Üzleti tippek

Vesztett a Centrum a Figyelővel szemben

Első fokon pert vesztett szerdán a Fővárosi Bíróságon a Centrum Parkoló Kft. a Figyelővel szemben abban a sajtó-helyreigazítási perben, amelyet egy áprilisban megjelent, a céggel kapcsolatos politikai összefonódásokat megemlítő cikk miatt indítottak. A bíróság helyreigazításra alkalmatlannak ítélre a keresetet és kiemelte: ha közpénzekről van szó, az újságíró kötelessége a tényfeltárás.

A Figyelő 2007 április végén közölt írása szerint “a Centrum tulajdonosi hátterében, úgy tűnik, több politikus is áll. Kupper Andrásnak (Fidesz) azonos nevű nagybátyja 75 százalék fölötti tulajdont szerzett a Centrum Parkoló Kft.-ben, de Somlyódy Csaba szocialista politikus is szerepelt a tulajdonosok között”.

Az MDF vizsgálóbizottságot kezdeményezett

A lapban hét fővárosi kerület MSZP-s és fideszes vezetése, valamint a Centrum Parkoló Kft. közötti gazdasági, személyes és politikai összefonódásról írtak tényfeltáró riportot – mondta a cikk megjelenését követően Dávid Ibolya.

Az MDF elnöke egy sajtóértekezleten jelentette be, hogy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Centrum Parkoló Kft. ügyében.

A Centrum Parkoló Kft. keresetében többek között arra hivatkozott, hogy a cikk valótlan tényállításokat tartalmaz, valós tényeket csoportosít úgy, hogy azokkal hamis látszatot keltenek, azt sugallja, hogy az üzemeltető cég kiválasztása politikai alapon történt volna, illetve azt, hogy az önkormányzatokat kár érte volna.

Helyreigazításra alkalmatlan kereset

A Fővárosi Bíróság a kereset elutasításakor elmondta: a felperes Centrum Parkoló Kft. által benyújtott kereset sajtó-helyreigazításra alkalmatlan. Mint indoklásában a bíró kitért rá, a felperes nem jelölte meg a konkrét, sérelmezett kijelentéseket.

A Centrum Parkoló Kft. jogi képviselője a tárgyaláson leszögezte: a cég kiválasztása törvényesen, pályázat útján történt, amelynek során a legkedvezőbb pályázatot benyújtó lett a nyertes. A felperes ezzel cáfolta, hogy politikai összefonódások játszottak volna közre a kiválasztásban. A bíróság indoklásában ezzel kapcsolatban kifejtette: a cikk ténymegállapításokat tartalmaz, vagyis azt, hogy melyik politikus melyik párthoz tartozik, de a szerződéskötésre utaló összefüggéseket nem állapít meg. Hozzátette: ebben a bíróság sem foglal állást.

Az önkormányzatokat ért “kárral” összefüggésben a bíróság azt mondta: ez így szintén nem szerepel a cikkben. Utalva az ügyben tanúként meghallgatott szerzőre, a bíró azt mondta: az a kijelentés például, hogy az önkormányzatok “szinte semmit” nem kapnak a pótdíjak árából, értékelésnek tekinthető.

Az újságíró kötelessége volt

A bíró szerint tényfeltáró újságírónak majdhogynem kötelező megvizsgálnia egy ilyen cikkben, hogy az önkormányzatok hogyan gazdálkodnak a közvagyonnal. Mint mondta, ebben az esetben a Centrum Parkoló Kft.-nek ezeket a bírálatokat tűrnie kell, ha nem is közszereplőként, de közpénzek felhasználásában részt vevőként.

A bíró kitért arra is, hogy bár a felperes kifogásolta, hogy a cikk nem tér ki több, a gazdálkodással összefüggő részletre, az újságíró nem hamisította meg a tényeket, amelyekből következtetéseket vont le. Az ítélet nem jogerős, az ellen a felperesnek lehetősége van fellebbezést benyújtani.

Igazolták a cikk hitelességét

A Figyelő ügyvédje lapunkhoz eljuttatott közleményében kifejtette: a Fővárosi Bíróság a felperes keresetét teljes egészében elutasította, és kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperes részére 50 000 forint perköltséget, valamint – külön felhívásra – az állam javára 21 000 forint kereseti illetéket.

Az ügyvéd elmondta, mint alperes a sajtó-helyreigazítás körében kialakult bírói gyakorlatra, valamint az Alkotmánybíróságnak a véleménynyilvánítási és sajtószabadsággal kapcsolatban kifejtett határozataira hivatkoztak a védelem során. Hozzátette: a Sághy Erna újságíró által rendelkezésre bocsátott dokumentumok felhasználásával tételesen cáfolták a felperes állításait, igazolva az alperesi cikkben szereplő kijelentések valóságtartalmát. A bíróság tanúként hallgatta meg a cikk szerzojét, aki a cikk forrásairól, információiról, azok hitelességérol számolt be.

A védő hangsúlyozta: a bíróság rámutatott arra, hogy a felperes fokozott turoképességre köteles olyan esetben, amikor a közpénzek felhasználásában vesz részt, fejt ki tevékenységet. Ilyen esetben a tényfeltáró újságíráshoz ugyanis komoly társadalmi érdek fűződik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik