Kásler Milós már februárban bejelentette, hogy tíz százalékkal emelkedik júliustól a pedagógusok bére. A Magyar Nemzet azzal toldotta ezt meg kedden, hogy még a koronavírus-válság sem akadályozza meg a miniszteri ígéret teljesítését, azt augusztusban esedékes fizetésükkel kapják kézhez a pedagógusok.
A Népszavának a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke ugyanakkor jelezte, a kormányzati kommunikáció dacára szó sincs béremelésről. Totyik Tamás jelezte, az ágazati szakmai pótlék emelkedik július 1-től. Valódi béremelést az jelentene, ha a bérek befagyasztott vetítési alapját (a 2014-es 101 500 forintos minimálbért) emelnék. A pótlékot – az alapilletmény-emeléssel szemben – a kormány egy rendelettel bármikor visszavonhatja.
Átlag alatti, de a semminél több
A mostani emelés bruttó 20-40 ezer forint közötti összeget jelent végzettségtől, pályán töltött időtől függően. Az érdekvédő szerint ez – bár a semminél több – nem állítja meg a pályaelhagyást, a tanár szakra jelentkezők számának csökkenését. Az 17 ezerről 11 ezerre zuhant.
Totyik Tamás szerint a pótlék 10 százalékos emelése után egy pályakezdő fizetése bruttó 231 ezer forint lesz, miközben a KSH adatai szerint a diplomás pályakezdők átlagkeresete 344 ezer forint. Egy nyugdíj előtt álló mesterpedagógus bruttó 528 ezer forintra számíthat, miközben a diplomás átlagkereset közelíti a 700 ezret. A PSZ évek óta azt szeretné, ha a tanárbérek vetítési alapja újból a mindenkori minimálbér összege legyen. Jelenleg az 161 ezer forint.
A legnagyobb emelést most az igazgatók és helyetteseik kaphatják, de köztük is lehetnek olyanok, akik rosszabbul járnak. A köznevelési törvény melléklete szerint az intézményvezetői pótlék alsó határa jelenleg az illetményalap 40, felső határa pedig 80 százalék, ami júliustól 60-170 százalékra változik – a tanulói létszámtól függően. Ez a szakszervezet szerint azt jelenti, hogy az az igazgató, akinek az iskolájába 150-nél kevesebb diák jár 60 százalékos pótlékot kaphat az eddigi 80 százalék helyett.
Kiemelt kép: MTI/Balázs Attila