Gazdaság

Sorbanállás: új időszámítás jön az egészségügyben júliustól

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
A betegek kétharmadának a szakrendelésekre való bejutás, 49 százalékuknak pedig az időpontfoglalás okoz gondot egy kormányzati megbízásra készült kutatás szerint. Ezt orvosolná a kabinet azzal a júliustól bárki számára elérhető rendszerrel, amelyben az orvosi vizsgálatokra maga a beteg foglalhatja le, módosíthatja az időpontot, abban a szakrendelőben, ahol a leggyorsabban kaphat ellátást – Rétvári Bence, a Belügyminisztérium miniszterhelyettese jelentett be a Magyar Kórházszövetség minapi konferenciáján.

Múlt októbertől már 83 szakrendelőbe telepítették az új betegút-menedzselő rendszert, amelyben a területhez tartozó háziorvosok, helyi szakorvosok foglalhattak időpontot pácienseiknek – Júliustól lépcsőzetesen további 101 intézményben válik elérhetővé a szolgáltatás, amelyben már a beteg is foglalhat időpontot – idézi a Népszava Szondi Zitát, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) főigazgató-helyettesét.

Mint mondta, adataik szerint az alapellátásból körülbelül 9 millió esetben érkezik beutalóval szakrendelésekre beteg, a többi közel 56 millió esetben más szakorvosok kérésére, illetve beutaló nélkül fogadják a pácienseket. Reményei szerint, ha az ő ellátásukat sikerül jól megszervezni, akkor gyorsabbá és hatékonyabbá válhat az ellátás. Azaz

nem kell majd hetekig arra várni, hogy egy-egy intézmény valamelyik ellátására „megnyíljon” az úgynevezett előjegyzési naptár.

A rendszerrel lehetővé válik az előjegyzési időpontok tervezése, a szabad időpontokra való előjegyzések rögzítése, továbbá az ellátások foglalása megjelenik az E-térben is.

A rendelésre érkezőket a rendszer regisztrálja, kiadja a sorszámot. Figyeli, hogy mennyit várakozik a páciens, illetve mennyi a meg nem jelent beteg. Azért, hogy minél kisebb legyen az üresjárat, a rendszer a pácienseket sms-ben emlékezteti is, arra, hogy adott időpontra várják őket. Az ellátást követően piktogramokkal értékelhetik, hogy adott esetben mennyire voltak elégedettek az orvosi szolgáltatással.

Most azt várják az intézményektől, hogy valamennyi szakrendelő tegyen közzé szabad időpontokat, és mielőbb indulhassanak a közvetlen lakossági foglalások.

A kormány azt szeretné, hogy a lakosság az úgynevezett Egészségablak applikációval használja az új rendszert.

Ezt a térítésmentes alkalmazást az adataik szerint már csaknem 3 millióan töltötték le.

Akinek bármi okból nem lesz lehetősége applikáción keresztül foglalni, az a továbbiak e-mailen, vagy telefonon is kérhet időpontot. Az utóbbi lehetőségek biztosítására központi call-centert hoznak létre, és az ott, dolgozók adnak időpontot, válaszolnak az e-mailekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik