Üzleti tippek

Ha bekopog az APEH-ellenőr…

admin
admin

2007. 10. 20. 10:00

A félelem aligha lesz elegendő az adózási fegyelem érzékelhető mértékű növekedéséhez. Az oly áhított adómorálhoz ugyanis legalább két tényező hiányzik: a történelmi távlat és az adószedő jó példája.

Nem csupán a Gyurcsány-csomag óta eltelt időszak egyik leglátványosabb adóhatósági akciója a vagyonosodási vizsgálat, hanem a rendszerváltás utáni egész korszaké. Az ilyenkor „kötelező” látványtervezésen túl még eredményesnek is tűnik, legalábbis rövid távon, hiszen a nyár derekán bejelentett első adatok szerint a közel 7 ezer vizsgálatból valamivel több, mint 25 milliárd forint adókülönbözetet talált az APEH. Más szóval fejenként, vagy ha úgy jobban tetszik, vizsgálatonként majdnem 5 és fél milliót kaszál az adószedő szervezet.

Miután a folyamatban lévő ügyekkel együtt az év végéig nagyjából 10 ezer befejezett vizsgálattal számolnak, nem túlzás, ha legalább 50 milliárdra becsüljük a várható többletbevételt. Főleg akkor, ha az elmaradt adó összegéhez hozzászámítjuk az adóbírságot, a késedelmi pótlékot és a mulasztási bírságot is.

Arról már nem is beszélve, hogy az efféle ügyek természete szerint, nyilván a nagyobb bevétellel kecsegtető vizsgálatok húzódnak hosszabb ideig. Vagyis év végén már a mostani, 5 és fél milliós „részeredményt” is meghaladhatja a „fejenkénti átlag”.

Kishalakra fáj a foguk

Ha valaki eddig abban a hitben ringatta magát, hogy az adóhatóság a nagy ügyszám miatt kizárólag az úgynevezett nagyhalakra vadászik, alaposan meglepődhetett a nyár végén, amikor napvilágra került, hogy immár a szerényebb, mondjuk úgy, hogy felső középosztálybeli viszonyok között élőkkel szemben is indítottak egyéni vagyonvizsgálatot.

Az érintettek részben úgy kerültek képbe, hogy a korábban vizsgálat alá vontak őket jelölték meg gazdagodásuk forrásaként, másrészt a vizsgálatok újabb hulláma előtérbe helyezte az úgynevezett „puha változókat”. Ez azt jelenti, hogy amíg korábban kizárólag a regisztrált ingó- és ingatlanvagyont vizsgálták, immár a bankszámlakivonatok és a fogyasztási szokások is terítékre kerülhetnek.

Az életvitel persze már korántsem olyan jól definiálható fogalom, mint a vagyon. Mindenesetre a revizorok megpróbálják elszámoltatni a célkeresztbe kerülteket a mindennapi kiadásaikról, sőt akár arról is, hogy mennyit költöttek mozira, szórakozásra, hol voltak nyaralni, járnak-e telelni?

Morál nélkül nem megy

„Az adózási fegyelem és az adóhivatal megerősítése különösen fontos” – korábban is ezt vallotta Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató ügyvezető igazgatója, s ezen a mostani események tükrében sem változtat. Annak ellenére sem, vagy éppen azért, mert nálunk az adók, a járulékok súlya európai viszonylatban igen magas. Miközben a jövedelmek valószínű keletkezéséhez képest a tényleges adóbevételek mértéke meglehetősen csekély.
Ez azt is jelenti, hogy csupán a meglévő adószabályok alkalmazásával is jelentékeny többletbevételre tehetne szert az állam, illetőleg, nagyobb adózási fegyelem esetén jóval alacsonyabb kulcsokat lehetne alkalmazni. Ezzel szemben a valós helyzet úgy körvonalazható, hogy a társadalom kétharmada gyakorlatilag nem fizet adót.

Persze nem csak arról van szó, hogy az emberek nem akarnak adót fizetni. Azt is figyelembe kell venni, hogy önmagában az állami cégek sorozatos csődje a rendszerváltás során, illetőleg az általuk kibocsátott munkanélküliek és kényszervállalkozók tömege is jelentősen csökkentette a ténylegesen adóztatható szervezetek és személyek számát.

Ráadásul a rendszerváltás utáni korszak első évtizedének kormányai abban a sajátos helyzetben voltak, hogy ha nem is gerjesztették szándékosan az életképtelen kényszervállalkozások létrejöttét, mégis a tőkeszegény cégekkel folytatott versenyélénkítés a különféle adóelkerülési technikák melegágya volt.

Képviselői költségek


Nagymértékben csökkenti az állami vagyonvizsgálati szándék komolyságát, hogy miközben a revizorok az egyszerű állampolgárok esetében már a mozijegyek után is kutakodhatnak, a parlamenti képviselők továbbra is ragaszkodnak költségtérítésükhöz. Legalábbis erre utal, hogy a honatyák (kormánypárti és ellenzéki frakciók) a miniszterelnöki kérés ellenére sem tartják aktuális kérdésnek a képviselői költségtérítés rendszerének átalakítását. Igaz, tavaly egyszer már szigorodott a rendszer, hiszen a képviselői költségtérítési átalány megállapítása a választókerületi központ Budapesttől mért távolsága alapján történik, ráadásul a honatyák korábbi ingyenes utazási lehetősége is megszűnt.

Taktika nélkül nem megy

Jó hír az adózóknak, hogy immár szakirodalma is van a vagyongyarapodási vizsgálatoknak. Ahogy a Vagyongyarapodás és adóellenőrzés című könyv szerzője, Szabó Tibor többször is elmondta: a középkor szellemiségét idézi az APEH vagyonosodási vizsgálatának számos eleme, ráadásul nem az adóhatóságot, hanem az adózót terheli a bizonyítási kényszer, amikor a gyarapodását kell tisztázni. Nos, a kötet azt tanácsolja: az adózó legyen felkészült, tanuljon az adóhatóságtól, s dolgozzon ki taktikát! Miután a vizsgálatok során személyre szabott programmal készül a hatóság, az adózónak is érdemes hasonlóan felkészültnek lennie, s szintén szakértői stábbal készülnie, elvégre a saját érdekeiről van szó.

Legendák és tesztek a neten

Szinte már városi legendaszámba menő adózási trükkök garmadáját olvashatjuk az adozona.hu oldalon. Kezdve onnan, hogy a családfő még a nyugdíj előtt összemaszekolt egy BMW-t, azon keresztül, hogy a villát a nagymama ajándékából rendezték be, egészen odáig menően, hogy a család úgymond faágakkal fűtötte a lakást, így jöttek ki a bevallott jövedelemből képzett adóalap alapján számított fejenkénti ezer forintból havonta.
A www.uzletessiker.hu honlapon ugyanakkor tét nélkül is borzonghatunk, s megpróbálkozhatunk a vagyonosodási vizsgálat adatlapjának kitöltésével. Gyakorlat teszi a mestert!


Adóelkerülő karakter

A vagyonosodási vizsgálat csupán a jéghegy csúcsának tekinthető, szélesebb hatású változások nélkül aligha lehet hatékony – hangsúlyozta Hegedűs Miklós. Szerinte a folyamat elhúzódását szinte borítékolni lehet, hiszen a dél-európai és kelet-európai országokban szinte karakterformáló tényező az állammal szembeni ellenállás. Ezt jól mutatja például, hogy Olaszországban fél évszázados államszocialista kitérő nélkül is 20 százalék körüli a feketegazdaság aránya, jóval magasabb, mint az észak-európai országokban.

Hasonlóan vélekedtek erről a jelenségről a megkérdezett történészek is. Ők arra hívták fel a figyelmet, hogy az általános iskolai és a gimnáziumi történelemkönyveinkben hiába is keressük azokat a nemzeti hősöket, akik jó adófizetők lettek volna. Mialatt a világ polgárosuló felén kialakultak a nemzetállamok, nálunk egészen a XIX. század végéig az adószedés szinonim fogalom volt a nemzeti elnyomással. Így az adófizetés megtagadása passzív ellenállásnak számított, az adószedők inzultálása, megverése pedig hőstettnek.

Mindezt színezte még a török hódoltság korában a magyar Alföldön jellemző hármas – török, Habsburg, magyar – adóztatás. Az első világháború után ugyan elvileg lehetőség lett volna a trianoni határokon belül az államnak történő becsületes adófizetés meghonosítására, csakhogy ebben a világgazdasági válsággal kettészelt korszakban meg hiányzott az a gazdasági kapacitás, ami a polgári adófizetési morált táplálta volna.

A második világháború utáni évtizedek szintén nem segítették az egyén és az állam – vagy ha úgy tetszik, adózó és adóztató – partneri viszonyának kialakulását. Mindezek fényében azt lehet mondani, hogy a mai Magyarországon szinte teljességgel ismeretlen az adófizetői kultúra. Igaz, a szabályokat évente változtató államnak is lenne mit tanulnia – tehát adóztató kultúráról sem beszélhetünk.

Fegyelem helyett

Az ilyen kampányszerű akcióktól, mint a mostani vagyonosodási vizsgálat, nem várja az adózási fegyelem erősödését Szirmai Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának igazgatója. Mint mondja, legfeljebb némi adózási félelemről beszélhetünk. Az adózási fegyelem ugyanis nagyon összetett dolog, amelyhez mindenekelőtt arra lenne szükség, hogy kialakuljon az évtizedeken át ható tapasztalat és rutin: a főszabály szerint lebukik a csaló, és az számít kivételnek, ha valaki megússza a számonkérést.

Véleményét egy példával illusztrálta: „minden reggel a Hegyalja úton jövök befelé a városba kocsival, ahol egy részen van buszsáv. Negyedévente egyszer beállnak rendőrök, és büntetik a buszsávon szabálytalanul haladókat. Ez után 90 napig újra büntetlenül lehet nevetve leelőzni a másik sávban ácsorgó kocsikat. Ez a fajta ellenőrzés végül is nem tart vissza senkit, ha valaki mégsem megy a buszsávban, csak azért teszi, mert megérti: fontos, hogy a tömegközlekedésnek elsőbbsége legyen”. Nos, az adóztatás aligha építhető effajta megértésre.

Ha jattolsz, viheted

A magán- és a cégvagyon elválasztását és az esetleges elszámolási gondokat illetően Szirmai Péter optimista: lehetséges az elkülönítés. Más kérdés – tette hozzá –, hogy Magyarországon, a polgári fejlődés 40 éves megszakítása után most a magánvállalkozási boom kezdeti szakaszát éljük, amikor tömegek élménye, hogy „muszáj belopni” pénzt a cégbe, és persze az is gyakori, hogy ha úgy adódik, oly módon kell kivenni kisebb-nagyobb összegeket a vállalkozásból, hogy ez a könyvelésben összemosódjék.

És persze a magánvagyon és a cégvagyon szétválasztásához kapcsolódó morálnak nagyon nem tesz jót, ha az állam – amelynek őrködnie kellene a szabályok betartása felett – időről időre ostobábbnál ostobább ötletekkel áll elő, mondván, hogy „ha nekem is adtok a törvénytelenül szerzett pénzből, akkor minden hirtelen átmegy szabályosba”.

Jól példázta ezt a felfogást a házipénztáradó bevezetése, amelynek a logikája olyan, hogy ha valaki adómentesen kilopta a pénzt a cégből (ez a cselekmény ugye a Btk.-ba tartozik, és sikkasztásnak hívják), abban az esetben megtarthatja a „lopott jószágot”, ha később leadja valahány százalékát az APEH-nak.

Hová gurulnak a forintok?

Nemcsak, hogy esélytelennek tartja Szirmai Péter a kormányzatot arra, hogy rövid távon javítsa az adózási morált, de nem is gondolja, hogy tényleges kormányzati szándék lenne újfajta adózási morált meghonosítani. Mint mondta, ha lenne ilyen, azt „onnan vennénk észre, hogy a parlamenti képviselők mindenféle kiváltságát megszüntetnék, és nem elszámolás nélküli költségtérítést kapnának, hanem az APEH egyik külön osztálya foglalkozna szigorú elszámoltatásukkal, sokkal keményebben, mint ahogy az egyszerű polgárokkal történik”.

Ugyanakkor az adóteher és az adómorál Magyarországon szokásos egyszerű összekötésével nem ért egyet Szirmai Péter. Az átlagos magyar adóteher az Európában megszokott szint középmezőnyében helyezkedik el – mondja. (A társadalombiztosítási járulék persze nem adó, és valóban aránytalanul drágítja az élőmunka költségeit, és ezzel túlontúl vonzóvá teszi a járulékmegkerüléssel kifizetett jövedelmeket, amelyek ráadásul további 2–3 törvény megszegésével keletkeznek.)

Egyfelől elengedhetetlen tehát a társadalombiztosítás rendszerének átalakítása, másrészt a szűken vett adózásnak is legalább az elsődleges funkcióját el kellene látnia. Nem másról van szó, mint a költségvetési bevételek garantálásáról, ám ezt a funkciót csak akkor képes betölteni, s az adózási fegyelemnek is az használ leginkább, ha a befizetők látják, mire fordítják adóforintjaikat, és ezekkel a kiadásokkal alapjában véve egyetértenek.

Ehhez képest az adóztatásra általában „ráhúzható” társadalmilag indokolt funkciók, mint az „igazságosság”, az „egalitárius elv” vagy a több és jobb munkára ösztönzés, hogy a társadalmi elfogadottságról már ne is beszéljünk, tényleg csak másodlagos jelentőségűek. Ugyanis az elsődleges funkció megvalósulásától jelenleg még nagyon messze vagyunk.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

A Facebook logo is seen on an iPhone in this photo illustration on November 20, 2017. (Photo by Jaap Arriens/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.