Gazdaság

Teljesen egyedi magyar cipők hódíthatják meg a lábbelik piacát

A történet egészen a 80-as évekig nyúlik vissza, amikor egy vízilabdás több időt töltött a cipészműhelyben, mint a vízben.

A UPC Magyarország 2018-ban indította el a kifejezetten kis- és közepes méretű vállalkozásoknak szóló Business Tuning programját, azzal a céllal, hogy a hazai cégek inspirációt és segítséget kapjanak az online térben történő jobb eligazodáshoz. A program része volt egy hárommillió forint összdíjazású pályázat is, a Nagy Tuning Show, aminek keretében olyan vállalkozásokat díjaztak, amik ötleteikkel és online megoldásaikkal a lehető legjobban használják ki a digitalizációban rejlő előnyöket.

A május 22-én kihirdetett nyertesek között ott volt a Sevenem Hungary Kft., akik a verseny gálájáról az Innovációs díjjal és az ezzel járó szakmai segítséggel térhettek haza. Ez a cég áll a magyar Maklari márka mögött, ami kézzel készített, minőségi alapanyagokból gyártott sportcipőket kínál a vásárlóknak, és a pályázat keretén belül elismert ötletük egy olyan webes felület megalkotása, aminek segítségével a felhasználók maguk „rakhatják” össze az egyedi lábbeliket.

A Maklari története egészen a 80-as évekig nyúlik vissza: Maklári Sándor a vízilabdázás mellett ekkoriban vállalt anyagbeszerzést egy cipész ismerősének, a munkakapcsolat során egyre több időt töltött a cipészműhelyben, ahol elsajátította a szakma fortélyait. Az érdeklődés családi vállalkozássá nőtte ki magát, és a manufaktúra rövid időn belül több hazai márkának kezdett lábbeliket gyártani.

A család első önálló márkája, a Maklari 2018 szeptemberében mutatkozott be, ami a vállalkozás hagyományainak megfelelően kézzel, körültekintően válogatott olasz alapanyagokból készített sportcipőket vonultat fel. A három színben elérhető Maklari Prime Essential jelenleg is kapható, a vállalkozás idén őszre ígéri az új kollekció bemutatását, és terveik szerint 2019 végén már elérhető lesz az a webes felület is, ahol bárki megtervezheti a saját Maklari cipőjét – ami egyben lehetőséget adhat arra is, hogy cég a nemzetközi piacon is megmutathassa, mit tud.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Maklari IXX8 (@ixx8maklari) által megosztott bejegyzés, Aug 28., 2018, időpont: 10:08 (PDT időzóna szerint)

Kérdésünkre a Maklari brand menedzsere, a hazai a sneaker kultúrából jól ismert Perjési Roland elárulta, hogy weben keresztül elérhető cipőtervező alkalmazás már a kezdetektől szerepelt a terveik között. Készült is belőle egy bétaverzió, amit viszont a cég még nem érzett publikálásra alkalmasnak, viszont a pályázat megadta a lendületet egy új és jobb verzió elkészítéséhez. Az Innovációs díj és az ezzel járó szakmai segítség keretében most a UPC segít megtalálni azt a fejlesztőcsapatot, akik közreműködésével megvalósulhat a cég egyedi sportcipők tervezésére alkalmas felülete.

Perjési arról is beszélt, hogy terveik szerint a webes applikáció több nézetből biztosít majd lehetőséget a tervezésre, a különböző felületeket kiválasztva lesz módosítható a felhasznált anyag és annak színe, és az egyik elsődleges cél, hogy a felület képes legyen vizuálisan visszaadni, hogy ez milyen eltéréseket jelent a végleges termék esetében. Emellett adott lesz az egyedi szimbólumok feltöltése és elhelyezése, sőt akár betűk (például monogramok) is felkerülhetnek a cipőkre.

Az elkészített egyedi modellek megoszthatók lesznek a Maklari weboldalán (akár vásárlás nélkül), sőt a közösségi médiában is, ami az egyik legegyszerűbb és legkézenfekvőbb módja annak, hogy a lehető legszélesebb rétegekhez jusson el az egyedi cipők tervezésének lehetősége.

Habár a Maklari mögött álló manufaktúra a gyártás tekintetében ragaszkodik a régi hagyományokhoz,

így csak itthon gyártott, magyar munkaerő által, minőségi alapanyagokból, valódi bőrből készített cipőket árulnak, az értékesítés terén abszolút az online lehetőségekben hisznek.

Erre tökéletes példa a weben „összerakható” cipők ötlete, de Perjési Roland azt is elárulta, hogy marketing tekintetében teljes egészében az olyan digitális megoldásokra támaszkodnak, mint a Facebook vagy az Instagram, és a jövőben is ezeket fogják erősíteni.

Egy olyan kisebb vállalkozás esetében, mint amilyen a Maklari mögött álló Sevenem Hungary, ezek az online platformok megkerülhetetlen tényezők, hiszen ezen digitális szolgáltatásokon keresztül érhető el legkönnyebben a prémium termékekre vágyó közönség, ráadásul ezek azok a felületek, amik a megfelelő stratégiával – és ide értendő a közösségi médiában megosztható egyedi cipőtervek lehetősége is – alkalmat biztosítanak arra, hogy ne csak hagyományos hirdetés útján jusson el a termék híre a potenciális vásárlókhoz, de a termékkel már kapcsolatba került felhasználókon keresztül is, ami jobban működhet bármilyen reklámnál.

Gombnyomásra jön a segítség, ha kopog az ellenőr
Honlapon keresztül elérhető, azonnal aktiválható pánikgombbal terelné jogkövető útra a hazai munkáltatókat egy magyar könyvelőiroda.
Munkák, amelyeket teljesen átalakít a digitalizáció
Sok félelem van az emberekben a munka világának változásai miatt, pedig sokszor kifejezetten segít a digitalizáció.

Szponzorált tartalom

A UPC Magyarország által meghirdetett Nagy Tuning Show-n olyan vállalkozásokat díjaztak, amelyek ötletes megoldásaikkal példát mutathatnak a többségnek, hogyan válhatnak még sikeresebbé a digitalizáció segítségével. A cikk a UPC támogatásával készült.

Kiemelt kép: Maklari

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik