A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy távozik Friderikusz Sándor az ATV-től, a csatorna vezérigazgatója azonban csak azt erősítette meg, hogy valóban lejár az műsorvezetővel kötött szerződésük.
Bács-Kiskunban egyre több olyan települést találni, ahol osztrák kamionokból bálás szemetet rakodtak le régi telephelyeken, tanyákon és elhagyott ingatlanokon. A többkamionnyi préselt hulladék jórészt Németországból érkezett – írja a Népszabadság.
Ítélet várható szerdán a többmilliárdos, több száz kisbefektetőt és több önkormányzatot megkárosító sikkasztás vádjával indult Globex-ügyben a Fővárosi Bíróságon.
A megszorítások a karácsonyi bevásárlásnál még valószínűleg nem éreztetik hatásukat. Mérséklődő vásárlási kedvre csak 2007-től lehet számítani Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint, akinek a véleményét az egyes felmérésekben adott válaszok is alátámasztják. Idén várhatóan nő az érdeklődés az olcsóbb termékek iránt is.
Amennyiben bebizonyosodik, hogy valóban élelmiszer-hamisítás történt a M.E.G.A. vállalatcsoport élelmiszerraktáraiban, úgy az ott dolgozók is tettesként vonhatók felelősségre, nem csak a vezetők – mondta a FigyelőNetnek az alkotmányjogász, aki azonban azt is hangsúlyozza, hogy a bizonyításig óvatosan kell bánni ezzel az üggyel is. A politika egyelőre fogadkozik, hogy szigorítja a szabályokat és az ellenőrzést.
MarketingAz OMSZ-nek segített a GeneraliA Generali biztosító által alapított, 1995 óta működő Generali a Biztonságért Alapítvány kilenc korszerűen felszerelt mentőautóval ajándékozta meg december 4-én az Országos Mentőszolgálatot. A járművek összértéke meghaladja a 100 millió forintot.Megújult a CompletaMegújult a kávékrémpor kategória egyik legnagyobb márkája, a Completa. Az arculat frissítését új kreatív koncepcióra épülő reklámokon és fogyasztói [...]
A kultúra nem áru, vagy ha az, a jó minőségű „kultúrcikkeknek” akkor sem kell a reklám. Megveszik, megnézik anélkül is. Nagyjából ilyen elvek alapján működött a hazai kulturális piac sokáig még a rendszerváltás után is, sőt jelentős részben ma is így működik. Pedig egy kitűnő könyvet, filmet vagy éppen kiállítást ugyanúgy el kell adni, mint [...]
Az idei karácsony is a hipermarketeknek kedvez, bár egyre többen vásárolnak webáruházakban. A nagy sikerű MP3 lejátszó mellett sokan élményt ajándékoznak.
Komoly mozgolódás kezdődött idén a nemzetközi és a hazai Public Relations piacon. A regionális szintű ügynökségi összeolvadásokat és felvásárlásokat jövőre újabbak követhetik.
Hipermarketek, drogériák és benzinkutak készülnek a vény nélküli gyógyszerek értékesítésére januártól. A Magyar Postánál is felmerült, hogy a cég bevételét fájdalomcsillapítók árusításával növeljék.
Új kiadványok: életmód magazinok, ingyenes újságok piacra dobása jelentheti a jövőt a lapkiadóknak, akiktől egyre több olvasót és bevételt rabol el az internet.
A Van Gogh-kiállítás a legújabb példája annak, hogy a kulturális program kiválóan értékesíthető „termék” lehet, és akár százmilliós bevételt is hozhat a múzeumoknak. A tárlatok mellett dívik a kiállítótermek bérbeadása is.
Vezetett bábszínházat, és dolgozott nem hivatalos külpolitikai szakértőként is Cselényi László, a Duna Televízió elnöke, aki büszke arra, hogy az MTV-vel ellentétben nekik sikerült végigvinniük a tematikus közszolgálati csatorna tervét.
Top 25 hirdetőAz Unilever átvette a márkatoplista vezetését októberben, bár sokat nem tett ezért, pusztán tartotta a szeptemberi 1,8 milliárdos költését. A korábbi hónapok listavezetője a Procter & Gamble több mint egymilliárd forinttal költött kevesebbet ebben a hónapban, és ezzel a harmadik helyre csúszott vissza.Meglepő módon egy autós cég, a Ford Hungária októberi büdzséje is [...]
Versenyhivatali vizsgálatot kért kedden a brit BAA repülőtér-üzemeltető piaci helyzetéről a brit kereskedelmi felügyelet (OFT) monopolhelyzet vádjával, a BAA cáfol.
Az R-time Sales & Marketing, mint a legnagyobb magyarországi média-kereskedőház, egyik legfontosabb feladatának tekinti, hogy olyan eszközöket, megoldásokat kínáljon Ügyfelei számára, melyekkel a legkülönfélébb célcsoportok is hatékonyan elérhetőek. Ezen okból fejlesztette ki új szolgáltatás-csomagját: a Tools’n’Target-es, röviden a TNT-t.
Várhatóan már a napokban közzéteszik azt a listát, amely a kifogás alá eső áruk pontos jegyzékét tartalmazza "a M.E.G.A.-üggyel" kapcsolatban - mondta Popovics László, a Pest Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás igazgató-helyettese kedden az MTI érdeklődésére.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) karácsonyi ellenőrzési akciójának első hetében 415 bírságot szabtak ki 35,1 millió forint értékben - közölte a szolgálat.
Rontotta egy fokozattal az OTP Bank és 100 százalékos tulajdonú leányvállalata, az OTP Jelzálogbank pénzügyierő-osztályzatát kedden a Moody's Investors Service.
A Financial Times csoporthoz tartozó The Banker pénzügyi szaklap 2006-ban, sorozatban hatodik alkalommal ismerte el az OTP Bankot az Év Bankja Magyarországon díjjal.
A párizsi fellebbviteli bíróság jóváhagyta a francia versenyhivatal döntését, miszerint 543 millió eurós büntetést kell fizetnie a Bouyges, Orange (France Telekom leánya) és az SFR (Vivendi Universal és Vodafone közös tulajdona) mobilszolgáltatóknak árkartell kialakítása miatt.