Közélet
Sopron, 2011. július 1.
Veiszer Alinda műsorvezető beszédet mond, miután a Magyar Televízió Záróra című műsoráért átvette a legjobb tévéműsornak járó elismerést a VOLTfolió Kulturális Médiadíjak ünnepélyes átadásán, a soproni Petőfi Színházban.
MTI Fotó: Mohai Balázs

Kirúgták a HírTV-től Veiszer Alindát és M. Kiss Csabát

24.hu
24.hu

2018. 04. 18. 14:12

Veiszer Alindát is elbocsátották a HírTV-től, erősítette meg az érintett a 24.hu és az Index kérdésére. Távoznia kell még Simicska Lajos tévéjétől Szöllősi Györgyi műsorvezetőn és D. Bányász Gergőn kívül  M. Kiss Csabának (a Célpont szerkesztőjének) is, illetve az Index szerint Pataky Enikőnek is. Az M. Kiss Csabával kapcsolatos értesülést a 24.hu-nak M. Kiss Csaba környezetéből is megerősítették, hozzátéve, hogy az oknyomozó műsor a távozás ellenére nem szűnik meg.

Felhívtuk M. Kiss Csabát is, aki elmondta:

Korrekten jártak el, már amennyire egy kirúgás lehet az. Üzleti vállalkozásról van szó, tudomásul kell venni a döntést. Pénzügyi döntés született, de mégsem vagyok elkeseredve, mert sok hasonló helyzetet éltem már át, bizonyára most is találok majd állást.

Marad viszont az Index szerint Kálmán Olga műsora és a Szabadfogás is Dévényi Istvánnal.

Péterfi Judit
Péterfi Judit is távozik a HírTV-től
A Riasztás és a Privátszféra műsorvezetőjén kívül a kereskedelmi igazgató is elmegy. Eközben Tarr Péter vezérigazgató-helyettes cáfolja, hogy felajánlotta volna a lemondását.

Veiszer Alinda az Indexnek azt nyilatkozta:

Még csak haragban sem váltunk el, még az ajtót sem csaptam rájuk, igazából korrektül intézik az egészet.

Még annyit hozzátett, hogy egy kicsit azért meglepődött, mert az Alinda nézettsége folyamatosan nőtt, és ekkora sikert kultúrában még sehol nem tudott elérni. Az Alinda május végéig még műsoron lesz a HírTV-n.

Veiszer Alinda a Facebookon is megerősítette a hírt, hozzátéve, hogy egyelőre azzal foglalkoznak, hogy a május végéig adásba kerülő beszélgetéseken ne lehessen érezni, hogy megrázta a hír.

Ugyanakkor fontos ide írni, hogy amikor elhívtak erre a csatornára, nem ígértek többet. Pontosan három évadot. Én pedig kivételes lehetőségnek éltem meg, hogy már nem kezdőként, de még fiatalon műsort készíthetek olyan témákról, olyan emberekkel, akik és amik érdekelnek. Imádtam ezt a három évet. Büszke vagyok arra, amit létrehoztunk Rieger Johannával, Józsa Mártával, László Pállal és Csáka Eszterrel. Szerettem a megrázó beszélgetéseket , szerettem a bátor mondatokat, szerettem kérdezni kritikusan és néha indulatosan is. Nem tudom, hogy lesz e még ilyen. Remélem. Nektek pedig köszönöm, hogy egyre többen virrasztottatok velem. Szuperek vagytok.

Budapest, 2013. március 19. Szöllősi Györgyi televíziós műsorvezető az M1 televíziós csatorna Ridikül című női beszélgetős műsorában, az MTVA gyártóbázisának 7-es stúdiójában. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Távozik Szöllősi Györgyi a HírTV-től
A műsorvezetőn kívül D. Bányász Gergő belpolitikai főszerkesztő is távozik. Mindketten közös megegyezéssel mennek el és a tévénél zajló leépítésekkel függ össze a fejlemény.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Meghalt Princz Gábor

Asian guy pulling warm pant, concept of sexuality problem or weight loosing

Mi okozza a reggeli merevedést?

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.