Kultúra

Rongyosra olvasta Jókait és az Egri csillagokat? Van utánpótlás!

Komoly piaca alakult ki a dicső magyar múltat feldolgozó regényfolyamoknak, a politika pedig a filmvásznon is szeretné a hőstörténeteket viszontlátni. De vajon mi az oka a történelmi regény reneszánszának?

Aki rendszeresen jár könyvesboltba, annak biztos feltűnt, hogy az elmúlt évtizedben látványosan megszaporodtak a hosszú, magyar történelmet dramatizáló regényfolyamok. Ha tehát szeretnénk a dicső és kalandos múltba alámerülni, de már rongyosra olvastuk az Egri csillagokat vagy Mikszáth és Jókai műveit, akkor sem kell aggódni: hosszú évekre megvan a mennyiségi utánpótlás. A trend kiindulópontját Bán Mór Hunyadi-sorozata jelenti, amely 2008-ban indult, de idén már a 10. vaskos kötete jelent meg, és Hunyadi János életét követve most jutott el Nándorfehérvár ostromáig. A terjedelmet részben az indokolja, hogy komoly igény mutatkozik rá. Az eddigi Hunyadi-kötetek összesen több mint százezer példányban keltek el, ami kiugró eredménynek számít a magyar könyvpiacon.

A Bán Mór szerzői álnév mögött álló Bán János kezdettől remélte, hogy az embereket érdekelni fogja Hunyadi élete, de ekkora sikerre ő sem számított. Állítása szerint egyszerűen csak igyekezett olyan regényeket, illetve egy nagyszabású sorozatot írni, amit ő maga szívesen olvasott volna el, ha megírja valaki korábban. Például olyasmit, mint Robert Merle 13 kötetes Francia históriája, vagy Maurice Druon hét részes Elátkozott királyok-szériája.

Úgy hiszem, a magyar olvasókban elemi vágy ég, hogy valamiből erőt meríthessenek a hétköznapok küzdelmeihez. Szerintem minden nép, így a magyar is szívesen olvas ősei helytállásáról. A magyar olvasó szíve is hevesebben dobog, ha magyar győzelmekről olvas, és reményeim szerint elgondolkodik, amikor egy-egy sötétebb időszakhoz érünk: miért alakultak úgy az események, ahogy alakultak

– indokolta lapunknak az érdeklődés okait. Bán nagyon fontos tényezőnek tartja egy regényben a tapasztalatok levonását, és a Hunyadiakra is főképp azért esett a választása, mert szerinte ebben az ő korszakukban a magyar történelemre általánosan jellemző összes tapasztalat fellelhető. Például azok a kérdések, minthogy

  • Milyen vezetői tulajdonságok tudják ezt a széthúzásra hajló népet összetartani?
  • Milyen gondolkodásmód mentette meg Magyarországot az oszmán hódítás első nagy hullámaiban?
  • Hogyan lett egy írástudatlan katonaember fia a tudományokat pártoló, reneszánsz királyunk?
  • Milyen közel, vagy épp messze esik a bennünk élő kép a történelmi valóságtól Hunyadi János, vagy éppen Mátyás király esetében?
  • Hogyan omlik össze minden Mátyás király halála után, miért nem tudta ennek a családnak a harmadik nagy nemzedéke megtartani a hatalmat?
  • Milyen út vezetett Mátyás halálától Mohácsig?

A nem várt piaci siker mellett tehát az alapanyag gazdagsága is belejátszott, hogy sok ezer oldalasra duzzadt a regényfolyam. Bán eredetileg a három Hunyadi-nemzedék életét szerette volna összesen tíz kötetben bemutatni, de már az első könyv írása közben érezte, hogy Hunyadi János élete durván szétfeszíti egy trilógia kereteit. Most úgy látja, a 12. kötetben fogja tudni rendesen lezárni, de utána egyből ráfordul a Mátyás király-sorozatra, így bőven lesz munkája a következő egy-két évtizedre.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

A Hunyadi látványos sikere átszakította a gátat, ami után megindultak a magyar múltat feldolgozó – eltérő színvonalú és sikerű – regényfolyamok. Ott van például Bíró Szabolcs 2015-ben indult Anjouk-sorozata, aminek idén nyáron már a hatodik kötete jelent meg. A trend lehetséges okairól Szabó Tibor Benjámint, az Anjoukat is gondozó Athenaeum kiadó igazgatóját kérdeztük:

„Történelmi témájú fontos regények rendszeresen voltak a piacon korábban is, elég, ha Spiró Fogságára, Szilasi Szentek hárfájára vagy Horváth Viktor Török tükör című művére gondolunk. Ezek mind nagyon sikeres, díjakkal kitüntetett, történelmi témájú nagyregények. Azonban tényleg megjelent egy új szín a 2000-es évek első évtizedében. A magyar történelmi hagyományőrző mozgalom éledésével, majd egyre szervezettebbé válásával párhuzamosan jelentős zsánerírók egy csoportja rátalált a szórakoztató történelmi regény műfajára. Ők egy idő után egyesületbe is tömörültek, a Gold Book nevű műhely pedig első (máig legjelentősebb) otthonává vált az ilyen típusú történelmi könyveknek. Nagyon gyorsan professzionalizálódott ez a piaci szegmens, a szerzők gőzerővel képezték magukat amatőr történésszé, és többen erős nacionalista identitást is növesztettek ezzel összefüggésben”

– írta Szabó, aki szerint ma már viccesen hangzik, de Bán János tizenöt évvel ezelőtt még lézerpisztolyozós, gótikus űroperákat írt szakmányban, most meg a Magyarságkutató Intézet honlapján integet. A „Bán Mór” helyett persze akkoriban még egész más szerzői álneveken, például Kim Lancehagenként írta a sci-fiket és fantasyket. Mindenesetre érdekes eredettörténet, hogy „ugyanazok az emberek, akik az Amerikából lopott sablonokra építették angolszász szerzői álneveken az irtózatos marhaságokat, ők adják ma a történelmi regényírói közösség gerincét.”

Szabó tehát alapvetően két okot lát a trend mögött:

  • Az egyik, hogy tényleg egy piaci résre találtak rá (Passuth, Merle és a többiek űrt hagytak maguk után).
  • A másik pedig, hogy a hibrid ellenforradalom korában élünk.

Merthogy a jelenség nem teljesen független az elmúlt évtizedekben zajló társadalmi-politikai folyamatoktól. Szabó úgy látja, hogy a régi polgári körök közössége ráfeszítette magát az etnicizmusra és tradicionalizmusra az elmúlt tíz évben, az ezek mélyén fortyogó indulatok számára pedig alaptakarmány a hősi múlttal öblögetés.

Szerinte ezek a hatások hajtják meg a történelmi regények iránti kereslet növekedését, ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy a könyvkiadás nem trendekről vagy ideológiákról szól, hanem egyes művekről és olvasmányélményekről. Tehát mindegy, mi volt az oka, a körülményei a Hunyadi vagy a Anjouk létrejöttének, a fontos csak az, hogy ezek kiváló művek, egészen elképesztő intenzitású élményt adnak olvasóiknak.

Lehet bármi a trend, az olyan művek, amelyek erre nem képesek, soha nem fognak feltűnést kelteni. Bán Mór és Bíró Szabolcs ezért tisztelet érdemelnek. Tőlem meg is kapják. Szabolcsot ráadásul barátomnak is mondhatom.

A Hunyadi értékesítési számait aligha lehet utolérni, de a műfaj azóta kitermelte a maga sikereit. Az Anjouk például stabil sorozatnak számít, aminek címeiből eddig összesen néhány tízezer példány fogyott, de Szabó szerint ennél is fontosabb, hogy az érdeklődés folyamatosan nő az új részek megjelenésével. Az utóbbi hónapokban jelent meg náluk Miklya Luzsányi Mónika Az ecsedi boszorkány, illetve Batka Zoltán Vata fia című regénye is, előbbi a 16. utóbbi a 11. század Magyarországán játszódik. Az Athenaeumnak ennek ellenére jelenleg nem kiemelt profileleme a történelmi regény – ellentétben mondjuk a Gold Book kiadóval. Bíró Szabolcsot sem azért hívta oda Szabó 2014-ben, mert feltétlenül történelmi regényeket akart volna kiadni, hanem mert dolgoztak már korábban együtt, és tudta, mennyire profi szerző és profi nyilvános aktor. „Az inkább csak egy mellékhatás volt, hogy az ő itteni sikere elkezdett mágnesként működni, egyre többször jutottunk eszébe szerzőknek, ha történelmi regényt írtak. Bár könyv ezekből a legritkább esetben lett.”

Bíró Szabolcs szerint a történelmi regények körül kialakult nagyfokú érdeklődést jelzi, hogy évről évre egyre több magyar szerző bukkan fel ebben a zsánerben. Beindult egyfajta közösségépítés is a műfaj képviselői és kedvelői között. Ő először 2012-ben vette fel a kapcsolatot magyar történelmiregény-írókkal, hogy szervezzenek egy közös konferenciát, és 2013-ban már meglepődve konstatálta, milyen sok új név, új arc bukkan fel a piacon. Úgy látja, a hullám azóta is tart, egyre többen írnak történelmi regényt, de nyilván nem mindenkire reagál ugyanúgy a piac:

Van, akinek rengeteg könyvét vásárolják, van, akit épphogy csak a felszínen tartanak az olvasók, és akadnak olyan szerzők is, akiket alig néhányan olvasnak, holott országosan terjesztett könyveik jelennek, jelentek meg. Azaz pusztán a műfaj vagy a téma még nem garancia a sikerre

– mondta kérdésünkre Bíró, aki szerint már csak azért is nehéz megmondani, miből fakad a közönség érdeklődése, mert rendkívül széles rétegről beszélünk:

„Egy részüket nyilván a magyar történelem dicső pillanatai érdeklik, mások egyenesen ezekből a regényekből szeretnék megismerni a régmúltat (ezért is gondolom, hogy nagy felelőssége van mindenkinek, aki történelmi regényt ír). A legtöbben viszont, azt hiszem, egy jó történetre kíváncsiak, érdekes szereplőkkel, váratlan csavarokkal, erős érzelmekkel – csakúgy, mint bárki, aki regényeket olvas. Az biztos, hogy a mostani történelmiregény-írók zöme egy érzékelhető hiányt pótol: a kilencvenes években és a kétezres évek első évtizedében alig akadt magyar történelmi regény, az azt megelőző évtizedekben pedig szinte csak ifjúsági irodalomként dolgozták fel az egyes témákat. Az, hogy az utóbbi szűk évtizedben egyre többen írnak felnőtteknek is szóló, komoly hangvételű regényeket a magyar történelem egyes korszakairól és eseményeiről, szerintem nyugodtan nevezhető hiánypótlásnak is. Ezért lehet nagy reneszánsza itthon a műfajnak, és persze megint más kérdés, hogy ez meddig maradhat így.”

Fotó: Fekete Nándor, klikkout.sk

Bíró Szabolcs mindenesetre hosszú távra tervez: ha az eddigi tempóban halad (egy könyv/év), 2028-ban zárja le az Anjouk-sorozatot, ami után már inkább önálló köteteteket, legfeljebb trilógiákat tervez írni. És, hogy nem fojtogató-e olykor, ha az ember ilyen hosszú időre elkötelezi magát egyetlen projekt mellett? Bíró szerint nem, hiszen két Anjouk-kötet között van lehetősége olykor máson is dolgozni, másrészt ezen a regényfolyam világán belül is megtalálja a változatosságot:

Belefásulni vagy beleunni azért nem tudok, mert a sorozat rengeteg témát dolgoz fel, azaz nem egyetlen történetet húzok, mint a rétestésztát, tizenöt köteten keresztül.

A nemzeti múltidézéshez hamarosan csatlakozhat a filmgyártás is. Bár ez nálunk egy sokkal központosítottabb szegmens, így a piaci trendektől is kevésbé függ, az ideológiai szándék már megszületett. Az utóbbi években a kormánypárti sajtóban és a hivatalos kultúrpolitikában is slágertéma lett, hogy miért nem készülnek olyan filmek, amik a dicső magyar múltat is bemutatnák a nézőknek az „állandó önmarcangolás” helyett. Erre a célra tavaly külön történelmi filmes alapot hoztak létre, és az akkor még Andy Vajna vezette Filmalap is pályázatot hirdetett, amire „a magyar történelem eseményeit, sorsfordító pillanatait és alakjait” bemutató filmtervekkel lehetett jelentkezni.

A leghevesebb vita épp az előkészületi fázisban lévő Hunyadi-film, a többmilliárdos költségvetésű Az utolsó bástya körül robbant ki, amit a kormánysajtóban sokan történelmi tévedésekkel és nemzetietlenséggel vádoltak. A támadásoknak meg is lett az eredménye: idén tavasszal kiszállt a projekthez rendezőként csatolt, és sokat támadott Szász János, azóta nem nagyon hallani a hazai léptékkel gigaprodukciónak számító filmről. Hiába vélték úgy sokan Vajna halála után, hogy nem lesznek komoly változások a Filmapalapban, az elmúlt hetekben megtörtént a teljes hatalomátvétel: először Káel Csaba filmbiztosi kinevezésével, majd Havas Ágnes lemondásával az igazgatói székről, végül pedig a pályázatkokról döntő Filmszakmai Döntőbizottság teljes lecserélésével. Ezek fényében egyre nagyobb esély mutatkozik rá, hogy a dicső magyar múltra és hőstettekre koncentráló „nemzeti fordulatot” mégsem egy új, alternatív testülettől, hanem magától a megújult Filmalaptól várják (bár ezt az új bizottság első finanszírozási döntései egyelőre  nem igazolják vissza).

Távozik a Filmalap vezérigazgatója, Havas Ágnes
Nyolc és fél év után hagyja ott az intézményt, de Havas biztos abban, hogy az új kormánybiztos, Káel Csaba továbbviszi a munkájukat.

Az utolsó bástyát Bán János is sokat támadta, mert szerinte a kiszivárgott forgatókönyv egyértelművé tette, hogy az alkotók a kényelmesnek tűnő, ugyanakkor legrosszabb megoldást választották:

„A létező, történelmileg hiteles eposz helyett egy hollywoodi kliséktől hemzsegő fikciót állít a középpontba. Két kitalált, összeláncolt fiú lelkizése helyett én a nándorfehérvári hősökre lennék igazán kíváncsi. Hunyadi, Szilágyi Mihály, Kapisztrán János atya ebben a forgatókönyvben méltatlan háttérszereplők.” Bán szerint nagyon régen készült méltó, szép kiállítású magyar történelmi film. Kérdésünkre azt felelte, hogy a Honfoglalást és a Sacra Coronát sem tartja ilyennek: ezek szerinte inkább épp azt demonstrálják, hogy

a jó szándék kevés, mert egy ilyen nagyszabású produkcióhoz megfelelő szakemberekre és nagyon sok pénzre van szükség.

Bizonyára sokba kerülne az ő Hunyadi-regényfolyamából készülő tévésorozat is, amelynek terve fel-felmerül az utóbbi években. Ennek állásáról annyit tudtunk meg Bántól, hogy egyelőre írják a forgatókönyveket, mert azt szeretnénk, „hogy ha felmerül a lehetőség, legyen alternatíva, legyen egy vonzó, nemzetközi sikerre számot tartó, nagyszabású filmsorozatunk, ami végre méltó módon mutatja be Hunyadi János életét, a nándorfehérvári diadalhoz vezető utat.”

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.