Gazdaság

Fontos figyelmeztetés jött a nyugdíjba vonulók utazási kedvezményéről

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Aki az idén vonul nyugdíjba, de még nem kapott nyugdíjmegállapítást, annak igazolnia kell ezt ahhoz, hogy igénybe vehesse az idősek utazási támogatását és az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságát nyugdíjasként. A nyugdíjas igazolványt külön igényelni kell. A pénzcentrum.hu egybegyűjtötte a tudnivalókat.

Az ellátottak utazási utalványa a magyar nyugdíjasok alapjogai közé tartozik, a nyugdíjas igazolvány feljogosítja a nyugdíjasokat a közforgalmú személyszállítási eszközökön (azaz olyan járműveken, mint a vonat, a helyközi autóbusz, a HÉV, az elővárosi autóbusz, a komp, a rév) való kedvezményes utazásra, 50 és 90 százalékos kedvezmények mellett – hívja fel a figyelmet a portál.

A nyugdíjas igazolvány igényléséhez a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által kiadott „ellátottak utazási utalványa”, az aktív korúak esetében pedig a járási hivatal által kiállított igazolás szükséges. A nyugdíjas igazolvány kiállításához be kell mutatni a felsorolt okmányokat és a nyugdíjas személyi okmányait, magát a kedvezményt pedig a tömegközlekedési járműveken is be kell tudni mutatni az ahhoz tartozó kedvezményes bérlettel egyetemben.

Minden év elején, így a 2023. január 1-je és a 2023. márciusában megjelenő valorizációs szorzószámok közötti időszakban benyújtott nyugdíjigények esetén is nyugdíj előleg megállapítása történik a nyugdíj összegének végleges kiszámításához szükséges valorizációs szorzószámok közzétételéig. A nyugdíjtörvény szerint, ha a nyugellátásra való jogosultság fennáll, a nyugellátás összege azonban a tárgyévi valorizációs szorzószámok hiánya, adatok hiánya vagy egyéb ok miatt az igénybejelentéstől számított 30 napon belül nem határozható meg, akkor a rendelkezésre álló adatok alapján az igénylő részére előleget kell megállapítani és folyósítani. A nyugellátás megállapításakor a nyugellátás összegébe a folyósított előleget be kell számítani – figyelmeztetnek az adó.hu portálon.

A nyugdíjelőleget határozattal kell megállapítani

Ez, vagyis a nyugdíjjogosultság megállapításáról szóló hatósági döntés egyrészt igazolja, hogy a nyugdíjjogosultság fennáll, és nyugdíjelőleg fizetendő, másrészt több olyan kérdés rendezésére is lehetőséget ad, amely az igénylő számára igen fontos lehet.

Az ellátottak utazási utalványának megküldése mellett a másik ilyen lényeges mozzanat az „egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság nyugdíjasként” információ továbbítása az egészségbiztosítási feladatokat ellátó igazgatási szerv felé a társadalombiztosítási támogatással igénybe vehető orvosi ellátás, gyógyszer ellátás biztosítása érdekében.

Hogyan kell igényelni, mit kell tudni róla?

A nyugdíjas igazolvány, azaz az ellátottak utazási utalványa a kiállítás évében január 1-jétől a kiállítást követő év március 31-ig érvényes. A Nyugdíjfolyósító az utazási utalványt a tárgyév március 31-ig azon jogosultak részére juttatja el, akik az év április 1-jéig a 65. életévüket nem töltötték be. A jogosultsághoz kapcsolódó bővebb információkért keressük a Magyar Államkincstár oldalán az ügyintézési tájékoztatók közt az „Ellátottak utazási utalványa” alfület.

A nyugdíjas igazolvány a legtöbb személyi okmányhoz hasonlóan egy egyszerű, kétoldalas kártya, amelyen szerepel a nyugdíjas arcképe és a lentiekben felsorolt, a nyugdíjas igazolvány szempontjából releváns adatai. Fontos: a nyugdíjas igazolvány önmagában személyazonosításra nem alkalmas okmány, éppen ezért, hogy érvényesen használhassuk, fel kell tudnunk mutatni a hozzá tartozó érvényes, arcképpel ellátott személyigazoló okmányunkat (pl. SZIG, jogosítvány, útlevél).

A nyugdíjas igazolvány igénylése kapcsán érdemes tudnunk, hogy a nyugdíjas igazolványon szereplő adatok között feltüntetik a nyugdíjas igazolvány birtokosának nevét és lakcímét, illetve a folyósítási törzsszámot is. Abban az esetben, ha a jogosult gyámság/gondnokság alatt áll, akkor a nyugdíjas igazolvány a gyám/gondnok/nevelőszülő részére kerül kiküldésre (a tisztségek „GY”/, „GO” / „NS” rövidítéssel kerülnek fel az igazolványra).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik