Gazdaság

„Összességében elégedett vagyok” – megszólalt a gurulmadaras felvonulást szervező TulipánTündér vezetője

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI
Sok kérdést tettünk fel a jól ismert producernek, de csak kevésre kaptunk választ.

Két évvel ezelőtt kapott felkérést, hogy megszervezze az idei Szent István napi monstre felvonulást – tudtuk meg Illés Gabriella producertől, akinek az érdekeltsége, a TulipánTündér Film & Event Productions Kft. kapta a konkrét megrendelést. Azt azonban hiába firtattuk, kitől és milyen körülmények között érkezett a felkérés,

  • volt-e valamilyen pályázat, vagy egyszerűen csak megkeresték őket,
  • melyik állami hivatallal kötöttek szerződést, a Miniszterelnökséggel vagy a Rogán Antal vezette Nemzeti Kommunikációs Hivatallal,
  • mennyiért vállalták el a munkát,
  • hány alvállalkozót foglalkoztattak, milyen munkára és mennyiért.

Illés Gabriella elzárkózott a válaszadás elől azzal, hogy ezekre a kérdésekre a szerződéses kötelezettsége okán nem áll módjában válaszolni.

A közreműködők számát viszont készségesen elárulta, közlése szerint közel ezren – előadóművészek, táncművészek, énekesek, statiszták – szerepeltek a felvonuláson.

A magamfajta alkotót a folyamatos fejlődés utáni vágy hajtja, az viszi előre, így – ahogy általában – maradéktalanul most sem vagyok elégedett, de összességében az vagyok, és örülök a sok pozitív visszajelzésnek. A kritikai hangokat pedig – mint minden esetben – most is meg kell hallani, amit abból jogosnak érzünk, azokon pedig el kell gondolkozni, és a későbbiekben szem előtt tartani

– válaszolta arra, hogy sikerült-e megvalósítani, amit a rendezvényre terveztek.

„Egy új műfaj bevezetésénél, születésénél mindig több a kihívás, mint egy bevált formátumnál. Arra kértek fel minket már két évvel ezelőtt, hogy a Szent István Nap hétvégéjén, 17 helyszínen megrendezésre kerülő programcsokorból adjunk ízelítőt egy felvonulás alkalmával. Azaz a nyitóesemény célja egy programajánló volt, amit a Duna Televízió is közvetített, és ami során a műsorvezetők végig kommentálták, hogy a műsor melyik eleme hol vonul fel a hétvége folyamán önálló műsorszámként, hogy a közönség megtudja, hol találkozhat a továbbiakban azzal, ami neki kedvére való. Mindezt a színes programkavalkádot egy oldott, könnyed ünneplés keretein belül szerettük volna megvalósítani” – vázolta a tervet és a célt Illés Gabriella.

Czeglédi Zsolt / MTI

A megbízást elnyerő TulipánTündér Film & Event Productions Kft.-t aligha az előző években elért gazdasági teljesítménye alapján választották ki. A céget 2018-ban alapították, működése első két évében nulla, 2020-ban 18,4 millió forint árbevételt mutatott ki, és mindhárom évet veszteséggel zárta.

Ennél izgalmasabb pályát futott be Illés Gabriella másik, hasonló nevű vállalkozása, a Tulipántündér Produkciós Non-Profit Kft. Ezt a céget 2013-ban alapították, a csúcson, 2017-ben 1,3 milliárd forint árbevételt ért el, de 2018-ban is egymilliárd felett volt az árbevétele, és abban az évben több mint 380 millió forint nyereséget hozott össze adózás után. Ehhez képest drámaian alakult a 2019-es év: 249 millió forint bevétel mellett 626 millió forint veszteséggel zártak. Amilyen gyorsan felívelt a nonprofit kft. karrierje, olyan hirtelen csuklott össze, tavaly novemberben fizetésképtelenné nyilvánították, és felszámolási eljárás indult ellene. Pedig egy időre Magyarország egyik főmilliárdosa is beszállt a Tulipántündér Produkciós Non-Profit Kft.-be. Illés Gabriella üzlettársa 2017–2019 között – egyik érdekeltségén keresztül – Ruszlan Rahimkulov volt. Ő a korábban Magyarországon élő orosz milliárdos, Megdet Rahimkulov fia, akit a Forbes gazdaglistáján a top 10-ben jegyzik, testvérével együtt pedig nagyobb vagyon felett diszponálnak, mint a felcsúti dollármilliárdos, Mészáros Lőrinc.

A G7 több cikket is szentelt a tao-pénzekből a kultúrafinanszírozásra szétszórt milliárdoknak, és ezekben megemlékeztek a szuperprodukciókra szakosodott cégnek tartott Tulipántündér Produkciós Non-Profit Kft.-ről is, mint amelyiknek az Álomutazó című családi mesemusicaljét már a 2017-es bemutatás évében több mint 50 ezren látták. Az elemzésben arról is szó esik, hogy Rahimkulov nemcsak a Tulipántündérben, hanem több más tao-felhasználó cégben is érdekelt volt egy időben. A cikkek egy állami program szétlopásaként azonosítják a történteket, a bedőlt cégeket pedig „A kaptak 15 milliárd forintot, majd lenullázódtak” című fejezetben szedték össze.

Illés Gabriella más logika mentén magyarázta lapunk kérdésére a Tulipántündér Produkciós Non-Profit Kft. fizetésképtelenné válásának az okát. A cég 2013-as alapításáról azt mondta, korábban nagy tévés produkciók producereként dolgozott, és úgy döntött, hogy a megaprodukciókban felhalmozódott know-how-t  saját vállalkozásban létrehozott színpadi előadásokban kamatoztatja tovább a kollégáival. A lényeget így foglalta össze:

Kidolgoztunk egy olyan modellt, amiben – az itthoni piacon addig még nem látott – egyrészt kizárólag hazai ötlet alapján és gyártással, de a Broadway és a West End világát megidéző produkciókat hozunk létre, másrészt ehhez a magyar művészvilág legismertebb előadóit és színházi-zenei-filmes szakembereit  kérjük fel, és – a költséghatékonyság miatt – koncentráltan egymás utáni napokon, napi három, alkalmanként 4–5 nap alatt 12–13 előadást mutatunk be.

Szerinte a közönségsiker igazolta a modell művészi sikerét. Igaz, a produkció költségét korántsem fedezte a jegybevétel, azonban „az akkori tao-bevétel lehetővé tette, hogy ekkora produkciókban gondolkodhassunk” – fogalmazott. A 2018-as produkció előkészületeinél és bemutatójakor még azzal terveztek, hogy a tao kipótolja majd a költség és a jegybevétel közötti különbséget, de 2019-re kiderült, hogy ezzel már nem számolhatnak. „Miután állami támogatás nélkül egyetlen színház sem tud életben maradni, mi is nehéz helyzetbe kerültünk. Hiába igyekeztünk a kiesést a szórakoztatóiparban tevékenykedő for-profit vállalkozásainkból pótolni, a pandémia miatt azok is nehezebb helyzetbe kerültek. Ennek következménye, hogy a cég felszámolás alá került” – vezette le a fizetésképtelenséghez vezető folyamatot.

Ami a jelenlegi helyzetet illeti, a Tulipántündér Produkciós Non-Profit Kft.-ben tevékenység nem folyik, de Illés Gabriella közlése szerint azon vannak, hogy rendezzék a cég sorsát, megegyezzenek a hitelezőkkel. Ezt augusztus elején bejelentették a felszámolónak, dolgoznak az egyezségi javaslaton és a reorganizációs terven. Arra a kérdésre, hogy hány hitelezőnek és összesen mennyivel tartozik a cég, Illés Gabriella azt a választ adta, hogy „a hátralékok nagy részét már ledolgoztuk, és a célunk maradéktalanul rendezni a kötelezettségeinket”.

A magyar Broadway

Illés Gabriella a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarának kommunikáció szakán diplomázott, majd a Sorbonne-on végzett marketing-menedzsment szakirányon, később a Debreceni Egyetemen szerzett PhD-fokozatot. Az Unicef honlapján közölt életrajza szerint első éves egyetemistaként a Magyar Közszolgálati Televízió Riporter kerestetik! című tehetségkutató műsorával indult a karrierje, majd a ranglétrát végig járva 2008-ban producerként debütált. Magyarország több élő show-műsorát – Megasztár, A Nagy Duett stb. – jegyezte a hazai kereskedelmi televíziózásban. 2013-tól a TV2 csoport valamennyi kábelcsatornájának kreatív vezetője lett, majd saját vállalkozásba kezdett.  A Tulipántündér Produkció  azt a célt tűzte maga elé, hogy olyan hazai megaprodukciókat hozzon létre, amelyek méretükkel és egyedi látványvilágukkal a Broadway előadásait idézik. Ilyen szuperprodukció volt például az Álomutazó című családi mesemusical.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik