Üzleti tippek

Csányi és Leisztinger – rabjai a földnek

admin
admin

2008. 12. 07. 07:22

Tűz és víz – miközben az agrár-élelmiszeripari ágazaton belül hazai mércével mérve mind az OTP Bank elnök-vezérigazgatójaként ismert Csányi Sándor, mind a tőzsdei nagybefektető Leisztinger Tamás egyre nagyobb birodalmat épít ki, hoz-záállásuk merőben különböző. A két meghatározó hazai agrárvállalkozó a befektetési és az üzleti filozófiáját, sőt, a megtérülés elvárt tempóját tekintve is szöges ellentéte egymásnak. Ezzel együtt alapvetően nem versenyeznek a másikkal, hanem előfordul, hogy éppenséggel társtulajdonosként is együttműködnek - írta a Figyelő legújabb száma.

Mihelyst megszerezte a patinás Pick Szeged többségét, az új tulajdonos első útja a „páncélszekrényhez” vezetett, ahol – láss csodát! – a vételárnál is tekintélyesebb summa várta. Ez a szóbeszéd keringett agráripari berkekben a döntően a kárpótlási jegyek megforgatásából milliárdossá lett Leisztinger Tamásról, amikor hosszú előkészítés után 2002 januárjában egy ügyes tőzsdei manőverrel megszerezte a piacvezető húsipari társaság 84,15 százalékát.

Mint minden pletyka, ez is torzít egy kicsit: Leisztinger rutinos tőzsdei befektetőként nyilván előre tudta, hogy a Pick Szeged könyveiben és bankszámláján (vagyis nem a páncélszekrényben) ott lapul a társaság – akkori becslések szerinti – 7–9 milliárdos vételárának a többszöröse. Az viszont bizonyára igaz, hogy a bonyolult tranzakció egészét tekintve egy fillérbe sem került a cég megszerzése Leisztingernek.

Illusztráció: Tasnádi József

Illusztráció: Tasnádi József

Bosszúságot legfeljebb az okozhatott a vállalkozónak, hogy végül mégsem keresett annyit a cégen, mint tervezte. Bár a vételár ellenértékén felül további milliárdokhoz is jutott – például amikor a húsfeldolgozás alapanyagbázisát kitermelő saját három hizlaldát és a sertéstenyésztési integrációt felszámolta –, de a húsipari társaság továbbértékesítése „leisztingeri mércével” rosszul sikerült. Az egyik remélt amerikai vevő ugyanis végül egy romániai feldolgozót vett, és az időközben be-következett piaci bajok hatására a társaság már nem hozta, hanem vitte a pénzt.

Ezzel együtt szakmabeliek a hazai húsipar történetének egyik legnagyobb formátumú manőverének tartják a Pick kivezetését a tőzsdéről. Azért csak „az egyiknek”, mert talán ennél is nagyobb húzás volt, ahogyan néhány, a cég gazdálkodása szempontjából drámaian veszteséges esztendő után Leisztinger 2005-ben továbbadta a Pick Szeged Zrt.-t Csányi Sándornak. Aki „civilben” az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, ám a történet szempontjából sokkal fontosabb, hogy az élelmi-szerágazaton belül az elmúlt években üstökösként felívelő birodalmat kiépítő, ráadásul elhivatott agrárbefektető.

Egy kapcsolat kezdete

Aki jelen volt az aktusnál, az mélyen hallgat, de piaci pletykák szerint Leisztinger elszántan győzködte Csányit, hogy lóhalálában vegye át a szebb napokat látott nagyvállalatot, mert a 2004-es 6,4 milliárd forintos veszteség után már nem tudná azt sokáig működtetni. Mint utóbb kiderült, akkora volt a baj, hogy a húsüzem teljes leállása fenyegetett, s a sietség miatt szokatlan módon cserélt gazdát a társaság – piaci információk szerint alig több mint 3 milliárd forintért.

A Pick-tranzakció mindenesetre egy új, mindmáig gyümölcsöző üzleti kapcsolat kezdete lett. A Csányi-, illetve a Leisztinger-féle bonyolult és burjánzó cégmátrix minden metszéspontját ugyan nem sikerült feltérképezni, de azt Csányi Sándor maga is elmondta a Figyelőnek, hogy a hajdan állami kézben lévő bábolnai takarmányipart megszerző Tendre Kft.-ben például – cégeiken keresztül – társak Leisztinger Tamással.

Pedig a balul sikerült Pick-projekt után sokan mérget vettek volna arra, hogy a fiatal „tőzsdecápa” Leisztinger egy életre hátat fordít az agár-élelmiszeripari biznisznek. Nem így történt. A tulajdonában álló Arago Holdingra fűzve szép csendben dagadni kezdett agrárcég-portfóliója. Arra azonban mindenképpen jó lecke volt a Pick, hogy a hozzáállása az agrár-élelmiszeripari cégekhez szemlátomást megváltozzon. A kárpótlási jegy üzletből meggazdagodott volt fizikus ugyanis a Pick Szegedet jól működő vállalattá szerette volna felépíteni, erre sok tanulóidőt és energiát áldozott.

Szemben a korábbi, rövid távú céges spekulációkkal, modern, jól működő, piacvezető céget akart létrehozni, amellyel hosszabb távon számolt. Ebbe azonban beletört a bicskája: az iparágban egyáltalán nem ritka, de számára első húspiaci krízis kis híján romba döntötte a modelljét. El kellett adnia a veszteségessé vált vállalatot, s miként azt a további, termőföldet hasznosító, biztos EU-támogatásra és piaci árnövekedésre építő agrárcéges ügyletei is mutatják, újból a spekulációs jellegű befektetések felé fordult.

Csányi Sándort alapvetően más fából faragták. Ő a nagy földterületet használó agrárcégek mellett a feldolgozó csoportokból is álló vertikumra esküszik. További lényeges különbség, hogy ő kezdettől fogva szakmai menedzsmentre bízta a vállalatirányítást, több-kevesebb sikerrel. Az agrár-élelmiszeripari vertikum csúcsán álló Pick–Délhús-csoport élén például Kovács László, a kaposvári Kométától érkezett „öreg motoros” áll.

A tejcsoportnál azonban Csányinak nem volt ilyen szerencséje a vezetőkkel: néhány év alatt már a harmadikat „fogyasztja”. A szegedi Sole társasággal kibővített Mizo-csoport éléről először az előbbitől örökölt vezető, Gerry Lenihan távozott, némi káoszt hátrahagyva. Őt átmenetileg Tímár Imre, a Veszprémtej volt vezérigazgatója követte. Sokáig úgy tűnt, kormányos nélkül halad a tejpiaci zászlóshajó, míg az idén a Sole–Mizo emberére akadt a holland Gerbrant Redmer de Boer személyében, aki korábban a konkurens Friesland másodhegedűse volt, s úgy tűnik, ő ráncba tudta szedni a céget.

Fotó: MTI

Fotó: MTI

Pickkeltek

A Pick Szeged összesen 95 százalékát 2005 tavaszán a 31,2 százalékot vásárló Délhús mellett, 31,9-31,9 százalékos arányban Csarodai János és Brazsák József vette meg a Leisztinger Tamás féle Arago Holdingtól. A Fővárosi Bíróság ké-sőbbi jogerős ítélete egyetértett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével abban, hogy Csarodai és Brazsák törvénysértő módon, összehangoltan tett ajánlatot a cég részvénycsomagjaira. A Pick Szeged piaci súlya miatt ugyanis 33 száza-lék fölé csak nyilvános vételi ajánlattal lehetett volna jutni, és a Gazdasági Versenyhivatal áldása is kellett volna az ügylethez. Csak a vak nem látta, hogy svindli van a dologban, amikor a semmiből előlépett, addig csak bérből és fizetésből élő két „befektető”, Csarodai és Brazsák 4,65, illetve 4,4 millió eurós kölcsönt tudott felvenni a részvényvásárláshoz egy panamai céghez tartozó spanyol társaságtól, ráadásul egyazon napon és azonos feltételekkel, hogy „megvásárolják” az or-szág piacvezető húsipari csoportját. Mindezek után csak hónapokkal később derült ki, hogy Csányi Sándor OTP-vezér cége a tényleges vevő.

Csányi agrárbefektetői karaktere már a neveltetéséből is fakad. „Bár gyerekként utáltam kapálni, erős a falusi kötődésem” – vallja a szenvedélyes vadász pénzember, akiben mindmáig él az idea egy mintaértékű agrárbirodalom, a teljes verti-kum létrehozásáról, s konzervatív modellt követ a cégbirodalom építésében. Türelem és vertikum kell! – ez talán még erősödött is benne, amikor tisztviselőként a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Minisztérium márványlépcsőjét koptatta, min-denesetre gazdaként türelmes maradt: beruházásai megtérülésénél évtizedes léptékben számol.

Az is önmagáért beszél, hogy miután Leisztinger az első komoly csalódás után elfordult a hazai mércével nagy élelmiszeripari konglomerátumok-tól, Csányi elszántságát mintha még fokozták is volna a kudarcok. Nem adja fel; ha nehézséget tapasztal, még dinamikusabban fejleszt. A külső szemlélőben olyan érzetet kelt, mintha az lenne a hobbija, hogy a máshol – például a Mol Nyrt. részvényeivel – megkeresett pénzét bukdácsoló élelmiszeripari cégeibe forgassa.

Az agrárérzelmű Csányi már az évtizedes stratégiai fejlesztési tervei miatt is ragaszkodik a „jó sok pénzét” felemésztő agrár-élelmiszeripari társaságaihoz, és ezzel szöges ellentéte az új generációt képviselő, „földharcos” Leisztingernek. „Tíz évig még biztosan nem veszek ki nyereséget a cégekből” – utal mindenekelőtt a Pick–Délhús és a Sole–Mizo csoportokra a tulajdonos.

Az összeállítást Szirmai S. Péter készítette.

Vertikum vagy specializáció?

A gazdasági szakemberek nem kis részének azonban meggyőződése, hogy a Csányi-féle vertikumnál manapság pénzügyileg eredményesebb lehet a Leisztinger által követett specializáció. Bár utóbbi üzletember nem óhajtotta megosztani agrárbefektetői nézeteit a Figyelővel, szembeszökő, hogy agrárportfóliója a „földről”, vagyis a „szalagon érkező”, biztos pénzről, az uniós támogatásokról szól. (Természetesen összesen 35–40 ezer hektár-ra becsült birtokai után Csányi Sándor is részesül az uniós agrártámogatásokból, egyebek között a dalmandi, bólyi, tamási nagygazdasága és a villányi pincészete révén.)

Leisztinger jól számol, amit igazolni látszik, hogy az Európai Unió hiába ígért kemény reformot a közös mezőgazdasági politikában, s helyezte kilátásba mindenekelőtt az agrártámogatások radikális megkurtítását, szinte biztosra vehető, hogy az uniós pénzcsap – legfeljebb némi változtatással – 2013 után is nyitva marad. Hiszen ezt az erős, befolyásos agrárszektorú tagállamok is így akarják.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Beregszász, 2015. március 19.  
Vásárló fizet az egyik élelmiszer áruházban a kárpátaljai Beregszászon, a Bohdana Hmelnickoho utcában 2015. március 18-án. Ukrajnában a nemzeti valuta leértékelődése miatt leginkább az alapvető élelmiszerek drágultak, a hrivnya értékének ingadozása miatt egy napon belül is változnak az árak.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.