Gazdaság

Ez durva: háromszoros árkülönbség is lehet a lakóparkokban

Több millió forinttal olcsóbb lehet a végszámla, ha nem a legdivatosabb környéket választjuk új lakóparki lakás vásárlásakor. Budapesten akár háromszoros is lehet a különbség az árak között – derül ki az Otthontérkép.hu friss, országos adatokon alapuló elemzéséből.

A portál több mint hatvan jelenleg futó lakóparki beruházást, azok kínálati árait, továbbá a Google-ban a lakópark kulcsszó keresettségét vizsgálta meg az elmúlt 4 évre vonatkozóan. Ebből egyértelműen leszűrhető, hogy az új építésű lakások áfájának csökkentésére és a CSOK kiterjesztésének bejelentésére tehető az az időszak, amikor az új építésű ingatlanok, azon belül is a lakóparknak nevezett társasházi beruházások igazán a reflektorfénybe kerültek.

Ez az élénkülés először az érdeklődések megnövekedésében mutatkozott meg, nem kellett azonban sokáig várni arra, hogy a fejlesztők is lépjenek, újabb projektekbe kezdjenek, és ha a piac is elbírja, akkor minél magasabb áron, minél magasabb haszon fejében vágjanak bele a beruházásokba…

Háromszoros is lehet az árkülönbség

A majdnem két éve tartó folyamatoknak köszönhetően, elképesztő ütemben bővül az új építésű ingatlanok kínálata, jóllehet az árak is ilyen tempóban emelkednek. Az új „lakóparkok” ingatlanjainak négyzetméterára széles skálán mozog, esetenként akár háromszoros árkülönbséggel is találkozhatunk.

Meglepő módon a drágasági rangsort a Balaton vezeti, élen Siófokkal, ahol 1 millió forint/négyzetméterárra számíthatnak a vásárlók, de ott van például Csopak is, ahol 757 ezer forint a tarifa. Budapest 705 ezer forint/négyzetméterrel csupán a dobogó harmadik fokára kerülhetett fel, de még így is megelőzi Budaörsöt, Székesfehérvárt és Balatonlellét. Vannak azonban olyan területek is, például Nyíregyháza és Szigetszentmiklós, ahol ennek feléért, harmadáért is, 300 ezer forint/négyzetméter környékén lehet vásárolni.

Megközelítőleg azonos a műszaki tartalom a lakóparkok zöménél, persze vannak kifejezetten prémium kategóriás berendezéseket, szerelvényeket és felszereléseket alkalmazó beruházók is. A hatalmas árkülönbség inkább egy-egy lokációval indokolható. A budai hegyvidék vagy a pesti belváros sokkal értékesebb, mint a legtöbb külső kerület vagy az agglomerációs települések többsége

– fűzte hozzá a portál vezető elemzője, Mester Nándor.

A szakértő a portálon hirdető több tucat beruházásra utalva jelezte: a megyeszékhelyeken egységesebb a kínálat, viszont néhány városban családi házakból álló, valódi lakóparkok és villaparkok épülnek vagy ilyeneket terveznek, s ezek drágábbak, mint az ottani belváros új társasházainak lakásai.

Ahogy országos viszonylatban, úgy Budapest egyes kerületei között is hatalmasak lehetnek az árkülönbségek. Míg az V. kerületben 1281 ezer Ft/négyzetméter, az I. kerületben pedig 1081 ezer Ft/négyzetméter az átlag, addig Soroksáron 385 ezer Ft/négyzetméter.

Ha valaki belsőbb kerületről álmodozik, akkor minimum 500-600 ezer forint/négyzetméterrel kell számolnia. Érdemes kiemelni a VIII. és a XIV. kerületeket, melyek központi elhelyezkedésük miatt népszerűek és még az ingatlanárak is a viszonylag alacsonyabbak közé tartoznak errefelé.

Kiemelt kép: Debrecen, Dóczy Lakópark. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik