Közélet

A francia kereszt előbb eléri a Fidesz ingerküszöbét, mint a kiskörei

Az egyiket elhozatnák a kormány pénzén, a másikat évek óta nem sikerül pótolni.

Tavaly novemberben a kormány Magyarországra akarta hozni azt a keresztet, amelyet a francia Államtanács döntése nyomán el kellene távolítani a Ploermel kisvárosban felállított II. János Pál pápa-szoborról. Azt az Átlátszó írta meg, hogy nem valamiféle újkori keresztényüldözésről van szó, hanem egy 1905-ös szekuláris jogszabály értelmében Franciaországban tilos köztereken és középületeken vallási jelképeket elhelyezni, ez alól a templomok, imahelyek, felekezeti temetők és múzeumok jelentenek kivételt. A francia szekularizmus hagyománya pedig az 1789-es forradalomban gyökerezik.

Szijjártó Péter ezzel szemben arról beszélt, hogy „Európa jövője szempontjából elképesztően káros minden olyan döntés, amely képmutató módon a toleranciára hivatkozva a kereszténység visszaszorítására irányul, és keresztény szimbólumok eltávolítását rendeli el”, és közölte, hogy a kormány állja a felmerülő költségeket és vállalja az adminisztrációs terheket, hogy a ploermeli keresztet Magyarországra szállítsák, ha ehhez a franciaországi település hozzájárul.

Mindez azért érdekes most, mert a Magyar Nemzet arról ír, hogy a fideszes vezetésű Kiskörén évek óta megcsonkítva áll Szent István szobra, és pont a kereszteket törték le róla, a koronáról és az országalmáról is. A lapnak a polgármester, Magyar Csilla azt mondta, most tél van és hideg, de nagyon várják a jó időt, és tavasszal felújítják a szobrot – amire már hét éve nem került sor.

2014-ben a Kiskörei Lokálpatrióták Egyesülete összeadta volna a szobor helyreállításának költségét. Az egyesület tagja a volt polgármester, Szén József, aki azt mondja: a kezdeményezést az önkormányzatnál elutasították, mondván, annak elfogadásához testületi felhatalmazásra van szükség.

A vandálok okozta kárt néhány tízezer forintba kerülne kijavítani, a polgármester is elismerte, hogy a felújítás nem a pénzen múlik. Felvetik: a valódi okokat a megosztott helyi közéletben kell keresni, a szobrot ugyanis még Szén József polgármesterségének idején állították. Azonban a képviselő-testület egyetlen független tagja azt mondta: a fideszes többségű városvezetés, ha tehetné, kitörölné a város múltjából a 2010 előtti időszakot.

Magyar Csilla szerint korántsem a szobor Kisköre legnagyobb problémája, és „nem érdemes kiskörei keretben keresni Szijjártó Péter mondatait” azzal kapcsolatban, hogy miközben Franciaországból elhozatná a kormány a keresztet, a Heves megyei városban évek óta nem sikerül pótolni. (A fotó a ploermeli szoborról készült. Europress / AFP / Damien Meyer)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik