A katolikus püspöki kar új elnöke a Népszabadságban cáfolja, hogy feszült lenne viszonya Erdő Péter bíborossal, aki újraindult az elnöki posztért, de alulmaradt vele szemben.
Legfeljebb csak az ön számára tűnhetett úgy, hogy feszélyezett a viszonyunk. Ilyesmiről szó sincs. Az elmúlt években is ugyanúgy tartottuk a kapcsolatot, mint előtte bármikor.
Eltérő személyiségek, de tudtak, a jövőben is tudnak együtt dolgozni. Ha különbözött is véleményük, azt sosem veszekedve oldották meg. Nem tart a kettős hatalomtól egyháza vezetésében. Ő a püspöki konferencia, a többi püspök az egyházmegyéje munkájáért felelős, nem főnöke a többi püspöknek, Erdő Péter „a legmagasabb rangú főpap Magyarországon.”
Veres András úgy emlékszik, korábban sem állt ki a Fidesz mellett. Mindig azt képviselte – ma is –, hogy az egyház egyetlen pártnak sem lehet az elkötelezettje.
Az egyház független, az evangélium alapján kell hirdetnie Isten igazságát. Másik kérdés, hogy egyes pártok, kormányok közelebb vagy távolabb érzik-e magukhoz az egyházat. Ez már az ő dolguk. Soha nem az egyház keresi a pártok, kormányok szimpátiáját. Bármennyire próbálják is egyesek így gondolni.
Szerinte nem aludtak el a katolikusok, minden tőlük telhető segítséget megadtak a menekülteknek. A vezetők sem tettek egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat, nem mentek szembe a pápa felhívásaival. A püspöki konferencia, a Katolikus Karitász rendszeresen küldte az információkat arról, hol, mit tesznek a migránsokért.
Soha, senkit nem érdekelt.
Veres András szerint a sajtó magyarázta félre Erdő Péter szavait, amikor arról beszélt, hogy a magyar törvények alapján az egyház nem fogadhat be menekülteket, mert „embercsempésszé” válna.
A törvényeket pedig nem a mi kompetenciánk minősíteni.
A püspöki kar tárgyalt az úton lévő menekültekről, és nekik is minden segítséget megad.
Minden rászoruló emberben Krisztust látjuk.
Példát is. Amikor egyházmegyéjében, váratlanul Körmenden és Szentgotthárdon kialakítottak menekülttáborokat, gyűjtő- és regisztrációs pontokat, munkatársai azonnal a helyszínre siettek. Amikor látták, hogy a menekültek csak rövid ideig, egy kis felfrissülés erejéig maradnak, és mennek az osztrák határ felé, az út mellett is a segítségükre voltak. Takarókat, vizet, élelmet vittek nekik.
Amit a krisztusi törvény számunkra előír, azt – erőnkhöz mérten – teljesítjük.
A püspök nem a kormány, hanem a Jobbik menekültellenes tüntetései kapcsán elítélte a gyűlöletkampányt.
Nagyon rossz üzenet, ha hangulatot, gyűlöletet keltenek a menekültekkel szemben, fokozzák az idegenellenességet. Ez egészen biztosan helytelen magatartás, amivel semmilyen körülmények között nem tudok egyetérteni.
Arra a kérdésre érdemben nem felelt, mi a véleménye, a kormány menekültpolitikája nem gyűlöletkeltő-e.
Soha nem leszek senkinek a partnere abban, hogy a politikáról véleményt mondjak, a politikusokat elítéljem.
Hacsak a fellépésük nem ütközik kifejezetten a keresztény értékrenddel, vagy nem az egyház ellen irányul.
Mindenki próbálja megteremteni a maga által legjobbnak vélt lehetőséget ahhoz, hogy az országát megvédje. Látjuk ezt az angoloknál, németeknél, hollandoknál – nem sorolom. Sajnálatos, hogy Európának nem sikerült együttesen fellépnie. Ha tényleg komolyan vesszük, hogy Európai Uniót akarunk, akkor gyorsabb és világosabb döntésekre kellett volna jutni.
Veres püspök szerint egyháza „soha nem volt olyan szabad, mint amilyenné az 1990-es rendszerváltás után vált.”, ma sincs korlátozva a szabadsága, bár időnként vannak nagyon durva kijelentések. Ilyennek tartja, ha fölszólítják a püspöki konferenciát, hogy nyilatkozzon a pápa útmutatásáról, cselekedjen annak megfelelően.
Már bocsánat, de nem politikai megrendelésre fogunk nyilatkozni, és magunktól is tudjuk a dolgunkat. Más esetekben meg az a bajuk, hogy miért szólalunk meg.
A püspök a jobboldalt azért nem bírálja, mert szerinte nincs miért, onnan nem tapasztalt ilyen megnyilvánulásokat.
Azt is elmagyarázza, miként értette, hogy a Magyar Katolikus Egyház túlzott klerikalizmussal küzd. Ez – szerinte – nem azt jelenti, hogy egyháza világi hatalomra törekszik, visszaél a vallással politikai célokért, hanem azt, hogy nem jó, ha az emberek a papok, szerzetesek közösségének látják az egyházat. El kell jutni oda, hogy az egyház a hívő keresztények közössége legyen.
Minél több a tanúságtevő ember, annál érzékelhetőbb, kitapinthatóbb az egyház jelenléte a társadalomban. Ennek nem csupán a templomban, hanem a munkahelyen, a közéletben, akár még a politikában is meg kell jelennie. Azt gondolom, hogy az újjászületésnek ez mindenképpen fontos mozzanata lesz.
A püspöki kar elnökeként fontosnak tartja, hogy az új kihívásoknak megfelelően, érthetően közvetítsék az evangéliumot a mai embernek. Szerinte fontos a családi élet, miután a társadalom és az egyház léte is rajtuk múlik.
Jakab Attila vallástörténész a Le Monde Diplomatique magyar kiadásában korábban hosszan írt arról, hogy „az Orbán-rezsim szellemi alapját tulajdonképpen a demokráciát és a liberalizmust elvető, a német katolicizmus intellektuális peremvidékén elhelyezkedő Carl Schmitt politikai teológiája és jogfilozófiája alkotja”.
A bizánci „szimfóniának” nevezett rendszerben a hatalom oltalmazza az egyházat, amely cserébe ezért erkölcsileg legitimálja.
Az egyházi intézmény a politikai hatalom alárendeltje és eszköze. Ez az ára a számára biztosított társadalmi privilégiumoknak és anyagi biztonságnak.
A szoros összefonódásban az „Egyház, illetve a Hatalom ellenségei felcserélhető fogalmakká válnak. Ami azt is jelenti, hogy a politikai hatalom bukása mindenképpen maga után vonja a hitelét vesztett egyház társadalmi befolyásának megrendülését. A kutató az egyházakra háruló dicstelen feladatnak nevezte, hogy az embereket „infantilissá és gondolkodásképtelenné tegyék”.
Jakab szerint az ő dolguk, hogy az emberekkel elfogadtassák sorsukat, a tekintélyelvűséget, szociális helyzetüket. Mentálisan az egyháznak kell alkalmassá tennie őket az ellenség- és bűnbakképzésre, amely a politikai hatalmat és őket magukat is felmenti a felelősség alól. Akkor így zárta tanulmányát Jakab Attila.
Szomorú, hogy ma Magyarországon nincsen egyetlen olyan, a Hatalom által elismert egyházi személy sem, aki meg merné kongatni a vészharangot!
