„…nem adhatok felvilágosítást az ügyről, közös érdekünk hogy beszéljünk, értse meg, muszáj hogy felkeressen minket, de személyi adatai nélkül nem adhatok felvilágosítást – erre megad egy Váci utcai címet ahová feltétlen menjek el, ha lehet még ma. Ők az xy Zrt. és értsem meg fontos. Hiába mondom neki, hogy anélkül hogy ő elmondaná, miért menjek el egy címre és anélkül, hogy megmondaná milyen ügyben, nem fogom felvenni a cégével a kapcsolatot, mert ilyen a világon nincs. Erre könyörgő hangra vált hangsúlyozza a közös érdeket. Mire kiszedem belőle hogy ők egy – most figyelj – pénzügyi és tartozás kezelő cég, de ezt sem mondhatta volna el, és mit higgyem el, egyenesen bízzam benne, xy-nében aki egy húszas magánszámról hív, nagyon nagyon fontos hogy személyesen megkeressem őket vagy, mondjam be most az adataimat. Komolyan kérdezem, forduljak rendőrséghez, változtassak számot?”
Braun Barna fejében 2014 szeptemberében fogalmazódtak meg ezek a kérdések, de egyelőre nem kapott rájuk érdemi választ. Ahogyan arra sem, hogy miért hívják azóta, heti két-három alkalommal egy követeléskezelő, ha úgy tetszik, pénzbehajtó cégtől, és próbálják kiszedni belőle személyes adatait, vagy próbálják rávenni, hogy jelenjen meg az ügyfélszolgálatukon. Ő csak így bemondásra egyikre sem hajlandó. A cég viszont, míg Braun Barna nem azonosítja magát hitelt érdemlően, nem hajlandó elárulni folyó ügye részleteit. Így marad a telefonálgatás, hol majdnem emberi, hol egészen vállalhatatlan stílusban.
Ne játssza tovább a bolondot nekem!
„Hölgy (kedves hangon):azonosítás céljából kérem, adja meg személyes adatait.
Én: Ha meg tetszik mondani, hogy miért kíván azonosítani, nagyon szívesen.
Hölgy: ha megmondja az anyja nevét, születési helyét és idejét megmondom. Legyen elég annyi, hogy nagyon fontos ügyről van szó.
Én: mi van magának odaírva?
Hölgy: azt nem mondhatom meg önnek adatvédelmi okok miatt.
Én: miért?
Hölgy: mert csak az adósnak szabad megmondani.
Én: én nem vagyok adósa senkinek.
Hölgy: de, ön a cégünknek tartozik.
Én: akkor viszont simán megmondhatja, mi van odaírva, nem?
Hölgy: nem, mert nem azonosította magát és ezt az adatot másnak nem adhatjuk tovább!
Én: jó, hát legyen, anyám neve Kovács Matild, 1975 július 4-én születtem Kazincbarc…
Hölgy: nem.
Én: de.
Hölgy: (Mérgesebben) nézze ez nem játék, ne nehezítse meg a munkámat, a valódi adatait szeretném kérni.
Én: Önnek másmilyen adataim vannak meg? Honnan? Én semmilyen zrt. -re nem bíztam ezek kezelés…
Hölgy: (egészen mérgesen) Ön az adósunk.
Én: Ha ez így van, mondja, mivel tartozom?
Hölgy: azt csak akkor mondhatom meg, ha megmondja az anyja nevét és a valódi adatait (nagyon mérgesen) úgyhogy kérem ne játssza tovább a bolondot nekem.
Én: dehát most mondtam.
Hölgy: ön Braun Barna?
Én: igen.
Hölgy: akkor ezek az adatok nem lesznek jók… nem tudom elfogadni őket, sajnálom… keresse fel mielőbb ügyfélszolgálatunkat, viszhall. (rámbassza)”
Megvették a tartozást
Braun Barna folyó ügye olyan, mint a szerencsétlen sorsú Josef K.-é Franz Kafka groteszk, A per című regényében, ami így kezdődik: „Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t, mert noha semmi rosszat sem tett, egy reggel letartóztatták.” Az őrök közlik K.-val, hogy a letartóztatás egyelőre nem jár elzárással, K. egyelőre folytathatja a munkáját, de az eljárás megindult ellene. Milyen ügyben? „Mi nem vagyunk illetékesek ennek a közlésére.”
Braun Barna sorsa talán szerencsésebben alakul, mint Josef K.-é. Utóbbi, bár ezernyi megaláztatáson megy keresztül, (elnézést, ha lelőnénk a poént) még a kivégzése hajnalán sem tudja meg, hogy mivel vádolták meg. A művészeti szervezetek kommunikációjával és kulturális rendezvényszervezéssel foglalkozó fiatalembernek legalább sejtései vannak.
“Két évvel ezelőtt, valóban volt egy kisebb tartozásom egy internetszolgáltató felé. Rendeztem, de egy másik követeléskezelő cégtől megkerestek, és elmondták, hogy megvették a tartozásom. Nem rejtélyeskedtek, elmondták miről van szó, így elfaxoltam nekik a befizetést igazoló szelvényt. Még egyszer hívtak, hogy nem kapták meg, de elmondtam nekik, hogy mikor és milyen címre küldtem, ők pedig nem kerestek többé. El is felejtettem volna az egészet, ha nem jön ez a mostani ügy.”
– …. rögzítjük.
– Őszintén nem értem miért hívnak még mindig, amikor én már ezerszer…
– (arrogánsan) mit gondol szórakozásból keressük…
– höhöhő, ebből az arrogáns stílusból vegyen vissza a kisasszony, mit képzel kivel …
– (kiabálva) ez nem arrogancia, magának folyó ügye van a cégünk…
– semmilyen ügyem nincs a cégükkel, amit csinálnak az zaklatás
– (sivít) ez nem zaklatás ez…
– de kezét csókolom ez zaklatás és ne kiabáljon itt velem!
– (nem vesz vissza, kioktató hangon) nem zaklatás!!! Magát nem lehet rendesen elérni, nem válaszolt a levélre, amiben értesítettük, és vegye tudomásul, hogy ameddig nem jelentkezik személyesen ügyfélszolgálatunkon, naponta hívni fogjuk! (köszönés nélkül bassza rám)
Hírhedt cég
Braun Barna dühöngés helyett, inkább nevetni próbál folyó ügye abszurdságán. Először Facebook-posztokban, majd a Tumblr-en kezdte el megosztani a behajtó munkatársaival folytatott bizarr párbeszédeinek leiratát. A cég nevét egyszer sem említi:
Egyrészt nem haragszom: csak a munkájukat végzik. Valószínűleg a szolgáltatónál nem javították ki az adminisztrációs hibát, de az is lehet, hogy valójában nem is engem keresnek. Persze dühítő tud lenni, ha alkalmanként úgy beszél velem egy ismeretlen cég, vadidegen alkalmazottja, mintha én lennék az ördög alkalmazottja. De nem szeretnék támadási felületet sem adni nekik. Ha kiírnám a nevét, talán beperelnének cég jó hírének megsértéséért. Egyébként sok ismerősöm olvas, az egyikük férje ügyvéd. Azt mondta nekem, ez egy hírhedt cég, nagyjából száz-százhúszezer hozzám hasonló ügyfelük lehet, többen bepanaszolták már őket.
(Rögzítjük…)
Srác: (fiatal, tapasztalatlan): alkalmas az időpont?
Én (kedvesen): amennyiben nem azzal a céllal hív, hogy fölényesen kioktasson, igen.
Srác (tanácstalanul): nem, nem, ő…, az ügye miatt hívom.
Én (kedvesebben): Á, az más, parancsoljon!
Srác (határozatlanul): nos, khm, lejárt az idő!
Én: aha
Srác: nem kereste fel ügyfélszolgálatunkat.
Én (nagyon, nagyon kedvesen): nembizony!
Srác (tanácstalanul): ő… de Akkor megyünk a bíróságra!
Én: rendben!
Srác (tanácstalanul): De azt nnnem akarhatja!
Én (határozottan): Dehogynem!
Srác (kétségbeesetten): De ő… nem
Én: De igen!
Srác (összeszedve magát): És mit szólna, ha adnánk önnek még egy hét haladékot, ha személyesen megjelenik ügyf…
Én (határozottan): Szó se lehet róla! Pereljenek be, menjünk a bíróságra!
Srác (kétségbeesetten): De… mmm… nem érti hogy az önnek nem jó?
Én: Honnan tudja?
Srác (tanácstalanul): Hát… ő… ugye… ügyvéd… tárgyalás… és… még meg is büntethetik!
Én: Ó, és mégis miért tennék?
Srác (határozottan): Hát az ügye miatt!
Én (morcosan): Árulja el mi az, most!
Srác (gépiesen): Azonosítás cél…
Én: Akkor majd a bíróságon!
Srác (próbálkozik): De… az anyja nev…
Én (kerek-perec): Ezt a beszélgetést itt fejezzük be! A viszont hallásra! (Ráteszem)
Bevált módszer a zaklatás
Dr. Székely Andrea, ügyvéd szerint, amit a követeléskezelő cég művel, az törvénytelen. Szimpla zaklatás, de lehetséges, hogy eddig bevált nekik a módszer. A tények: a követeléskezelő cég tényleg nem beszélhet meg egy ismeretlennel egy ügyet: azonosítaniuk kell az ügyfelet. Braun Barna viszont a lehető leghelyesebben jár el, amikor nem adja ki akárkinek a személyes adatait, hiszen azokkal bárki visszaélhet.
Az értesítés megfelelő módja a postai levél. Nem sima, nem ajánlott, tértivevényes. Ha a behajtó ilyet küld, pontosan tudni, sőt, bizonyítani tudja, hogy a címzett átvette-e a levelet, vagyis tisztában van az ügye részleteivel. Van azonban itt egy bökkenő: létezik a kézbesítés vélelme. Azért, hogy egy valódi adós ne játszhassa a végtelenségig, hogy nem veszi át a hivatalos leveleit, két sikertelen kézbesítés után úgy tekintik, átvette a levelét. Akkor is, ha soha nem látta – mondja az ügyvédnő, majd azt is megtudjuk tőle, hogy ez egy klasszikus patthelyzet, ami akár a végtelenségig húzódhat. Bár a tartozások öt év alatt elévülnek, az idő minden egyes hívással az elejétől ketyeg. A folyó ügynek tehát négy megoldása létezik:
1. Braun Barna bemegy az ügyfélszolgálatra, azonosítja magát, de semmi esetre sem adja ki a kezéből az iratait, nem járul hozzá, hogy azokat lemásolják. Akkor megtudja, miért zaklatják, és a felek rendezik ügyet.
2. A cég peres úton próbálja behajtani a követelést, de ez, a magas ügyvédi és perköltségek miatt, nem biztos, hogy megéri nekik, úgyhogy
3. egyszer csak megunják, és leállnak.
4. Braun Barna feljelenti a céget zaklatásért. Akkor viszont egy egészen új ügy kezdődik.
Tanulság rengeteg van, de aki idáig figyelt, már ki is mazsolázta. Ha kíváncsiak, hogy mi lesz a lassacskán abszurd drámává fejlődő történet vége, kövessék be a Braun Barna Tumblr-jét: http://folyougy.tumblr.com/.
