Az OECD egyik felmérésében azt vizsgálta, milyen a foglalkoztatáson belül az önfoglalkoztatás aránya az egyes országokban. A számok azt mutatták, hogy jellemzően a fejlett gazdaságokban kisebb (6-10 százalék közötti), s hogy a vizsgált országok többségében az utóbbi tíz évben (1998 és 2008 között) csökkent az önfoglalkoztatás aránya. Az OECD-átlag 2008-ban 15,8 százalék a teljes foglalkoztatáson belül, az EU 27-ek átlaga pedig 16,5 százalék. Magyarországon az átlagnál jobb arányt mutattak ki ugyan (12,3 százalékot), de a fejlettebb országokhoz mérve magunkat már nem lehetünk igazán elégedettek.
Érdekes viszont, hogy vannak országok, amelyek ha minimálisan is, de kilógnak a trendből. Japánban (13 százalék), Ausztriában (13,8 százalék) és Olaszországban (25,7 százalék) például magasabb az önfoglalkoztatási arány, mint Magyarországon. Németországban, Oroszországban, Szlovákiában, Csehországban, Hollandiában pedig nemhogy csökkent volna, hanem kisebb-nagyobb mértékben, de nőtt az elmúlt évtizedben a saját magukat foglalkoztatók aránya.
Az önfoglalkoztatók aránya az OECD országokban (az összes foglalkoztatotthoz viszonyítva). Forrás: OECD.
Az átlagot és az onnan kilógókat is figyelembe véve adódik a kérdés, kell-e támogatni az önfoglalkoztatókat? Másrészt akarnak-e fejlődni a legkisebb vállalkozások, vagy köszönik, de nem kérnek a növekedésből?
Kell-e támogatni az önfoglalkoztatókat?
A fn.hu által megkérdezett szakértők eltérően látják ezt a kérdést. A Vállalkozásfejlesztési Tanács tagja, Vadász György szerint szomorú, hogy Magyarországon 12,3 százalék az önfoglalkoztatás aránya, mert jóval 10 százalék alatt kellene lennie. Akik ilyen státusba kerültek, forrásszegények, eszközszegények, versenyképességük, jövedelemtermelő képességük tizede, mint az unió 15-ök átlaga. Támogatni pont azért kell őket, hogy megerősödjenek, továbbfejlődjenek, s közülük minél többen váljanak valódi versenyképes vállalkozókká – fejtette ki.
A GKI Gazdaságkutató foglalkoztatáspolitikai szakértője, Adler Judit viszont úgy látja, ugyan szükség van az önfoglalkoztatásra (a 10-15 százalék közötti arányt a foglalkoztatáson belül ő normálisnak tekinti), de nem lehet erre alapozni a jövőt, s nem kell túlzottan támogatni ezt a formát. Hogy miért nem? Mert az önfoglalkoztató vállalkozások nagyon sérülékenyek.
Labilisak, és nem képesek továbblépni
Az 1-2 fővel működő vállalkozás képtelen a piacot, a körülményeket, az összes működést befolyásoló tényezőt úgy szemmel tartani, hogy minden változásra felkészült legyen. Egy nagyobb cégnek erre külön apparátusa van. A kiszolgáltatottság személyes oldalról is jelentős: ha például megbetegszik a vállalkozó, akkor többnyire megáll, összeomlik a tevékenység, mert nincs, aki a beteg helyére álljon. S ilyenkor persze veszélybe kerülhet a család megélhetése is – utalt további kockázati tényezőkre.
Ha pedig a rendszerváltás után (részben kényszerből) alakult rengeteg (nagyrészt) családi vállalkozást nézzük, akkor azt látjuk, hogy nincs, aki továbbvigye őket. Gyakori, hogy az alapítók nyugdíjazásával a vállalkozás is feloszlik. Persze ez nem zárja ki, hogy a családtagok ne alakítsanak hasonló kisvállalkozásokat, de náluk sem jellemző, hogy hosszú távra terveznének – mutatott rá a szakember.
Átmeneti állapot?
Adler Judit szerint az önfoglalkoztatók egy része olyan piaci rést talált és tölt be, ami csak kicsiben éri meg, más részük pedig megélhetési kényszerpályára került. Kiegészítő, átmeneti tevékenységként kell nézni erre az állapotra. Ha például a pályakezdő alkalmazottként nem tud elhelyezkedni, akkor az átmeneti vállalkozói lét jó lehet arra, hogy munkatapasztalatra tegyen szert, és később jobb eséllyel pályázhasson új állásra – említette meg.
A vállalkozásfejlesztők is átmenetinek tekintik az önfoglalkoztatást, de egészen más szemszögből. Szerintük ez a státus azért átmeneti, mert az igazi vállalkozóvá válás első lépése lehet. A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány felnőttképzési vezetője Horváth Anna szerint az is teljesen mindegy, hogy mi a kiindulópont: a kényszer (munkanélküliség vagy kiszervezés) vagy a kitörés igénye a szűknek érzett klasszikus munkaerőpiacról (saját elképzelések megvalósításának céljával), vagy bármi más. Lényeg, hogy aki erre az útra lépett, már eltartja magát, s támogatással képes lehet továbblépni.
Ugródeszka?
Vadász György is azt az embert látja az önfoglalkoztatóban, aki egyrészt nem segélyre vár, hanem ha kicsivel is, de hozzájárul a költségvetéshez, másrészt akiből később akár igazi vállalkozó is lehet. Ugródeszka tehát ez az állapot, ezért kell egyértelműen támogatni, aki ilyen státusban van – jelentette ki.
Erre jó példaként említette meg az evát (bár rendszeridegen szabályozásnak tartja), kiemelve: az egyszerűsített adminisztráció mennyire teheti vonzóvá, könnyítheti meg a vállalkozást. Még az sem tántorította el az evázókat, hogy menet közben 30 százalékra emelkedtek az adóterheik. Ennek ellenére is maradtak ebben az egyszerűsített adózási formában, s ma is 96 ezren dolgoznak így. Mert a kevesebb bürokrácia miatt megéri nekik.
Meggyőződése, hogy az önfoglalkoztatók továbbfejlődéséhez jól jöhetnek az európai uniós források (új Széchenyi Terv) és remélhetőleg a nagyon kemény Széll Kálmán Terv végrehajtása is segítséget adhat.
De akarnak-e fejlődni?
Adler Judit szerint nem. Magyarországon jellemzően nem növekednek, hanem inkább elhalnak, újjáalakulnak a legkisebb vállalkozások. Nem igazán jellemző, hogy akárcsak a 20 fő alatti cégek is nagyon fejlődni akarnának. Többnyire olyan emberek vezetik őket ugyanis, akik a tudásuk, a tapasztalatuk, a képességeik alapján csak akkora cégméretben gondolkodnak, amekkorában még mindent át tudnak látni.
Azért sem lehet építeni rájuk, mert nem kockázatvállalók. A Foglalkoztatási Hivatalnál is az látszik, hogy az önfoglalkoztatók számára elérhető támogatások közül a minimálbér járulékainak megfelelő legfeljebb hat havi támogatás viszonylag népszerű, mert ott csak annyit kell elvállalni, hogy további hat hónapig fenntartják a vállalkozást. A legfeljebb 3 millió forintos kamatmentes hitelt viszont, amihez üzleti terv is kell, s részben vagy egészben visszatérítendő, már sokkal kevesebben veszik igénybe, mert bizonytalanok, nincs koncepciójuk – jegyezte meg.
Növelik-e a foglalkoztatást?
Horváth Anna szerint viszont az is a támogatás mellett szól, hogy a mikrovállalkozásoknak a foglalkoztatásban is lehet szerepük, ha tudatos működés és megfelelő körülmények esetén el tudnak jutni oda, hogy munkát adjanak egy-két alkalmazottnak. Mégpedig akár alacsony képzettségű alkalmazottaknak is, akiknek nagyobb szervezeteknél alig van esélyük elhelyezkedni.
Adler Judit szerint azonban ebből a szempontból is gond van a(z ön)foglalkoztatással. Méghozzá az, hogy jellemzően csak a legalább 50 főt foglalkoztató gazdasági szervezetek érik el azt a fejlődési küszöböt, ahol esély lehet a mai kornak megfelelő foglalkoztatási struktúra kialakítására. Minél nagyobb cégről van szó, annál biztonságosabb a foglalkoztatás – tette hozzá.
