Csóti Rebeka / 24.hu
Közélet

Szégyellnünk kell magunkat Orbán Viktor vagy Szájer József miatt?

„Szégyenkezni senki sem szeret, és az utóbbi években – de különösen az utóbbi hetekben – bőven kijutott a szégyenből a magyar embereknek” – mondta Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke a Szájer-ügyről, Demeter Szilárdról és Orbán Viktor uniós vétójáról. „Szégyent hozott Magyarországra Szájer József?” – tette fel a kérdést Sváby András a Heti Naplóban. Gyurcsány Ferenc sokkal engedékenyebb, szerinte „Orbán szégyene nem a nemzet szégyene”.

Úgy tűnik, hogy a közéleti szereplők, a politikusok szeretnek arról gondolkodni, hogy kell-e szégyellnünk magunkat olyan emberek miatt, akik rontanak Magyarország megítélésén a világ szemében. Ugyanakkor nem biztos, hogy tisztában vagyunk azzal, mit is jelent a szégyen mint érzelem, és mennyire kell foglalkoznunk vele.

A szégyen nem alapérzelem, de gyakran szembesülünk vele

A szégyen és a bűntudat fogalmát még a szakemberek is össze szokták keverni: az utóbbit akkor érezzük, ha hibáztunk vagy bántottunk valakit, az előbbit pedig akkor, ha magunkat, valamilyen vonásunkat érezzük rossznak, elfogadhatatlannak. A szégyen úgynevezett másodlagos érzelem, csak kétéves kor körül alakul ki, és a társas életben van szerepe. A komolyabb mentális zavarban (depresszióban, poszttraumás stressz szindrómában, borderline személyiségzavarban) szenvedő emberekre jellemzőbb, hogy gyakrabban szégyellik magukat, mint azok, akik lelkileg egészségesebbek és jobb az önértékelésük. A gyerekkorban elszenvedett bántalmazásnak, erős szülői kontrollnak, kiközösítésnek vagy stigmatizációnak nagy szerepe van a fokozott szégyenkezésre való hajlam kialakulásában. Az viszont nem okoz bennünk kárt, ha néha, egy-egy helyzetre reagálva kis ideig szégyelljük magunkat.

A legtöbb ember tisztában van vele, hogy szégyent érezni nem túl kellemes, hiszen ez az érzelem nagyon intenzív és negatív. Gyakran akadályoz a cselekvésben, arra késztet, hogy eltűnjünk mások szeme elől, vagy tudatmódosító szereket használjunk, hogy ne kelljen tudomást vennünk róla. Ellenséges érzelmeket, dühöt is kiválthat belőlünk. Érdekes, hogy a szégyentől „függeni” is lehet, hiszen vannak előnyei. Először is megadja nekünk azt az illúziót, hogy kontrollunk van az emberek érzelmei és viselkedése felett:  ha azt gondoljuk, hogy a másik elutasító viselkedésének oka bennünk van, akkor, ha változtatunk magunkon, megmarad a remény, hogy a másik viszonyulása is megváltozik. Másodszor pedig a szégyenérzet megvéd minket olyan érzelmektől, amiket félünk átélni (ilyen lehet a magányosság, a gyász vagy a szomorúság).

Szekunder szégyen

Szégyent elsősorban saját magunk miatt szoktunk érezni. Előfordulhat, hogy mások miatt szégyelljük magunkat? Néhány éve terjedt el Magyarországon a „szekunder szégyen” kifejezés. Ezt a másodlagos szégyenérzetet akkor érezzük, amikor látunk valakit nyilvánosan hibázni, illetlenül vagy bántóan viselkedni. Az érzelem független attól, hogy az illető tisztában van-e a helyzet kínosságával és ő maga rosszul érzi-e magát.

Ez valójában nem is annyira szégyenérzet, hiszen (ahogy a fentiekből is kiderül) szégyellni inkább a személyiségünk, és nem a tetteink miatt szoktuk magunkat. Helyesebb talán, ha azt mondjuk, zavarban vagy kínosan érezzük magunkat mások oda nem illő viselkedését látva. Amikor valaki felveti, hogy szégyellnünk kellene magunkat Orbán Viktor, a Fidesz vagy valamelyik kormányközeli szereplő miatt, akkor valószínűleg erre az érzésre gondol.

Kutatók szerint többször érezzük magunkat zavarban olyan emberek miatt, akikkel valamilyen kínos dolog történt (például böfögtek egy elegáns étteremben), mint saját magunk miatt. Minél empatikusabb valaki, annál inkább jellemző rá ez az érzés. Azt is kimutatták, hogy ilyenkor az agy érzelemfelismerő központja mellett a fájdalomérzékelő rész is aktiválódik: nem véletlenül érezzük úgy, hogy szinte fáj a másik ember viselkedése.

A 2016-os amerikai elnökválasztás után kimutatták, hogy a korábbinál sokkal több liberális írt olyan Twitter-bejegyzést, ami szerint kínosan érzi magát az ország helyzetének alakulása miatt. Érdekes, hogy olyan emberekről van szó, akiknek semmi közük Donald Trump megválasztásához, hiszen nem rá szavaztak. Miért érezték mégis zavarba ejtőnek a volt elnök tetteit és miért nem fejeztek ki mondjuk kárörömet? A kutatók szerint ehhez az érzéshez többek között az vezet, ha úgy látjuk, hogy az illető szándékosan teszi, amit tesz, és nem is bánja meg. Trumpnál egyértelműen ez volt a helyzet, ő annyira feljogosított, hogy folyamatosan úgy érezte, rá nem vonatkoznak a szabályok. Nálunk Demeter Szilárd visszavonta a gázkamrázós írását, a kormány pedig végül nem vétózta meg az uniós költségvetést.

Erősebben érezzük a szekunder szégyent akkor is, ha az, akivel kapcsolatban előjön, velünk azonos csoportba tartozik, csoport pedig lehet egy nemzet is. Amikor Trump csak jelölt volt, a demokratáknak könnyebb volt nem azonosítaniuk vele saját magukat, de miután megválasztották, már az egész országot képviselte.

Annak ellenére tehát, hogy nem vagyunk felelősek azért, amit a politikusaink tesznek vagy mondanak, még lehet, hogy kínosan fogjuk érezni magunkat miattuk. Ennek a negatív érzésnek ugyanakkor előnye is lehet: bizonyos esetekben politikai tettekre sarkallhat ugyanúgy, mint a düh vagy az elkeseredettség, és növelheti az összetartozás érzését.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.