Gazdaság

Olcsón “nem lehet elkótyavetyélni az állami vagyont”

Felcsút, Orbán Viktor, Mészáros Lőrinc, Fazekas Sándor (felcsút, orbán viktor, mészáros lőrinc, fazekas sándor)
Felcsút, Orbán Viktor, Mészáros Lőrinc, Fazekas Sándor (felcsút, orbán viktor, mészáros lőrinc, fazekas sándor)
Ezt mondta Fazekas Sándor, aki szerint a nehéz körülmények ellenére is jól teljesített a magyar mezőgazdaság.

A földművelésügyi miniszter az ágazat éves teljesítményét értékelve az MTI-nek azt mondta, hogy a magyar mezőgazdaság 2015-ben nem tudta megismételni tavalyi rekordteljesítményét, de a mostoha időjárási körülmények dacára is kedvező eredményeket ért el. Ez azt jelenti – tette hozzá -, hogy az ágazat kibocsátásának csökkenése a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) korábbi becsléseivel ellentétben nem lesz két számjegyű, 10 százalék alatt marad. A mezőgazdaság kibocsátása 2015-ben 2300 és 2400 milliárd forint között alakulhat, szemben a 2014-es 2450 milliárd forint körülivel. Ennek alapján – az időjárási körülményeket és a nehezedő piaci viszonyokat tekintve – jelentős teljesítményt ért el 2015-ben a magyar agrárium.

Ez megteremti a lehetőségét, hogy az agrárgazdasági kivitel 2015-ben is az előző évekhez hasonlóan 8 milliárd euró körül alakuljon, aktívuma elérje a 3-3,5 milliárd eurót, jelentősen hozzájárulva a nemzetgazdaság 2015-ös várhatóan pozitív exportegyenlegéhez. A tervezett 3 százalék körüli GDP-növekedéshez a magyar agrárium várhatóan mintegy 0,3-0,4 százalékponttal járulhat hozzá. Fazekas Sándor közölte: kiemelkedően alakult 2015-ben a kalászos gabonák termése, a termelői árak csökkenése ellenére is bővült az állattenyésztés kibocsátása is. Így a kalászos gabonák termésmennyisége eléri vagy jelentősen megközelíti a 2014-est.

A miniszter az állattenyésztésről azt mondta, hogy a nehéz piaci helyzetre mind belföldi, mind pedig uniós szinten sikerült megfelelő agrárpolitikai válaszokat adni. Ennek eredményeként javult az állattartók helyzete. Így az ágazatban nőtt az állomány és a termelés is. A  kedvező eredmények hatására 2015-ben tovább bővült a mezőgazdasági foglalkoztatás is. Az év első három negyedévében mintegy 200 ezer ember dolgozott főállásban az ágazatban. Ez 30 ezer fővel több, mint a 2010-es esztendő azonos időszakában volt. Az árak is kedvezően alakultak, azok mérséklően hatottak az agrárollóra. Ez a 2015-ös év első 9 hónapját figyelembe véve 3 százalék volt, míg a múlt év azonos időszakát figyelembe véve ez a mutatószám 3,3 százalékra rúgott.

Fazekas Sándor külön a tej- és a sertéságazatról azt mondta, hogy az uniós szakminiszterek szeptemberben döntöttek arról, hogy a két ágazat gondjainak megoldására 500 millió eurós (mintegy 155 milliárd forintos) intézkedéscsomagot léptetnek életbe. Magyarország úgy döntött, hogy a tejpiaci gondok enyhítéséért az uniós forrásból rendelkezésére álló mintegy 2,9 milliárd forintot teljesen a tejtermelő gazdáknak adja rendkívüli támogatásként, mivel a nyerstej termelői ára egy év alatt mintegy 25 százalékot csökkent. A tejválság kialakulásában nagy szerepe van az orosz embargónak, hiszen piacokat vesztettek a termelők – tette hozzá.

A sertéstartókat különböző új pályázati lehetőségekhez juttatva segítenék. E körbe tartozik az állattartó telepek korszerűsítése vagy az egyéni és az együttműködésben megvalósított beruházások támogatása. Az előbbire mintegy 8,6 milliárd, míg az utóbbiakra együttesen mintegy 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre. A hús áfáját 2004 és 2009 között 12 százalékról 25 százalékra emelték, ezért az ágazatnak jelentős intézkedés lesz a január elsején életbe lépő általános forgalmi adó (áfa) csökkentése 5 százalékra. A miniszter közölte: a kormány már háromszor csökkentette az áfa mértékét: először 2014. január elsejétől az élő- és félsertést sorolták az 5 százalékos kedvezményes áfa-kulcs alá; majd 2015. január elsejétől az élő és vágott szarvasmarha, juh, valamint kecske áfa-kulcsa mérséklődött.

Fazekas Sándor emlékeztetett: a magyar gazdálkodók idén nyújtottak be először az unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) reformja után egységes támogatási kérelmet. Így több mint 30-féle agrártámogatást igényelhettek mintegy 400 milliárd forintnyi összegben. Ennek előleg-kifizetése már októberben megkezdődött. Az agrártárca irányítója utalt arra, hogy Magyarországnak fontos a GMO-mentesség, azért akarják a szója termőterületét a korábbi 40-45 ezerről 120 ezer hektárra növelni. Mindez az állattenyésztés takarmány-ellátási biztonságát szolgálja, valamint a belföldi előállítású GMO-mentes élelmiszerek körének növelését is lehetővé teszi.

A miniszter szerint az állami földek most folyó értékesítésével a kormány a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz), valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK) azt a kérését támogatta, amelyben azt fogalmazták meg, hogy az állam értékesítsen földet a gazdáknak. A Magosz és a NAK szerint ugyanis a családi gazdaságok eltartó képességét csak így lehet biztosítani, fokozni. A miniszter rámutatott ugyanakkor arra, hogy az állami vagyon értékesítése csak jó áron történhet – ezt biztosítják az árverési szabályok -, “olcsón ugyanis nem lehet elkótyavetyélni az állami vagyont”.

A miniszter beszélt arról is, hogy Vállalom! elnevezéssel elindult 2015 utolsó hónapjának elején az Európai Hulladékcsökkentési Hét magyar nyelvű honlapja a hulladékcsökkentés folyamatos ösztönzése érdekében. Hozzátette: Magyarországon évente mintegy 17,5 millió tonna hulladék keletkezik, aminek 21,4 százaléka származik a háztartásokból. A célkitűzés pedig az, hogy az országban keletkező hulladék mennyisége folyamatosan csökkenjen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik