Gazdaság

Nem vették fel történésznek, jobban nem is sülhetett volna el

Szabó Gábor egyedi kézműves bútorokat gyártó családi vállalkozása önerőből, külső segítség nélkül indult és fejlődik töretlenül. A fiatal bútorkészítő testvérével azt vallja, hogy az álmuk megvalósításához tíz körömmel kell ragaszkodni, de elengedhetetlen a digitális világban való eligazodás is. Gáborék folyamatosan fejlesztik online jelenlétüket és csiszolják tudásukat ahhoz, hogy elsősorban a közösségi médiának köszönhetően egyre több emberhez jussanak el a We On Wood bútorai.

Szabó Gábor története úgy kezdődik, ahogy sok más fiatalé: történész akart lenni, de nem vették fel az egyetemre. A folytatás azonban korántsem szokványos. A bölcsész irányvonalat hátra hagyva, 180 fokos fordulattal jelentkezett egy budapesti faipari iskola felnőttképzésére, ahol két év után egy műhelyben szakmai gyakorlatozott. Az amúgy a filmszakma felé kacsingató öccse látva, hogy milyen jó dolog az asztaloskodás, jelentkezett ugyanabba az iskolába, ahova testvére is. Amikor elvégezte, ketten kitalálták, hogy csinálnak egy közös műhelyt a börzsönyligeti otthonukban. Innen indult a We On Wood sikersztorija.

Online kell lenni

Gábor és Gergely önerőből álmodták és valósították meg vállalkozásukat. Hitelek és bőkezű milliomos nagybácsi híján üzleti modelljük alapjául az online jelenlétet tették. Először létrehoztak egy Facebook-oldalt („hogy hirdetni és hype-olni tudjuk magunkat”), majd jött az Instagram és a Pinterest is, aztán a nagy ötlet: a világ bármely tájékán kézműves termékeket áruló Etsy.com-ra regisztráltak, és ezen keresztül is hirdetni és értékesíteni kezdték egyedi készítésű We On Wood-os bútoraikat. 2017-ben töltötték fel első termékeiket a shopba, amit azóta folyamatosan bővítenek, és már 15 termékük van fent.

160 bútort adtak már el, mindegyiket külföldi megrendelőnek. 

Ez is a stratégia része volt a kezdetektől, Gábor ugyanis azt mondja, hogy a magas minőségű, már-már luxuskategóriának számító kézműves bútoraikra külföldön van igény, ezért is lehetetlen kikerülni az online jelenlétet.

Aki a külföldi piacra targetál, annak kihagyhatatlan, hogy fent legyen az interneten. Online jelenlét nélkül a mai kor vállalkozója labdába sem rúg

– fogalmazta meg Gábor a digitális korszak vállalkozói létének egyik aranyszabályát.

Ketten egyedül

A We on Wood bútorai rendkívül magas minőségű, kézműves kis- és középszériás termékek.

Mi nem egy gyár vagyunk, ahol szakmányban gyártjuk le a közepes minőségű bútorokat

– hangsúlyozza Gábor. Családi vállalkozásuk azonban nemcsak a bútoroktól egyedi, hanem attól is, hogy a készítés mellett az értékesítést is Gábor és öccse végzi.  Minden egyes darabot ők készítenek, fogdosnak, csomagolnak, dobozolnak, takarítanak.  Ez csak a munka egyik fele, mert ahhoz, hogy elérjék a vásárlókat, a bútoraikat megismerjék, szükséges az online jelenlét, a közösségi média és a webshopok használata. Ezt is Gáborék csinálják, akik az asztalos munka mellett még be is fotózzák a termékeket és kitalálják hozzájuk a magyar, illetve az angol szöveget. Legalább napi egy órát csak a közösségi médiában való megjelenés menedzselésével foglalkoznak. Az online eladással kapcsolatos teendők (mint például a csomagolás vagy a futárrendelés) ennél több időt vesznek igénybe: több óra, esetleg a műszak negyede is elmehet ezzel, de ha sok megrendelés van, akkor folyamatosan erre fordítják az energiájukat.

Megtanulni minél több embert elérni

Gábor azt mondja, az online stratégia megtervezéséhez és elindításához szükséges ismereteket el lehet sajátítani asztalosként is, sőt, aki vállalkozásba kezd, kell is értenie ehhez. A fiatal bútorkészítő is tisztában van azzal, hogy mi a SEO vagy a PPC kampány, milyen angol szöveggel érdemes posztolni, és pontosan érzi a közösségi média irányvonalát is, mégis tudja, hogy ezt a tudást tovább lehet és kell is fejleszteni.  Kapóra jött a UPC kiírása, ahol a márkaépítéshez és értékesítéshez szükséges online eszközökre pályáztak és nyertek: ők kapták meg a UPC Business Tuning díjat. Gábor kiemelte, azért jelentkeztek a Nagy Tuning Show-ra, hogy megtanuljanak minél több embert elérni, és remélik, a pályázatnak köszönhetően lehetőségük lesz arra, hogy szakemberek mondjanak véleményt eddigi munkájukról: a dizájnról, a közösségi médiában való megjelenésükről.

Fotó: We On Wood

Gáborék nemcsak az értékesítésben, hanem a bútorkészítésben is folyamatosan képzik magukat, és ebben is az internet segíti őket. Főleg külföldi közösségi oldalakat és a Youtube-ot böngészve nézik a videókat, amikből sokat lehet tanulni.

Amerikában és Nyugat-Eutópában a faipari szakma teljesen más szinten van, így bőven van mit tanulni, ezért is figyeljük rendszeresen a külföldi trendeket, és ha kell, fejlesztünk, új eszközöket rendelünk.

Teljesen egyedi magyar cipők hódíthatják meg a lábbelik piacát
A történet egészen a 80-as évekig nyúlik vissza, amikor egy vízilabdás több időt töltött a cipészműhelyben, mint a vízben.
Munkák, amelyeket teljesen átalakít a digitalizáció
Sok félelem van az emberekben a munka világának változásai miatt, pedig sokszor kifejezetten segít a digitalizáció.

Szponzorált tartalom

A UPC Magyarország által meghirdetett Nagy Tuning Show-n olyan vállalkozásokat díjaztak, amelyek ötletes megoldásaikkal példát mutathatnak a többségnek, hogyan válhatnak még sikeresebbé a digitalizáció segítségével. A cikk a UPC támogatásával készült.

Kiemelt kép: balról jobbra Szabó Gergely és Szabó Gábor. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik