Közélet

Utolólag módosított a Klik a gimnáziumi felvételin, több diák is pórul járhatott

Az Index beszámolója szerint április végén az állami iskolafenntartó, a Klebersberg Központ (Klik) — illetve a konkrét esetben a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ vezetője — arra utasította több intézmény igazgatóját is, hogy vágják vissza a felvett diákok létszámát. Azok a diákok tehát, akik a már kihirdetett felvételi eredmények alapján azt hitték, biztos a helyük szeptemberben, jövő hét elején szembesülhetnek a döntéssel.

Békési Eszter, az érintett szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai-média tagozatának vezetője a lapnak azt mondta:

Ez olyan, mintha a diáknak június 15-én mondanám azt, hogy kettes helyett mégis inkább megbuktatom.

Az országos hírnevű tagozaton a március 12-én kihirdetett eredmények alapján összesen 28 gyerek tanulhatott volna szeptembertől, a döntés miatt 11 diákot arról értesítenek majd, hogy mégsem járhatnak ide és 17 tanulóval indul el az osztály. Békési a lapnak arra panaszkodott: nem érti, tagozatvezetőként miért nem tudott arról, hogy a diákoknak a felvételin minimum 60 százalékot kell teljesíteniük a sikeres felvételihez, és ezt miért csak április végén, bőven a felvételik után közölték vele. Ha ugyanis mindezt már az év elején tudják, tudatosítják a szülőkben és a gyerekekben is, hogy ez egy kemény felvételi.

A gimnáziumban nem indul el az egyetlen hat évfolyamos osztály sem, ide 23 gyerek jelentkezett, ők szeptembertől valószínűleg az általános iskolában tanulnak tovább. Az Index úgy tudja, hogy a következő tanévben öt osztály helyett itt csak három indulhat el. Hasonló a helyzet Makón és Csongrádon is. Az igazgatóktól először itt is a felvettek listáját és pontszámait kérték be, pár nappal később, április 24-én pedig egy táblázatot kaptak vissza az engedélyezett létszámmal. Az Index információja szerint így a Makói József Attila Gimnáziumban és a Csongrádi Batsányi János Gimnáziumban is három osztály helyett csak kettő indulhat el szeptemberben.

A lap egyik pedagógusként dolgozó forrása úgy fogalmazott:

azzal nem is lenne baj, hogy csökkentik a gimnazisták számát, hiszen kevesebb a gyerek, és kevesebb a tehetséges gyerek is, valóban csökken a színvonal, de egy ilyen döntést akkor sem április végén kell meghozni. Az a rengeteg munka, amit a felvételikbe és az iskola népszerűsítésébe fektettünk, mind kárba veszett.

Kiemelt kép: Google Street View

Ajánlott videó

Olvasói sztorik