Gazdaság

A kormány még jobban tolná a SZÉP-kártyát

Lezárult a jövő évi adó- illetve a költségvetési tervezetek részletes vitája, és megvan, mely módosításokat támogatná az Országgyűlés gazdasági bizottsága. Amit ők támogatnak, abból jó eséllyel lesz is valami. A bizottsági módosító javaslatokban meglepő részletekre bukkantunk.

Nem kegyelmeznek a cafeteriának, de a SZÉP-kártya pluszkedvezményt kap

Az adótörvény tervezetéhez írott bizottsági javaslatban nincs nyoma annak, hogy a nagy felhördülést kiváltó cafeterianyirbálásról letett volna a kormány, vagy hogy fel akarnák puhítani az eredeti javaslatot.

Kinyírja a kormány a cafeteriát
Megvágják az adómentes juttatásokat, eltüntetik a korábbi béren kívüli juttatásokat, meg a készpénzcafeteriát.

Viszont úgy tűnik, a SZÉP-kártyát még előnyösebb helyzetbe hoznák. A bizottság azt javasolja, hogy mentesüljenek a tranzakciós illeték alól azok a munkáltatói utalások, amelyek már a megújított SZÉP-kártyás korlátozott fizetési számlákra mennek.

A cafeteria tervezett átszabása miatt megszűnne többek között a kockázati biztosításoknál a munkáltatói befizetések adómentessége, illetve az egyes meghatározott juttatásként adható biztosításokat is törölnék. A bizottság itt átmeneti szabály bevezetését javasolja. A 2018-ban kezdődő biztosítási évre – de legfeljebb 2019 . december 31-éig – megfizetett biztosítási díjakra még a jelenleg érvényben lévő adózást lehetne alkalmazni. Az indoklás logikus: a biztosítási díjakat biztosítási évre kell megfizetni, vagyis a szerződések biztosítási éven belül nem módosíthatók.

A baleseti adó megszűnésénél illetve a kgfb biztosítási adóba olvasztásánál hasonló átmeneti szabályokat iktatnának be.

Az idei pofátlan végkielégítésekre sem lesz különadó

Mint már közöltük, eltörölnék többek között a magánszemélyek egyes jövedelmeit terhelő 75 százalékos különadót (leánykori nevén pofátlan végkielégítésekre kivetett különadó), jövő januártól.

A bizottság itt is átmeneti rendelkezést iktatna be. Így már a 2018 . január 1-jét követően megszerzett, egyébként a különadó alapjába sorolható bevételekre sem kellene megfizetni az extra sarcot. Illetve ha már megfizették, akkor vissza kellene téríteni.

A szintén törlésre jelölt kulturális adót (pornóadó) vicces módon a költségvetésben a Nemzeti Kulturális Alapnál még feltüntették a bevételek között, 120 millió forinttal – ezt törölteti a bizottság.

Már 2018-ra is kamatot fizethet a NAV

Az adótörvénytervezet szerint visszaállna a korábbi (2017 végéig érvényes) rend, vagyis ha az adóhatóság döntése jogszabályt sért, akkor visszatérítés jár az adózónak, késedelmi pótlékkal növelten. A biztosság azt javasolja, hogy ez a lehetőség már az idei jogsértő döntésekre is érvényes legyen.

Megmaradhat az adókedvezmény a kutatókra

Az új szociális hozzájárulási adóról (szocho) szóló törvény létrehozását azzal indokolták, hogy a vállalkozások segítése érdekében át kell alakítani a szocho kedvezményrendszerét. Ami egyben azt is jelenti, hogy a jövőre adható kedvezmények közé nem került be mindegyik, jelenleg igénybe vehető adókedvezmény, például a 25 év alatti, illetve az 55 év feletti foglalkoztatottak után járó is.

Mutatjuk, ki mit nyerhet az új adócsomaggal
2019 nem kimondottan a nagy adócsökkentések éve lesz.

Kimaradtak a tervezetből a kutatók foglalkoztatása után járó adókedvezmények is, de a bizottság az összegző módosító javaslatba már beemelte, tehát úgy tűnik, ez a kedvezmény mégis megmarad. Így a doktori (PhD) vagy ennél magasabb tudományos fokozattal, vagy tudományos címmel rendelkező kutató, fejlesztő bére után a foglalkoztató legfeljebb havi bruttó 500 ezer forintig továbbra is mentesülne a szocho megfizetése alól. Továbbá ha vállalkozásként működik a kutatóhely, akkor a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény szerint doktori képzésben részt vevő, munkaviszonyban álló hallgató vagy doktorjelölt után is megmaradna a bérre járó 50 százalékos szochokedvezmény, továbbra is maximum havi bruttó 200 ezer forintig. És megtartanák a negatív tao-adóalap alapján a foglalkoztatott kutatók után érvényesíthető adókedvezményt is.

A mezőgazdasági őstermelők adózásáról, kedvezményéről, szochójáról szóló szabályokat pedig egy külön törvényi pontba rendezték. Így kétségtelenül áttekinthetőbb lehet az érintettek számára, mint ha külön-külön pontokból kell összevadászniuk a rájuk vonatkozó részeket.

Ha valaki trükközne a bevándorlási különadóval

A benyújtott törvényjavaslat szerint a Magyarországon bejegyzett, bevándorlást segítő tevékenységet végző szervezetet támogató szervezet köteles bevándorlási különadót fizetni, illetve nyilatkozni a támogatott szerveznek arról, hogy a különadót megfizette.

Itt vannak a részletek a bevándorlási különadóról
A pártok és pártalapítványok mentesülnek alóla, de a civilek által szervezett médiakampány már adóköteles lesz.

A bizottság javaslata szerint nem az adó befizetéséről, hanem a bevallás elkészítéséről kellene nyilatkozni. Az indoklás szerint a bevallás végrehajtható okirat, így lehetőséget ad az adóhatóság számára arra, hogy az abban megjelölt adóösszeg behajtása iránt intézkedjék, ha az adóalany adófizetési kötelezettségét mégsem teljesítené. Ezzel azt szeretnék kivédeni, hogy valaki kamu nyilatkozatot tegyen az adó befizetéséről. Mondjuk a bevallásról is lehet kamu nyilatkozatot tenni…

Kiemelt képünkön: A Magyar Kereskedelmi Bank (MKB) által kibocsájtásra kerülő Széchenyi Pihenőkártyák (SZÉP-kártya), amelyek a Pénzjegynyomdában készültek. MTI Fotó: Pénzjegynyomda

Ajánlott videó

Olvasói sztorik