Közélet

Hegedüs Zsuzsa viszontválasza Orbánnak: Ha van valaki, akiből nem néztem volna ki a fajgyűlölet legkisebb jelét, az te vagy

Megírtuk, hogy lemondott Hegedüs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott, mert felháborodott Orbán Viktor hétvégi, tusványosi beszédén. A kormányfő Hegedüs lemondását tudomásul vette, majd írt egy választ, amelyben kijelentette:

Te tudod a legjobban, hogy Magyarországon az antiszemitizmus és rasszizmus ügyében kormányom a zéró tolerancia politikáját követi.

A miniszterelnök válaszára Hegedüs viszontválaszt küldött, ami lapunkhoz is eljutott.

A szociológus azzal kezdi, hogy „20 év óta Te is eléggé ismersz ahhoz, hogy tudd, mibe került nekem, ennek a levélnek a megírása”, majd megismétli, hogy egyrészt mindig is biztos volt benne, hogy az antiszemitizmus olyan távol áll Orbántól, mint Makó Jeruzsálemtől, másrészt

nem tudom ki és miért sugallta a beszédet, és nem értem, hogy nem vetted észre, hogy ez a szöveg nem az, ami valószínűleg a szándékod volt.

Hegedüs kijelenti, hogy levelében nem minősítette Orbánt, nem nevezte rasszistának vagy szélsőjobboldalinak, a tusnádfürdői szövegről beszélt.

20 éven keresztül nem tévedhettem akkorát, hogy nem veszem észre, hogy benned a legkisebb hajlam is van a már nyugaton is létező fajgyűlöletre. De még ez sem késztetett volna arra, hogy felálljak (…), ha nem Magyarország miniszterelnökeként, nyilvánosan mondod el, hanem magántársaságban. Ez utóbbi esetben ugyanis, ha tudomásomra jutott volna, maximum az jutott volna eszembe, hogy (…) magánemberként azt mondasz, amit akarsz, mint mindenki, de hasonlóképpen meglepett volna, ugyanis ahhoz elég emberismerettel rendelkezem, hogy 20 év alatt csak észrevettem volna, hogy ha elfojtottan is, de ilyenfajta gondolatok vannak a fejedben.

A szociológus szerint a probléma oka ott van, hogy bármennyire nem ért egyet Orbán Európa-ellenességével „és nagyon zavar, hogy időnként a beszélgetésünk lényege az, hogy leüvöltöm ezért a fejed”, de

az Európa-ellenesség számláján nincs 6 millió zsidó halála. És legfőképp, a legvadabb Európa-ellenesség is maximum erősíti az Európa-ellenes hangulatot a Fidesz törzsszavazói között. A faji jellegű diszkriminációra vonatkozó legkisebb nyilvános mondat azonban olyasmit gerjeszt, amiről a történelem nemcsak Európában, hanem Afrikában és Örményországban már bebizonyította, hogyha egyszer kiengedjük a szellemet a palackból, az Úristen sem tudja újra visszazárni.

Hegedüs kifejti, hogy a Soá után egy évvel született, és Orbán Viktorral ellentétben neki sosem volt nagy családja, nagyszülőkkel, unokatestvérekkel.

Mindkét szülőm a rendkívüli lelkierejük és még annál is rendkívülibb bátorságuk miatt menekült meg:

  • az apám, a Don-kanyarhoz küldött munkaszolgálatosok közül egyedül gyalogolt haza, miután, Petschauer Attila olimpiai vívóbajnok a karjai között halt meg a Don-kanyarban,
  • a mamámat pedig kétszer kapták el a nyilasok és tették be a Dunához induló menetbe, amiből mindenkit a Dunába lőttek, egyszer a 2-es villamosra ugrott fel, másodszor pedig egy porosz tiszt vette ki a menetből, mert feltűnt a szépsége, és még a következményeket is megúszta azzal, hogy volt annyi lélekjelenléte, hogy azt hazudta, hogy egy 4 hetes kisbabát szoptató kismama.

A lemondott miniszterelnöki megbízott azt javasolja Orbánnak, olvassa el még egyszer a tusványosi beszéd alapján megjelent szövegének azt a részét, amelyben Hegedüs kifejti, miért nem vállalta azt, amiben gyerekkora óta hisz, hogy „ez a borzalom csak azért történhetett meg, mert túl sokan hallgattak, amikor születőben volt az a fajta gyűlölködés, amire a nácik építettek. Többnyire azért hallgattak, mert nem érintette és ezért nem érdekelte őket”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik