Üzleti tippek

Bajnai: januárban indulnak az uniós pályázatok

Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos szerint az Európai Unió következő hétéves költségvetési ciklusához kapcsolódó uniós pályázatokat már januárban kiírják annak érdekében, hogy a vállalkozások minél előbb elkészíthessék a pályázatokhoz szükséges dokumentumokat.

A fejlesztéspolitikai kormánybiztos ezt az Országos Kereskedelmi Szövetség pénteki budapesti évzáró konferenciáján mondta, hozzátéve: olyan konstrukciót alakítottak ki, amelynek alapján már az operatív programok brüsszeli végleges elfogadása előtt tudnak pályázni a fő fejlesztési célok alapján a vállalkozások. Bajnai Gordon aláhúzta: lényegesen növelni fogják a pályázatok elbírálása során az átláthatóságot.

Simor András, a Deloitte elnök-vezérigazgatója, a Konvergenciatanács tagja szerint az elfogadott konvergenciaprogram megvalósítása elvezeti Magyarországot a gazdasági stabilizációhoz, illetve ahhoz, hogy az ország ráálljon egy növekedésorientált gazdasági pályára. Már a közeljövőben át kell gondolni az ország adórendszerét, és ehhez hozzáigazítva meg kell határozni, hogy milyen kiadásokat, ráfordításokat teljesíthet az állam. A közkiadások nagyságát és méretét szűkíteni kell, az ország versenyképességének javítása érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik