Minden ember életében eljön a pillanat, amikor először eszik (savanyítatlan) karfiolt, először ugrik bungee jumpingosat, először ül fel a 99-es buszra. Ezek kemény, de vidám pillanatok, amik némi pulzusemelkedéssel abszolválhatók, aztán az ember büszke lesz rájuk utólag. Mert megcsinálta, túlélte, végigvitte.
Én most a Super Bowllal voltam így, essünk túl rajta, ismerjük meg ezt az egészet, miért pattognak csomóan arra, a Patriots vagy az Eagles győzelmén fog-e csámcsogni a fél Egyesült Államok. Azonban az, hogy az embert órákon át a tévé elé szegezik a brutál sok reklámszünet miatt, egészen vállalhatatlanná teszi számomra a sportot. Töredezett az egész, mint a baloldali ellenzék, folyamatosan áll a meccs (ami persze nem kisebbíti a játákosok edzésmennyiségét és teljesítményét), ha nem vedel az ember, szétunja magát. Mindenesetre sok tisztelet a rajongóknak, élvezzék az egészet, tiszta szívből kívánom, jó reggelt, jó szurkolást.
Én meg megvárom február 9-et, és nézek hokit, biatlont, mogult Phjongcsangban. Merthogy ízlések és touchdownok.
