A magyar kormánynak a reformok elindítása előtt el kellene döntenie, melyik gazdaságfilozófiai modellt követi: az angolszász szabadpiacét vagy az északi jóléti államét – idézi öntől a FigyelőNet. Mi a fő különbség e modellek között?
Az angolszász modell szerint mindenki találja meg a megélhetését a piacon, és gondoskodjon önmagáról, ahogy tud. Az északi modell megtartja ezt a gondolatot, de összekapcsolja a társadalmi szolidaritással, vagyis egy magas adóztatással párosuló, jóléti állami ellátással. Ma az Európai Unióban általános vélemény, hogy az észak-európai modell a járható út, ez képes Európát felzárkóztatni az Egyesült Államokhoz.
Mik az előnyei és hátrányai e modelleknek?
Az északi modell a legmagasabb versenyképességi mutatókat hozta Európának, legalábbis az elmúlt 10 év tapasztalata alapján. Különösen az oktatás, a K+F, az innováció, az üzleti szféra területén. Általános vélemény, hogy azok az országok képesek hosszú távon gyorsan növekedni, amelyek versenyképességüket nem az alacsony költségekre, hanem a termelékenység növelésére, az innovációra és a korszerű technológiák alkalmazására építik, ezt tudatosan támogatja a gazdaságpolitika, és mindehhez alkalmazkodik a képzési, oktatási rendszer is.
Írország is szépen fejlődött, holott ők nem az északi modellt követik…
Írország egy fantasztikus és speciális példa, mert az uniós csatlakozás utáni tíz évben egyáltalán nem fejlődött. Majd egy robbanásszerű fejlődési folyamat indult be – alapvetően import erőforrásokból, vagyis külföldi működő tőkéből. Ezt számos speciális adottság segítette: földrajzilag valahol félúton vannak Európa és Amerika között, mindenki beszél angolul, jelentős ír diaszpóra él Amerikában…. Érdekes, hogy az utóbbi években kiütköztek az ír rendszer problémái: a fejlődés főleg szigetekre épül, vagyis a betelepült multinacionális cégek húzzák a gazdaságot. A belső felzárkózás, a kohézió nagyon lassan halad. Emellett alacsony a K+F-ráfordítás, és meglehetősen rossz a felsőoktatás. A hagyományos ír középcégek nem tudtak integrálódni a világgazdaságba, többnyire a multinacionális cégek beszállítóiként működnek. Nem gondolom, hogy Magyarországnak az ír példát kellene követnie.
Vértes András
55 éves közgazdász, egyetemi doktor. A GKI egyik alapítója. Összesen két munkahelye volt: ezt megelőzően az Országos Tervhivatalban dolgozott csoportvezetőként.
A GKI Zrt. részvényeinek közel 90 százaléka a cég vezetőinek és munkatársainak tulajdonában van. Rajtuk kívül munkaadói érdekképviseleteknek és mintegy 150 neves gazdasági szakértőnek van tulajdoni részesedése.
Kánaán semmiképpen nem lesz. Pontosan annyira fog fejlődni a magyar gazdaság, amennyire ki tudjuk használni a támogatásokat. Egyébként fontosnak tartom megkülönböztetni a mikro- és a kkv-szektort, mert a mikroszektor önmagában hosszú távon nem életképes. Ezek valójában adóelkerülő vagy kényszervállalkozások. Ezt persze meg lehet érteni, de ebből nem lesz jövő: ez a múlt és egy darabig még a jelen.
Más. Hogyan értékeli a zavargások után kialakult politikai helyzetet? Ön szerint a zavargások után lehet más a politika?
Nyilván ez egy tisztítótűz is lehet. A közvélemény hangulata mindenesetre alapvetően megváltozott. Az emberek együttműködést szeretnének látni a politikusok között. Ha ők arra használnák fel az új helyzetet, hogy megújuljanak és tanuljanak belőle, az nagyon nagy dolog lenne. Azt hiszem, a politikusoknak többet kellene foglalkozniuk azzal, ami összeköti, és kevesebbet azzal, ami elválasztja őket egymástól. Nagyon jó lenne például, ha a gazdasági alapkérdések tekintetében megpróbálnák megtalálni a minimális konszenzust, vagy legalábbis elérnének valamilyen hallgatólagos tartózkodást.
Ön szerint a mostani politikai elit alkalmas erre a változtatásra?
Tudomásul kell venni, hogy ez az elitünk van. És egyelőre nem nagyon látok potenciális kihívókat. Másrészt a mostaniak relatív új politikusok, a két nagy párt vezetője még nincs ötvenéves. Ők európai és világviszonylatban is ifjú politikusoknak számítanak. Mindenestre látok biztató jeleket, hogy a politikai szereplők próbálnak változtatni. Talán mindkét oldalon, de a kormányzati oldalon már egyértelműen vannak jelek. Persze a különböző kötődésű szakértők a konferenciákon mindig egyetértenek, de amint politikusként nyilvánulnak meg, rögtön kontráznak. Jó lenne, ha levetnék ezt a rossz szokásukat.
Tizenkét év óta először jött létre demokrata többség az Egyesült Államok képviselőházában és szenátusában. A novemberi választások végeredménye mennyire fogja befolyásolni az Európai Unióhoz való amerikai viszonyt?
Közvetlenül kevéssé, bár nyilván puhítja Bush keménységét az unió dolgaival szemben. Nagyon érdekes egyébként, hogy a riválisok a választások után azonnal leültek egymással tárgyalni, és hangsúlyozták, hogy együttműködésre van szükség, nem partizánkodásra. Ahogy az angol mondja: „Partnership and no partizanship”. Azt gondolom, hogy nekünk is tanulnunk kellene tőlük.
