Közélet

A színművészeti rektora a zaklatásról: rendezőnél, edzőnél a „felszólító mód alapvetés”

M. Tóth Géza: Szerinte vannak szakmák, amelyben a felszólító mód alapvetés, de más a munka és az élet.

A Heti Válasznak a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora azt mondja, nem fél attól, hogy ő is össztűz alá kerül, ha elmondja véleményét a zaklatási ügyekről, amelyeknél szerinte

az elkeseredés és a felháborodás nem visz előre.

M. Tóth Géza szerint mint jelenséget kell elemezni az ügyeket. Azt nem tudja, hol tart egyeteme etikai vizsgálata Marton László ügyében, nem tagja a bizottságnak, visszaélne hatalmával, ha beülne oda. Amíg csak vád volt és cáfolat, addig rektorként nem szolgáltathatott igazságot.

Nyomozni sem jogosultságom, sem apparátusom nincs. Hogy magánemberként mit gondolok, az századrangú, az intuícióim alapján nincs jogom ítélkezni. Ezután kérelmezte Marton a munkaviszonyának felfüggesztését, majd bocsánatot kért. Ez utóbbiban nyilván benne van a beismerés is. Elfogadtam a kérelmét, és zajlik az etikai vizsgálat.

Kizökkentés

Szexuálisan zaklatták Papadimitriu Athina lányát
A színésznő kiakadt, amikor megtudta, hogy lányát nyalogatták, csókolták felvételi közben.

Papadimitriu Athina lányának ügyében az egyetem nem kapott hivatalos megkeresést, de persze beszélt a színésznővel és össze is hívott egy eseti bizottságot. A testület már végzett a munkával, nem tárt fel etikai vétséget, de ajánlásokat fogalmazott meg a felvételin alkalmazott módszereket illetően. A túljelentkezés csaknem hetvenszeres, ezer jelöltből kell kiválasztani a legtehetségesebb 14-15 hallgatót. A felkészültség és a rátermettség nem azonos.

A rutinjukat, rájuk kövesedett manírjaikat meg kell próbálni az ő érdekükben lepattintani róluk. A kizökkentés felvételiztető hagyományunk része, jól publikált, számos helyen eredményesen alkalmazott módszer.

A rektor szerint vannak szakmák, amelyben a felszólító mód alapvetés, ilyen a rendezői vagy az edzői munka.

Beszélj hangosabban, fuss gyorsabban! (…) A cél mindkét esetben pontosan meghatározott: hogy létrejöjjön az előadás, vagy fejlődjön a sportoló. Rendező és színész, edző és sportoló közös akarata fejeződik ki a felszólító módban. Miután azonban vége a próbának vagy az edzésnek, a helyzet megváltozik. A próbán mondhatom, hogy vedd le a pólódat, és ülj bele az ölébe, a próba végeztével azonban nem kérhetem, hogy ülj az ölembe. Különbséget kell tudni tenni, és a legtöbb ember számára ez nyilvánvaló.

 

M. Tóth azt mondja, Marton László, Kerényi  Miklós Gábor vagy Kiss László úszóedző esete ugyanakkor nem feltétlenül annak bizonyítéka, hogy ezek a szakmák különösen veszélyesek a nőkre, lehet, hogy ezeken a területeken érvényesül jobban az egyenjogúság, ezért jutnak itt felszínre a hatalommal való visszaélés esetei.

Vacak színjáték

Szerinte a jelenséggel társadalmi szinten kell foglalkozni és mindenkinek érdemes is elkezdenie magán az önvizsgálatot, miként bánik a hatalmával családjával, munkahelyén, de elismeri, hogy rektorként ő is sokat tehet a zaklatások ellen. Sorolja is mi mindent tett, tesz, majd azért arra is emlékeztet, hogy az egyetemen az elmúlt évtizedekben nem indult zaklatási ügyben eljárás.

Nem csodálkozom ezen, nálunk annyira mindenkit – hallgatót, tanárt egyaránt – a próbák, a vizsgák, a készülő produkciók kötnek le, hogy a nem megengedett intim közeledés egészen idegen lenne ettől a közegtől.

Szerinte más a zaklatás és a kölcsönös vonzalom. Bartók Béla és Pásztory Ditta példáját hozza, majd visszatér oda, hogy a színház egy csodálatos világ, ahol tisztességes emberek dolgoznak. Megtisztulás csak akkor lesz, ha a hatalommal való visszaélést nem csak a sport vagy a színház világában tartjuk problémának.

Különben ez az egész csak egy vacak színjáték marad.

Kiemelt kép: MTI/Földi Imre

Ajánlott videó

Olvasói sztorik