Üzleti tippek

Chevrolet Epica 2.0 LT

A Chevrolet álnéven futó Daewoo még mindig úgy gondolja, hogy a Golf osztálytól feljebb is van keresnivalója Európában. Mit tudhat egy amerikainak álcázott koreai a középosztályból?

Az autóipar talán legnagyobb átváltozóművésze a Daewoo, nálunk már kizárólag Chevrolet néven lehet látni. Egy névváltással valószínűleg még soha nem okoztak egyszerre ennyi örömöt és bánatot.

Az amerikai autó rajongói háborognak. Hogyan lehet egy koreai gagyira rátenni egy Chevy-emblémát? – kérdezik. Ők eddig a Daewoo-t a találkozóikon legfeljebb az autótemetés résztvevőjeként tudták elképzelni – ez a húzás megszentségteleníti a brandet. Hisz a magyarországi Chevrolet néven futó modellek mind Dél-Koreában készülnek a Daewoo-nál, a tulajdonoson kívül kevés dolog fűzi őket Amerikához.

A másik táborban többen vannak. Ők azok, akik örülnek: végre egy híres márkanév köszön vissza az autójukról. Egyesek arra is vetemedtek, hogy a Daewoo-emblémát Chevroletre cseréljék, még akkor is, ha ezzel száműzték az átrozsdásodás elleni garanciát.

Az új Epicával már nincsenek ilyenek gondok, itthon kizárólag Chevrolet-emblémával áll a szalonokban. Elődje az Evanda volt, de hagyjuk is a múltat… Halottakról jót vagy semmit!

Az Epica nagyjából azt az irányvonalat követi, mint elődje, de szerencsére sokkal kulturáltabb formában látott napvilágot. A Vectra kategóriájában induló álamerikai vasparipában végre már nem 20 évvel ezelőtti dizájnnal született a belső, nem kell barátságtalan műanyagok között időznünk, bár származását még nem tudná letagadni. Illetve lehet, hogy mégis, mert ránézésre simán elmenne amerikainak.

Presztízsnövelő

Az Epica, mint az ex-Daewoo-nál legnagyobb méretű személygépkocsi, nem népautó, hanem inkább valamiféle presztízsnövelő szerkezet. Méretéből és árából adódóan inkább csak egy nagy és drága modell azok szemében, akik a kisebbikből választanak a márkán belül.

Megduplázódott a motorválaszték az Evandához képest, így mostanra pontosan két motor közül lehet választani. A szédületesnek nem mondható kínálat tagjai ráadásul majdnem, mint két tojás: mindkettő benzines, mindkettő hathengeres, 2, illetve 2,5 literes hengerűrtartalommal. Se kisebb, se dízel – egyelőre.

A soros hatos egy kicsit felvágósnak hangzik, de állítólag nem habzsi-dőzsi miatt került bele, hanem azért, mert ez olcsóbb, mint korábban a messzi Ausztráliából érkező négyhengeres. Ez a mostani olyan kompakt, hogy keresztben is elfér – hasonló megoldást alig látni.

Modern automata?

Hogyan lehet kinyírni, lelombozni, elrontani egy kellemes és viszonylag erős motort, anélkül, hogy lehúznánk egyetlen gyertyapipát is? Hát persze, hogy az automata váltóval. Az automata annyiban modern, hogy már nem négy, hanem öt sebességből gazdálkodik; és pont. Persze ezzel hencegni manapság éppen annyira okos dolog, mintha egy szállodai szobát azzal akarnánk feldicsérni, hogy van benne vécé. De hát, ha más nincs…

A váltó nagyjából annyira felkészült, mint egy átlagos tinédzser magfizikából, még csak nem is kapizsgálja, hogy mikor mit kellene csinálnia. Eláruljuk: időben kellene fokozatot váltania (kevesebb, mint két másodperc alatt), nem kellene rángatnia, és nem kellene felemészteni az amúgy elégséges lóerők tetemes részét. Ennyivel már elégedettek lennénk.

Bukunk vele majdnem két másodpercet is a gyorsulásnál, a 9,9-ből 11,8 lesz, a városi fogyasztás meg felugrik 12,4-re – és ez még csak a gyári adat. Emiatt még óvatosabban nyomom neki, és még lassabban haladok. Tessék inkább kézi váltót választani vagy nagyobb motort, ha ragaszkodunk az automatához.

Részegek, törökfürdő

De ne temessük el az Epicát, mert ha sikerül elvonatkoztatni a szörnyű váltótól, máris felfedezhetjük benne a jót. Például tágas és kényelmes! A bőrüléseknek ugyan még mindig akkora az oldaltartásuk, mint a szappanos márványnak a törökfürdőben, de kényelmesek elöl-hátul, és a lábtér mérete is felfelé tér el az átlagostól.
Meglepően fejlett a futómű. Hiába a kissé elnagyolt méretű kormány és kevésbé direkt áttétel, az Epica úgy vált kényelmessé, hogy már nem imbolyog egy részeg biciklishez hasonlóan az út közepén.
Lehet vele fékezni nagyokat, nem akar megelőzni a hátulja, sőt ha nagyobb sebességre gyorsítunk, akkor is csendes marad. Jó a hangszigetelés, nem ordít a motor, nem zúg a menetszél, egy kellemes utazóautó benyomását kelti.

Megéri megvenni?

Az automata váltót leszámítva jó autó az Epica, de tény, hogy a kisebb kategóriában nagyobbat üt a Chevy vetélytársai között. Felszereltségéhez képest nem veszélyesen drága, a többiek rendszerint 7 millió feletti árban adnak hasonló extrákat.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.