„Ezen beszartok” – így kezdte minapi fészbukposztját, melyben újpesti létére lebalfaszozta a lilák komplett labdarúgó-szakosztályát.
Hát, ezen a társaságon tényleg csak beszarni lehet. A posztban leírtam, milyen abszurd, kamu munkaköröket tartanak fenn. Például művészeti vezető! Az vajon mire tanítja a focistákat? Tán arra, hogyan kell kánkánozni gólörömnél.
Írása apropója az volt, hogy az azerbajdzsáni kupameccsére igyekvő Újpestből két, vízum nélkül érkező idegenlégióst a bakui reptérről visszafordítottak a határőrök, majd az így tartalékosan felálló csapat kikapott.
Eszméletlen, nem? És nyilván sose derül ki, kinek kellett volna tudnia, hogy Azerbajdzsánba vízum kéne a srácoknak.
A minap Orbánba is belekötött, vagy ahogy ön fogalmazott: belehorgolt. „A horvát foci kicsit a mi kutyánk kölyke”, ezt nyilatkozta a miniszterelnök. Mire ön: „Melyik kutyáé??? A kuvaszé, amelyik a felcsúti Orbán kastélyt őrzi???… Ha az ön célja az, hogy tönkretegye a horvát futballt, mint ahogy a magyart sikerült, akkor jó úton jár.” Tényleg azt gondolja, hogy Orbán tette tönkre a magyar futballt?
Az ő engedélye nélkül nem működhetne így ez az egész. Tudnék segíteni, van koncepcióm. Sajnos nem jutok a közelébe.
Írja le és küldje el neki a koncepciót.
Persze, hogy aztán azt mondják, „jé, de jó ez az Urbán, baszki, így kell ezt, de majd mi megcsináljuk nélküle”. Azt már nem! Személyesen vagy sehogy. Történt már velem ilyesmi, tudom, miről beszélek. Amikor 2002-ben bajnokságot nyertünk a Zalaegerszeggel, feltűnt nekem, hogy nem kapni ZTE-mezt, sálat, semmit se. Akkoriban volt két ruhaüzletem, megírtam a klubvezetésnek, hogyan tudnánk együttműködni. Vártam, és egyszer csak olvasom, hogy hamarosan indul a ZTE marketingelése mezzel, mindennel. Erre gyorsan levédettem az egyesület címerét, mielőtt ők megtették volna.
Lenyúlta az önt alkalmazó csapat címerét?
Ők meg az én ötletemet akarták lenyúlni. Egál.
Sok pénzt csinált belőle?
Semmit. Nem vagyok üzletember, ingyen osztogattam a mezt fűnek-fának. Például bejött egy bácsi, hogy vinne egyet a kis unokájának, halászta elő az összekuporgatott pénzét, mondtam, „hagyja a fenébe, papa”, adtam neki kettőt ingyen, csődbe is mentem. De legalább volt munkája az akkori élettársamnak, addig se otthon ült… Ezért viselem nehezen, amikor emberek anélkül, hogy a szemembe néztek volna, úgy ítélnek meg, hogy hagyd már, ez egy alkoholista köcsög.
Ki mondott ilyet?
Egy újságíró kérdezte az Újpest belga tulajdonosától, miért nem foglalkoztatja az Urbánt. Roderick Duchatelet azt a válaszolta, hogy egyszer beszélt velem és többé nem akar. Csakhogy mi sose beszéltünk. Újpesten születtem, az volt az álmom, hogy Újpesten futballozzak, ez megtörtént, és az, hogy utána Újpesten edzősködjem, na, az nem jött össze, pedig a családomnak mindene Újpest.
Nem Albert miatt lett Flórián?
Ééén? Ne már! Édesapám is Flórián volt meg a nagyapám is. A Fradi véletlenül se került szóba nálunk. Na de az a lényeg, hogy az elnök úr úgy írt le, hogy sose látott.
Ön építette fel ezt az imidzset. A tavaly megjelent önéletrajzi könyve tele piás, bulis sztorikkal. Írta, éjszakázott, ivott ájulásig, olykor kokózott is. Plusz „menyecskézett”, vagyis kupiba járt, megesett, hogy válogatott mezben szórakozott prostituáltakkal. A belga Waregemből azért menesztették, mert részegen elcsábította az edzője tizennyolc éves lányát. Első profi szerződése aláírása előtt időt kért, hogy bedobjon egy deci rumot és két sört. Volt, hogy a magyar válogatott keretbe egy kocsmából hívta be Mészöly Kálmán. Egykori törzshelyén, a Mátra borozóban, amikor valaki javasolta, hogy inkább majd a játékos-pályafutása után igyon, azt válaszolta, „de én most vagyok szomjas, bazdmeg”. A kötet tán legerősebb állítása szerint ostobaság, hogy csak almalével lehet komoly sportkarriert befutni, hiszen ön rumozva is negyvenszeres válogatott lett, hat évet vitézkedett belga élcsapatokban.
Mi a baj ezzel az állítással?
Van az a tehetség, amiből egy rész elherdálása után is marad egy belga karriernyi. Maga Puskás Öcsi bácsi mondta önnek, hogy „fasza gyerek vagy és jó játékos”. Egy almalevező Urbán Flórián számára tán spanyol, angol, német, olasz egyesület a plafon.
Sose tudjuk meg. A pletykákra pedig azt tudom mondani, hogy Amúgy nem értem, miért kéne máshogy éljen egy futballista, mint mondjuk egy targoncás. Párszor a képembe vágták, hogy nem leszek profi, hiszen iszom, cigizek, mondtam, én elvégeztem a dolgomat, és ha van bármi egyéb feladat, csinálom. Ha nincs, akkor hadd igyak!
A sportoló munkaeszköze a teste, érdemes rá vigyázni, hogy tovább tartson és sikeresebb legyen a karrier, nem?
Alávaló hazugság, hogy naponta ledöntöttem egy üveg viszkit és minden este nyolc kurva feküdt rajtam.
Ne rám haragudjon.
Dehogy haragszom. Kétségtelenül akadtak az életemben nehéz időszakok, megesett, hétvégén három napig mentem, de hétköznap ritkán és minimálisat ittam, különben bajosan játszom hat évet Belgiumban. Meccseken úgy kihajtottam magam, hogy utána egy órán keresztül csak ültem az öltözőben. Magyarországon volt csapattársam, aki lefújás után közvetlenül bevágott két tál pörköltet és négy liter almalevet. Vajon mennyire tette oda magát a pályán? A belgák csinálták jól. Nem foglalkoztak a piával, sőt, meccsek után kötelező volt beülnünk szurkolói pubokba haverkodni, néhány csapattársam olyankor annyit bevert, hozzájuk képest kismiskajóska vagyok. Magyarországon este tizenegykor hívogattak az egyesülettől, ágyban vagyok-e már, odakint ez senkit nem érdekelt, nulla ellenőrizgetés, csak annyi, hogy Ez a profizmus! Én tudtam, mit, miért csinálok. És edzőként is tudtam, most is tudnám, ha kapnék lehetőséget.
Milyen edzőt szeret a magyar futball?
Aki nem káromkodik. Szépen kell beszélni, szépen kell öltözni, jaj, sálacskát tegyünk fel… Közben meg olyan balfasz, mint a segg.
Az Újpest mesteréről beszél?
Pf… Dehogy róla. Globálisan.
Az Újpest edzője szépen öltözik, öltöny, fehér ing.
Mindenki szépen öltözik.
A fradi Dollja melegítőben tolja.
Az mondjuk igaz. A lényeg, hogy a magamfajta önjáró, szenvedélyes edzőnek nincs munkája. És például a Véber Gyurinak sincs!
Az öltönyön és a balzsamos fogalmazáson múlik az állás?
Meg azon, hogy amikor odamegy az edzőhöz a tulajdonos, hogy te, figyelj, ezt meg ezt a játékost be kell rakd a kezdőbe, akkor bólogass.
Öntől lehet ilyet kérni?
Lehet. Csak az a válasz, hogy majd te berakod, amikor az én székemben ülsz. Ha építek egy hidat, beállok alá, s ha rám omlik, elgondolkodom, mit basztam el. De amit te építesz, az alá ne engem tolj, mert nem szeretem, ha más hídja zúz halálra. A magyar foci megélhetési futballbűnözés, országgyűlési képviselők azon versengenek, kinek nagyobb a stadionja, ki tud több állami pénzt elherdálni. Sógor-koma rendszer működik, lényege, hogy teljesítsd az utasításokat, cserébe megkapod a fizetésedet. Köztük egykori balosok, akik hirtelen orbánisták lettek, és bár mindig, mindent elszúrnak, sebaj, helyezgetik őket ából bébe, aztán béből cébe, céből débe, déből ebe, majd vissza ába. Aki bent van, kussol, mert ha kinyitja a száját, elveszíti a munkáját.
Orbán nyilván eredményes magyar focit akar, állami százmilliárdokat tol bele, már csak a dolog politikai hozadéka miatt ő is ott szeretne állni egy vébédöntő után Macron vagy Merkel mellett a díszpáholyban és tévénézők milliárdjai előtt ölelgetni a sporthősöket. Vajon miért tűri az eredménytelenséget?
Mert átverik. Én nem verném át, elmagyaráznám, hogyan kell fölépíteni a magyar futballt.
Hogyan kell fölépíteni?
Először is: kizárólag utánpótlásra adnék taós pénzt. Másodszor: tilos évente átszervezni a kiírást, stabil rendszer szükséges. Harmadszor: hülyeség, hogy a megyei bajnokokat osztályozóra kényszerítik. Negyedszer: az is hülyeség, hogy NB III-tól fölfelé kötelező utánpótláscsapatokat tartani, hiszen csomó faluban összesen nincs annyi gyerek, hogy kiállítsanak korosztályos gárdákat. Futball ellen beoltott kölkökkel vannak tele a pályák, zavarják az edzéseket, hozzájuk butulnak a tehetségesek. Na, nem sorolom.
Ön milyen edző? Tudna bajnokcsapatot csinálni?
Vakokból még én sem. De ából eljutnék bébe, az tuti. Tessék adni nekem lehetőséget, egy, inkább két évet egy normális csapatnál, és ha elszúrom, lehet szidni, de addig nekem senki ne ugasson. Szisztematikus munka kell, először kiszórni a csapatomból a futballkurvákat, akik nem azonosulnak a hitvallásommal, és hozni akár gyengébb képességűeket, akik beleállnak a melóba. Ha van mentalitás, lesz eredmény. Megye kettőben edzettem Csomádot, minden játékos munka mellett jött edzésre, télen a betonon futottak, átérezték, mit akarok, meg is nyertük a bajnokságot. Nulla forintért! Százvalahány gólt lőttünk, a felét rögzített helyzetből. Bezzeg a többi megyei csapatban nem tudtam egy nyomorult szögletvariációt megtanítani, Naná, hogy kikapsz, és hallgatod a lelátóról, hogy „Urbán, menj anyádba, milyen edző vagy te”?! Vissza is szóltam, hogy „hát, öcsém, azt ebből nem fogod megtudni”.
Büntette a lógósokat?
Mit büntessek rajtuk? Amatőrök. Aki meg nem, azt is úgy szerződtették, hogy húszezer forint a pályára lépési díj és edzeni nem kell. De változnak az idők, egyre több a pénz a futballban, az NB I-ben röpködnek a milliárdok, csak végre meg kéne dolgoztatni érte a játékosokat. Saját magamból indulok ki, hiszen ugyanolyan magyar vagyok, mint bárki más. Amikor itthon futballoztam, szerdáig nem edzettem, csütörtökön kicsit beszálltam, pénteken belehúztam, szombaton meccs. Gyűlöltem edzeni és ha nem hajtottak, ellazsáltam a tréningeket. Persze meccsen a huszadik percre elfogyott a levegőm és úgy rúgott picsán az ellenfél, hogy a nézőtérről hoztak vissza. Aztán 1992-ben kikerültem Belgiumba. rögtön észhez is tért mindenki, hogy Urbán nem az a kávéház, akinél rugdalózni lehet. Az edzőm keményen fogta a tökömet, rendesen leedzett, én meg a meccseken fölvettem két százkilós belgát a hátamra és átgázoltam mindenkin. Tetszik, nem tetszik, a magyar játékos olyan, hogy ki kell verni belőle a szart, és akkor megcsinálja. Itthon is így kéne. Persze a munkát az utánpótlásban kell kezdeni.
Vannak futballakadémiáink.
Bár ne lennének. A futballakadémiákat Nyugaton tíz éve bezárták, nálunk akkor kezdték el alapítani. Mire vezet az, ha tizenéves fiúkat négy évre összezársz? Mi középiskolában masszíroztuk a csajokat a folyosón. Az akadémisták mit masszíroznak? Legföljebb egymást. Felcsúton mi van az akadémián kívül? A nagy semmi. Mit csinál a gyerek szabadidejében? Nyomkodja a telefonját, tippmixel, szerencsejáték-függő lesz, és az még a jobbik eset. De hogy igazi labdarúgó nem lesz belőle, az tuti.
Milyen egy igazi labdarúgó?
Emlegettük a horvátokat. Az edzőjük egyetlen mondatban összefoglalta a sikerük titkát: „Nincs stadionunk, de van hitünk és szenvedélyünk.” A horvát bajnokság játékosainak nincs teletömve a zsebük, egyetlen cél vezérli őket: kikerülni külföldre, hogy eltarthassák a családjukat. Ehhez képest Magyarországon már az akadémiákon félmilliós ösztöndíjat kapnak tizenhat éves kölkök, természetesen közpénzből, taóból. Aki felnőtt játékos lesz idehaza, annak havi tízezer euró, vagyis három és fél millió forint az átlagos fizetés, a menőknek kétszer-háromszor ennyi jár. Ezek után miért akarnának fejlődni, erősebb bajnokságba igazolni, kockáztatni a magyar srácok? Ráadásul a magyar akadémiák, amióta léteznek, vagyis az elmúlt nyolc évben egyetlen labdarúgót sem képeztek ki, aki legalább az itthoni első osztályban meghatározó szerepet vinne. Apuka megveszi nekik a nyolcvanezres cipőt, pedig a gyerek ikszlábú és keresztbe támad a pályán. A szegények adnak jó labdarúgókat, azok tudják, honnan jöttek! Én is csóró voltam, rakodómunkásként huszonöt kilós hordókat dobáltam föl IFÁ-ra. Amikor életem első profi szerződését kaptam a Volántól, édesapám kérdezte, „kisfiam, szeretsz focizni?”, „édesapám, az életem a futball”, „hát, akkor becsüld meg magad, mert nagyon kevés ember mondhatja el magáról, hogy abból élhet, amit szeret”. Csak így lehet. Két korosztállyal kezdem majd, kilenc- és tizenegy évesekkel, aztán hat-nyolc éven belül kinevelek legalább egy játékost, aki nemcsak itthon, hanem Nyugat-Európában is megállja a helyét. És akkor majd össze lehet hasonlítani az én hatékonyságomat a milliárdokból gazdálkodó akadémiákéval. Én egymillió dolláros árut akarok. Egyelőre keresem a szponzorokat, alakul a dolog.
A pénz mozgatja?
Sose foglalkoztatott a pénz. Az Anderlechtben rengeteget kerestem, de pont teleszartam, mert nem játszottam, megelégeltem, az egyik meccs végén köptem egyet az edzőre, másnap nem voltam ott, de nem érdekelt. Az érdekelt, hogy pályán legyek, ha meg pályán voltam, én akartam a legjobb lenni. És amikor olyan edzőm volt, aki bízott bennem, felszántottam a gyepet. Amikor viszont nem bíztak bennem, összezuhantam, olyan bénán játszottam, tökön rúgtam magam a pályán. Bizalom nélkül nem megy. Bizalom és szenvedély, ez kell.
Írta a könyvében, hogy egy svéd-magyar alatt, egy szögletnél megbeszélte a fradista és szintén szenvedélyes Dragóner Attilával, hogy leszedik a pályáról a világsztár Zlatan Ibrahimovicot: ön ment vesére, Dragóner pedig gyomorra.
Ja, hogy ne ugrabugráljon, de sajnos lepattantunk, acélból van az a csávó.
Viszont kaptak egy „hülyegyerek, mit akartok?” pillantást.
Járt nekünk.
Azóta Ibra példakép?
Nincs példaképem. Van, aki jól cselez, más jó szerel, megint más kőkemény. És én se csak az a tuskó parasztgyerek voltam, ernyőzgettem én az ötösön, meg lehet nézni a Youtube-on, hogy globális összetettben voltam jó. Ha valaki aranyos, almalevet vedelő kisfiú csinált volna olyan trükköket, mint én, mai napig állva tapsolna az ország.
Ön civilben sem almaleves fazon. 2006. szeptember tizennyolcadikán, az őszödi beszéd miatt kirobbant balhéban revolverrel indult a tévészékházhoz, ahogy ön akkor gondolta, a „forradalomba”.
A balhé elejét a tévében láttam és mondtam magamban, ha forradalom van, ott a helyem. Egyébként a fegyvert hivatalosan tartottam, nem titkosban. És csak indultam volna vele, de szerencsére az akkori élettársam rábeszélt, hogy inkább baseballütőt vigyek.
Mi történik, ha a kilencmilliméteressel jut ki a Szabadság térre?
Sose tudjuk meg.
A baseballütőt használta?
Nem. Éjjel fél kettőre értem ki, addigra lement minden.
Tényleg forradalomnak látta a gyújtogatást?
Lehetett hinni annak.
Miért ment oda? Annyira utálta Gyurcsányt?
Amikor 2002-ben Medgyessy Péter átvette a hatalmat, leállította a stadionrekonstrukciós programot, azt mondta, az összes futballista dögöljön éhen, jó, nem szó szerint, de így értelmeztem, nem tetszett, aztán meg jött Gyurcsány azzal, hogy „loptunk, csaltunk, hazudtunk”, én meg, bár a politika nem érdekelt, azt mondtam, gyerünk a Szabadság térre.
Na, de stukkerrel?
Időnként nem tudok gondolkodni, és onnantól nem láttam, nem hallottam.
A pályán is volt rostélyos sztorija, a Volánban játszott, nyerni kellett a bennmaradásért, hatvanadik perc, az ellenfél megy kettő-nullra, a Volán rúg szögletet, önt előrevezényli az edzője, felfut, beszól egy védő, hogy „adok majd neked!”, mire ön vissza, hogy „teee?”, mire egy másik védő, „nem, én!”, mire ön szétfejelte a sporttárs fejét.
Telefejeltem, úgy bizony.
Piros lap, a Volán kiesett.
Ki.
Megérte?
Nem. De hát, mondom, lecsúszott a rostély. Mint a Waregem-Lahti UEFA-kupa mérkőzésen. hogy én nem ilyen vagyok, hanem egy jólelkű, érzékeny fiú.
Rendőrt is fejelt le.
Azt nem!
Az újpesti kocsmájában volt egy ilyen attak, nem?
Az egyik internetes lap valóban írta ezt rólam, jól be is pereltem, és első fokon nyertem. Papírom van róla, hogy nem fejeltem le azt a rendőrt, volt büntetőper, a bíróság felmentett 2015-ben.
Lefejelte vagy nem?
Hát, ha papírom van róla, hogy nem fejeltem le, akkor nem fejeltem le, igaz?
Hanem mi történt?
Ünnepeltünk Újpest-szurkolókkal, valaki ránk hívta a rendőrséget, hogy hangosak vagyunk, jöttek, aztán az egyik rám rontott, én megbillentem, ennyi. Semmi nem történt, csak abban a felfokozott hangulatban felfújták a dolgot. Eljárás indult, három évig ment a per, a helyszíni szemlére jött négy tanú, négy hatalmas rendőr, mondták, hogy az ajtóban álltak és látták, hogy lefejelem a társukat, mire a bíró kérdezte, „hogy az istenben álltak négyen az ajtóban, mikor egy ember sem fér el ott?”. A lényeg, hogy a bíró a végén kimondta, hogy ártatlan vagyok.
Az őszödös „forradalom” után is bevitték a BRFK-ra.
Értelmetlenül.
Lefotózták önt a feldúlt tévészékház előtt egy kapucnis, egy gázmaszkos és egy kopasz alak, valamint egy magyar zászló társaságában, ahogy ökölbe szorított kezét az égnek emelve skandál valamit. Hogyan került a lépcsőre?
Valahogy egyszer csak ott voltam, de egyetlen kavicsot nem dobtam el, semmit nem csináltam, az elfoglalt székház előtti ünneplő tömegbe keveredtem bele.
Röhögtek?
Nem nagyon.
Vajon kik szervezték a székházbalhét?
Aligha budapesti nyugdíjasok.
Ma is forradalomnak tartja szeptember tizennyolcadikát?
Fogalmam sincs mi volt, már nem foglalkozom vele.
A székházas fotó miatt kirúgta önt az RTL Klub, ahol addig jó pénzért szakkommentátorkodott. Plusz nem léphetett pályára akkori csapatában, az NB III-as Veresegyházában. Viszont, olvasom a könyvében, egy jóakarója, Jakab János megígérte, mivel ön derék, nemzeti érzelmű magyar, szól az érdekében Orbánnak. Korábban volt köze Orbánhoz, a Fideszhez?
Semmi.
2007-ben az akkor NB II-es Felcsút edzője lett, Orbán is járt a tréningjeire. Az hogy volt?
Szólt, jönne, mondtam, miért ne. Meccsen nem lépett pályára, nem is akart.
Annál őszintébben nem fedi föl valódi énjét az ember, mint foci közben. Orbán edzésen hogyan játszott?
Szívvel-lélekkel, megvolt benne a futball iránti alázat, bármit megcsinált, amit kértem.
Ugyanúgy szólt hozzá, mint a többi játékosához?
Ugyanúgy… Illetve hát olyanokat mondtam neki, hogy „elnök úr, legyen kedves sprintelni”.
Mire ő?
Azt felelte, hogy „Flórikám, ez itt sportpálya, itt én nem elnök vagyok, hanem Viktor”.
Az udvariasság dacára nem tartott sokáig a felcsúti edzőkarrier. Ön azt írta, az volt a baj, hogy bajnokot akart faragni a csapatból. Az is baj, ha eredményes az ember?
Akkoriban vették át az egyesületet Viktorék, azt mondták, a csapat egyelőre nincs felkészülve arra, hogy az NB I-ben megméresse magát, elégedjünk meg a négy-nyolcadik hellyel.
Orbán mondta?
Többen voltak ott. Nem sokkal később elküldtek és tettek a helyemre egy bólogatósabbat. Semmi probléma, tisztességesen megkaptam a járandóságomat. Ígérték, segítenek elhelyezkedni, örültem, de hiába.
2014 novemberében a Jobbik jelöltjeként indult az újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson. Orbán csapatától hogyan keveredett Vonához?
Volt egy barátom a Jobbikban, ő találta ki, hogy Az volt a terv, függetlenként indítanak és beáll mögém a Fidesz meg a Jobbik. Amikor végül a Fidesz saját jelöltet állított, kérdezték a jobbikosok, így is oké-e, mondtam, istenigazából nemzeti érzelmű vagyok, mi bajom lehet, csináljuk.
Milyen pártnak tartotta a 2014. novemberi Jobbikot?
Olyannak, aki meg akarja tisztítani a magyar politikai életet az elmúlt huszonöt évtől.
És most milyennek tartja?
Eltávolodtam ettől a történettől.
Miért indult? Miért égette magát egy biztos és csúfos vereséggel?
Ha mindig azon gondolkodnék, mi hasznom lesz abból, amit épp csinálok, nem így éltem volna az életemet. De hittem, hogy győzhetek, hittem, az újpestiek őszinte embert akarnak a parlamentbe.
Az őszinteség jegyében utóbb elárulta, hogy a kampányfinisben két Fidesz-vezető a vecsési Mekiben NB I-es kispadot ígért önnek, ha visszalép a jelöltségtől.
Így történt! Azzal kezdték, hogy ugye közéjük tartozom, és mi ez a jobbikos szerepvállalás. Mondom, „hogyhogy közétek tartozom?, az elmúlt hat-nyolc évben merre jártatok, hányszor kérdeztétek, van-e mit ennem?”. „Hát, Flóri, ebben tényleg hibáztunk, nem figyeltünk rád, de ez mostantól változik.”
És?
És mondtam, És azt is elmondtam, hogy balos párt színeiben sose indulnék, és szerintem attól, hogy a Jobbik kicsit jobb szélre van a Fidesztől, istenigazából ugyanaz a gondolkodás, szóval ugyanazt képviselem, mint ők.
Mire ők?
Azt mondták, hogy ha így döntök, az a jövőm szempontjából nem lesz jó, de hát, ahogy gondolom.
Aztán?
Aztán a kampányban egyetlen szóval nem bántottam a Fideszt.
Aztán?
Aztán fél év múlva sicc lett a Vecsésből, ahol akkor edzősködtem. De lehet, ez mind a véletlenek összejátszása. Tényleg.
Komolyan azzal érvelt a fideszeseknek, hogy balos párt jelöltségét nem fogadta volna el?
Persze. Mert ha balos lennék és azt mondanák, hogy menj a picsába, te, liberális hülyegyerek, megértem. Na de így?!
Az jogos volna?
Jó, hát, istenigazából az se lenne jogos. Mindenkinek meg kell adni a szakmai lehetőséget.
Az ügető egy istállójának öltözőjében beszélgetünk. Hogyan keveredett ide?
Egy kedves barátom, Csiga bácsi, Csigi János, korábban a Honvédban ült padon, bejáratos lovas körökbe, ő hívott le a legutóbbi szilveszteri celebügetőre. Június harmincadikán, a derbin indultam is a celebkupán. Azon vagyok, hogy megszerezzem az amatőr licencet, aztán, ha a tulaj megtisztel azzal, hogy hajthatom egy lovát, hát hajtom. Jó szórakozás, nem jár érte juttatás, jövök minden délelőtt, jó levegő, fejem tisztul.
Korábban volt köze lóhoz?
Sose.
A kocsmája megvan még?
Nincs.
Miből él?
Dolgozom.
A focivébét nézte?
Csak azért, mert a Magyar Hangnak naponta kellett adnom interjút. Különben a faszom nézte volna.
Miért?
Mert épp nem érdekel a futball. Megcsömörlöttem. Mindenem volt a foci, mégis tönkretettek. Mostanság inkább lehajtok három lovat, mint megnézzek egy meccset.
A Megyeri útra se jár ki?
Nagyon ritkán, a hangulat és a szurkolók hiányoznak, de tényleg nagyon bánt, hogy a tulajdonos nem állt szóba velem és hazudott rólam. Pedig, ha csak öt percet szánt volna rám, lehet, nem írom meg ezt a blogbejegyzést. Hát, most kapja a törődést.
A héten betölti az ötvenet. Lesz buli?
Bulihoz nem kell nekem se szülinap, se névnap, se Szilveszter, Élem az életemet. Ahogy megy. Sodrásban. Bízom benne, húzom még húsz-harminc évig, aztán az lesz a sírkövemen, hogy élt iksz évet, de azt kurva jól.
Interjúkötet a 24.hu szerzőjétől
