Talán egyetlen más iparágat sem sújtott nagyobb mértékben a koronavírus-járvány, mint az idegenforgalmat. A repülőjáratok hosszú időre lényegében leálltak, az üdülőhelyek bezárták. Európában néhány ország gazdasága az átlagosnál nagyobb mértékben támaszkodik az idegenforgalomra, így például Görögország, Spanyolország és Portugália esetében több ezer vállalkozás, és ilyen módon rengeteg család, valamint közösségek sokaságának megélhetése függ egy-egy turisztikai szezon sikerétől.
Ahogy a koronavírus-oltások terjedni kezdtek Európában, mutatkozott némi remény a fellendülésre a nyári idegenforgalmi szezont illeten. Ehelyett azonban jelenleg inkább a bizonytalanság érzékelhető Európa-szerte. A bizonytalanságot, a félelmeket csak fokozza az országonként nagyon eltérő és változékony járványügyi szabályozás, illetve néhány országban az utóbbi hetekben az delta variánsnak köszönhetően a járvány felgyorsulása is.
A CNBC News arról ír, hogy Hollandiában és Spanyolországban a koronavírusos esetek főként az éjszakai élet beindulásának köszönhetően szaporodhattak el újra. június végén mindkét ország újranyitotta az éjszakai szórakozóhelyeket, és két héttel később a járvány csökkenő vagy stagnáló tendenciája is visszafordult. Franciaország a hét elején jelentette be, hogy a koronavírus-járvány negyedik hullámába lépett.
A TőzsdeFórum online gazdasági magazin azt írta, a járvánnyal kapcsolatos félelmek miatt hétfőn jelentősen estek az amerikai légitársaságok részvényei az újra felerősödő vírusfélelmek miatt. Mint írták, az NYSE Arca Airline Index hozama alapján a szektor maga 4,68 százalékkal esett hétfőn. Napközben az egyik legrosszabbul teljesítő vállalat az American Airlines Group volt, ami 7 százalékos mínuszban is járt, ám a nap végére felpattant és végül csak 4,14 százalékos eséssel zárta kereskedési napot. A United Airlines 5,54 százalékkal, a Soutwest Airlines 2,83 százalékkal esett ugyanezen a napon. A CNBC Nemws cikke szerint az európai fapados légitársaságok, az EasyJet és a Ryanair részvényei is csökkenést mutattak a hét elején.
Görögországban a súlyosbodó helyzetet jelzi, hogy Athénban szerdán a rendőrségnek könnygázzal és vízágyúkkal kellett feloszlatnia az oltásellenes tüntetők tömegét a parlament előtt. Franciaországban a nemzetgyűlés heves viták után péntekre virradó szavazta meg azt a törvénytervezetet, amely kiszélesíti a Covid-igazolás használatát a mindennapi életében, hatósági karantént ír elő a fertőzötteknek, és kötelezővé teszi a koronavírus elleni oltást az egészségügyi és szociális dolgozók, valamint a tűzoltók számára.