Fő szabályként akkor illeti meg végkielégítés a dolgozót, ha a munkáltató felmond neki, és a Munka Törvénykönyve alapján legfeljebb 6+3 hónapnyi végkielégítés (távolléti díj) járhat a dolgozónak (legalább 25 év a cégnél töltött szolgálati idő esetén, ha kevesebb van hátra az illetőnek a nyugdíjig, mint 5 év). A közszférában ettől kissé eltérőek a végkielégítési szabályok, amelyeket szintén ismertetnek a Nyugdíjgurun.
Farkas András nyugdíjszakértő posztjában azt vizsgálat meg, hogyan számít be a végkielégítés a nyugdíjba. A következőket állapítja meg.
- A végkielégítést figyelembe kell venni a nyugdíj alapjául szolgáló nettó havi átlagkereset meghatározásánál, mert a végkielégítés is járulékalapot képező jövedelem.
- A szolgálati idő számítása szempontjából már más a helyzet, mert a 2000. január 1-jétől hatályos társadalombiztosítási jogszabályok rendelkezései szerint az 1999. december 31-ét követően kifizetett végkielégítéssel biztosítási időt szerezni nem lehet. Ez megelőzően viszont egy rövid, mindössze két végi tartó időszakban mégis lehetett szolgálati időt is szerezni a végkielégítés révén, ugyanis ha valaki 1998. január 1. és 1999. december 31. között a törvényben meghatározott végkielégítést kapott, akkor a biztosítási ideje annyiszor 30 nappal hosszabbodott meg, ahány havi átlagkeresetének (illetményének) a végkielégítése megfelelt – de legfeljebb tizenkétszer 30 nappal. Az így szerzett biztosítási idő a nők kedvezményes nyugdíjára jogosító időbe is beszámít (mint keresőtevékenységgel járó biztosítási jogviszonyban töltött idővel szerzett szolgálati idő).
Amit még tudni érdemes, hogy nem jogosult végkielégítésre semmilyen jogviszonyban sem az érintett személy, ha legkésőbb a jogviszonya megszűnésének időpontjában
- a Munka Törvénykönyve vagy az adott jogviszonyra alkalmazandó törvény szerint nyugdíjasnak minősül, vagy
- a nők kedvezményes nyugdíjának igénylése miatt kéri a jogviszonya megszüntetését.
