Kis hiba csúszott a Kürt Alapítványi Gimnázium születésnapi akciójába: a középiskola meg akarta és tudta dönteni a pogácsaszaggatás magyar rekordját, ráadásul a produktumokat nemes célra, az Oltalom Egyesületnek ajánlották fel. Nem sokkal később már arról szóltak a hírek, hogy több tanuló beleköphetett a tésztába, sőt, gyanús anyag is a matériába kerülhetett. Ez utóbbit az iskola közleményben cáfolta.
A kamasz megérti, hogy egy ilyen szervezetet segíteni jó dolog, de az ő életét sokkal nagyobb erővel irányítják más aspektusok: az, hogy menő legyen, hogy beletartozzon a társaságba. Az, hogy a kortársközösség része legyen fontosabb, mint a jótékonysági sütögetés
– magyarázza a Dr. Nuridsány Eszter gyermekpszichiáter, akit – az aktuálpolitikai felhangok miatt is – egy ilyen, felnőttként nehezen elfogadható helyzet mozgatórugóiról, a kamaszok rendkívül összetett, konfliktusos helyzetéről kérdeztünk. A szakember példaként a dohányzást említi. Ha megkérdeznénk kamaszokat, hogy mit tudnak a dohányzásról, nyilván az első említett jellemzők között lenne, hogy rágyújtani egészségtelen.
A legtöbben kamaszkorban szoknak rá a dohányzásra, legnagyobb hányaduk éppen így: menő dolog, ha ő is és ő is csinálja, akkor én is rágyújtok. A nem illő, nem szép dolgoknak van egyfajta húzóerejük ezekben a csoportokban.
Nuridsány Eszter úgy látja: legyen szó a dohányzásról vagy a tésztába köpésról, a legfontosabb, hogy a szülő és a tanár beszélgessen a kamaszokkal. A beszélgetéstől a fiatal nem feltétlenül száll magába és nem is biztos, hogy egyetért, de fontos, hogy megértse, hogy bizonyos cselekedeteket miért nem tűr el a közösség. A szép szó nem egyszer kevés, ebben az életkorban leginkább a szankciótól való félelem indukálja a megbánást. Így van ez sok felnőttel is – teszi hozzá a szakember. Az üdvös út tehát a beszélgetés, azonban a kamaszok bonyolult helyzetében nem könnyű elfogadni a felnőttek véleményét, szabályait.
Fotó: Thinkstock
Ki köp és ki nem?
A kamaszkor a híd a gyermekkor és a felnőttkor között, ekkor döntünk először saját életünkről, vágyainknak megfelelően kijelöljük céljainkat és annak megvalósítási módját. De a szabadság egyben teher is: felelősség, maguk mögött kell hagynunk a gyermekkor adta kényelmet, amikor – bár kisebb súrlódások ekkor is vannak – elfogadjuk a szülői döntéseket, értékeket. A hatalmas lépés terhe mellé a test változásai sem könnyítik meg a kamasz életét: a hormonális változások a hangulatra, a viszonyulásokra, a magatartásra is hatással vannak, hogy a nemek közötti feltűnési és megfelelési aspektusokat ne is említsük.
A kamasz a szülőktől egyre inkább a kortársközösség felé sodródik, ugyanis ahhoz, hogy új, saját értékrendet tudjon kialakítani, az addigi értékrenddel – ami eddig a szülői volt – szakítania kell
– mondja a gyermekpszchiáter, aki hozzáteszi: a kamasz néha még akkor is szembefordul a szülői normákkal, ha alapvetően egyetért velük, egyszerűen azért, mert a saját értékek kialakításához nincs más választása, mint leválni. Ha a szülők saját értékrendjüket hitelesen, konzekvensen tudták átadni, akkor az maradandó nyomot hagy a kamaszkori döccenők ellenére is, “az információk nem vesznek el, a kamaszkor végével visszatérnek.”
A tésztába valószínűsíthetően mégsem minden, az akcióban résztvevő tanuló köpött bele. Mitől függ, hogy a döntő pillanatban a fiatal rágyújt-e, igent mond-e egy herbálos cigire vagy ellóg-e az utolsó óráról, ha a kortársközösség refernciaszemélyei is lefalcolnak inkább? A gyermekpszichiáter nem tud egyszerű választ adni, mint személysiégfejlődésünkben mindent, ezt is rengeteg faktor befolyásolja, de mind közül a legerősebb a család hatása. Egy extrovertáltabb személyiségnek fontosabb lehet a közösség visszajelzése, mint egy inkább befelé forduló fiatalnak, a szilárd alapokat azonban természetesen a család jelenti.
– mondja a gyermekpszichiáter, aki hozzáteszi: ha a fiatal otthon nem tapasztalja meg ezt az “ide tartozom” érzést és nem találja meg saját helyét, akkor máshol fogja keresni azt. Sajnos bonyolítja a helyzetet, hogy akik ebben a kihívásban elvesztek, könnyebben egymásra találnak.
Nemrégiben írtunk Vekerdy Tamás gyermekpszichológus neveléssel kapcsolatos gondolatairól, ő egyenesen úgy fogalmazott: nevelés nincsen, csak hiteles együttélés.
