Bielik István/24.hu
Közélet

Kovács Zoltán: A valaha volt legnagyobb szabású ünnepre készülünk augusztus 20-án

Fesztiválszerű rendezvénysorozatot szerveznek az augusztus 20-ai nemzeti ünnepre – jelentette be a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Budapesten. Kovács Zoltán elmondta, hogy a valaha volt legnagyobb szabású ünnepre készülnek, 3 és fél napon keresztül 17 rendezvényhelyszínen, több száz program lesz.

Az államtitkár hozzátette: az augusztus 20-ai központi rendezvényeket nem érintik majd a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő korlátozások. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő pedig arról beszélt, hogy az ünnepi programok célja az is, hogy megsegítsék a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került turisztikai ágazatot, az abból élő családokat. A központi programok látogatói a budapesti szálláshelyeken, éttermekben, attrakcióknál tudják támogatni az ágazatot. A fővárosi szállásfoglalásoknál már most kiugrás tapasztalható az ünnepi hétre – tette hozzá.

Guller Zoltán a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója korábban a rendezvénnyel kapcsolatban azt mondta, hogy:

a 34 perces tűzijáték alatt több mint 40 ezer rakétát lőnek fel, az eddigieknél nyolcszor-kilencszer többet. Mintegy 4,3 kilométer hosszan, a Margit híd és a Petőfi híd között, a Duna mindkét oldalán, valamint 14 uszályról, és 65 pontonról lövik majd fel a rakétákat, Számos rakparti épületet megvilágítanak fényfestéssel, és 100 drónnal a keresztet is megjelenítik

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.