándor-palotát tatarozzuk majd” – Schadl György most egy épületfelújító cégbe szállt be
- 08:29 Példátlan leszállás: kényszerből az Emirates két óriásgépe is landolt Ferihegyen
- 06:13 Nagy mennyiségű esőt kap az ország egy része szerdán
- 21:15 Magyar Péter feljelenti Deutsch Tamást rágalmazásért
- 06:56 „Ő is beszél az Úr felé” – Józsi gazdát látatlanban is lenyűgözte Erika, aki még kapálni is kiöltözik