Gazdaság koronavírus

Az átlagnyugdíjból négy éve futotta a legtöbb zsemlére, parizerre

Mennyi alapélelmiszert lehetett vásárolni tíz évvel ezelőtt az átlagnyugdíjból, mennyit tavaly és az idén? Ezt vizsgálta a statisztikák alapján a Pénzcentrum.hu, hogy kiderítse, valóban vesztesek-e a nyugdíjasok a kornavírusválságban.

Humánkatasztrófa fenyegeti a kevés nyugdíjból nyomorgókat, akik most éhesek
A 13. havi nyugdíj ugyan remekül hangzik, de inkább azonnali gyorssegélyre lenne szükségük az időseknek.

Számításaik szerint az átlagnyugdíjból 2016-ban lehetett a legtöbb zsemlét venni, 2019-ben pedig csak 973-mal kevesebb zsemlére futotta volna, ha minden egyes forintot a nyugdíjból „átváltunk” zsemlére. A tojással már más a helyzet, 2019-ben ért tíz év alatt a legtöbb tojást egy átlagnyugdíj, 2018-ban már csak 349-cel kevesebbet. Tejből csak 2016-ban és 2017-ben tudtak volna a többi évnél több litert venni a nyugdíjasok átlagos jövedelmükből. Öt év alatt 90 literrel több tej jönne ki az átlagos összegből.

A párizsi ára folyamatosan nőtt, a parizer-index viszont szinte stagnált, hiszen közben a nyugdíjak is emelkedtek. 86 és 93 között ingadozott, mennyi kiló parizert lehetett volna venni egy átlagos nyugdíjból az elmúlt tíz évben. A 93 kilogramm szintén 2016-ban jött ki.

A krumpli-arány 2012-ben volt a legjobb, akkor kapott egy átlagnyugdíjas legtöbb kg burgonyát a pénzéért, ha mindet burgonyára váltja: 965 kg-ot. 2019 volt a legrosszabb év burgonya szempontból, a 2018-as mennyiségnek már csak a 72 százalékát érné krumpliban a tavalyi nyugdíj.

A bontott csirke 2014-ben került a legtöbbe (812 forint/kg), azóta kezdett lefelé ívelni, így a nyugdíjak növekedése pont úgy egyenlítette ki, hogy a számítás szerint évről évre egyre több bontott csirkét ért az átlagos nyugdíj.

Tavalyhoz képest jóval kevesebb élelmiszerre futná az átlagnyugdíjból

Összevetették a 2019 áprilisi és 2020 áprilisi árakat is, a 2019-es átlagnyugdíjjal. Azt kapták, hogy a vizsgált élelmiszerek mindegyikéből kevesebbet lehetett volna idén vásárolni az átlagnyugdíjból, mint tavaly áprilisban. Zsemléből például 2019-ben 135 ezer forintból még 400 darabbal, tojásból 236 darabbal, tejből 38 literrel, párizsiból 18 kilogrammal, almából 186 kilogrammal többet vehettek volna az idősek tavaly áprilisban, mint idén.

A nagy kérdés a portál szerint, hogy hány hónapig tart majd a koronavírusjárvány áldatlan hatása az árakra, és az év második felében, ha árcsökkenés mutatkozik, tuja-e majd kompenzálni ezt a megugrást. Az biztos, állapítják meg, hogy a nyugdíjak – akár zsemlében, akár tojásban vagy párizsiban számoljuk – most „kevesebbet érnek” mint egy éve.

Kiemelt kép: 24.hu / Kummer János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik