Gazdaság

Kisfaludy-pénzek: a fideszes Bánki Erik volt felesége is a nyertesek közt

Jelentős összegű állami támogatáshoz jutott a Kisfaludy-programban Bánki Erik fideszes országgyűlési képviselő volt feleségének a cége – derült ki a Magyar Turisztikai Ügynökség által indított program honlapjáról.

A kormánypárti politikussal jelenleg is üzlettársi viszonyban álló asszony kizárólagos tulajdonában lévő Mohácsi Sport Klub Nonprofit Kft. 31,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott. Az összeget panzió és lovasklub fejlesztésére ítélték meg. Noha a szóban forgó pályázatot már tavaly elbírálták, a 300 milliárd forintos keretösszegű turisztikai program nemrég megújult – az eddiginél is nehezebben követhető – weboldalán csak nemrég tűnt fel a nyertes cég neve.

Orbán falujába és Mészáros-féle kempingre is jut a titokban osztott állami pénzből
A Magyar Turisztikai Ügynökség egyedi döntése alapján kapott pénzt az állami szervezet volt tanácsadója is.

Az állami támogatás megszerzésének körülményeiről érdeklődve megkerestük a Mohácsi Sport Klub tulajdonosát. A politikus volt felesége Bánki Ágnesként mutatkozott be telefonon – a cégadatokban már Nagy Ágnes Lauraként szerepel –, és azt mondta, a támogatott fejlesztések már megvalósultak. Kikötötte, hogy kérdéseinkre csak írásban hajlandó válaszolni, ám hiába küldtünk neki kérdéseket, azokra nem reagált.

A Mohácsi Sport Klub – korábbi nevén Mohácsi Lovas Klub – egy 5,5 hektáros külterületi ingatlanon fekszik, amelynek tulajdonosa a mohácsi önkormányzat, ahol korábban Bánki Erik is képviselő volt. A területre korábban tetemes mennyiségű vissza nem térítendő európai uniós támogatás érkezett, erről az Átlátszó írt.

  • A birtokon 39 millió forintból épült hagyományőrző kézműves ifjúsági tábor,
  • 25 millió forintért új istálló és bálatároló,
  • 32 milliót költöttek pályaépítésre, a fedeles lovarda és az istálló korszerűsítésére,
  • 15 milliót pedig klubház építésére nyertek.

A beruházások megvalósítására előre hitelt vett fel a társaság a Mohácsi Takarék Banktól 2014-ben. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara hitelbiztosítéki nyilvántartása szerint legalább hat pályázaton nyertek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap forrásaiból. Feltehetően a nyertes pályázatokra felvett összegeket még nem fizették vissza, mert kamara nyilvántartásában jelenleg is szerepelnek a bejegyzések. Ezt követően nyert a társaság most a hazai költségvetésből pénzt, magyarán

önkormányzati területen, európai uniós forrásból épített lovas és sportközpontot, amit aztán a hazai költségvetésből fejleszthetett.

A jó szerencse a cég beszámolóiból is látszik: tavaly zárta az eddigi legjobb évét, 55 millió forint nyereséget termelt 140 millió forint bevétel mellett, amiből 31,5 millió lehetett a Kisfaludy-támogatás, 27 millió forint az értékesítési bevétel, további 80 millió forintról pedig nem derül ki, hogy honnan folyt be.

Bánki Erik volt felesége onnan is ismert, hogy ő az elnöke a Magyar Röplabda Szövetség strand- és szabadidős bizottságának. A röplabda a fideszes politikus javaslatára vált látványcsapatsporttá, így a társaságiadó-kedvezményen keresztül is támogathatóvá.

Ugyan a Bánki házaspár azóta elvált, útjaik nem ágaztak teljesen szét, egy közös üzletben továbbra is érdekeltek. Mindketten tulajdonosai ugyanis a főtevékenységként gabonafélék termesztésével foglalkozó BA-Agrár Kft.nek. A társaság az elmúlt két évben 60 millió forintot meghaladó árbevételt ért el, igaz, tavaly 8,5 millióra csökkent a nyeresége az egy évvel korábbi 42 millióról.

Kiemelt kép: Bruzák Noémi / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik