Gazdaság

Újratárgyalják az adóegyezményeket

egyeztetés (egyeztetés, tárgyalás, )
egyeztetés (egyeztetés, tárgyalás, )

Ez pedig sok magyarországi vállalkozást érinthet. A kormányközi adóegyezmények változása ugyanis pozitív és negatív hatással is lehet a nemzetközi viszonylatban is működő cégek adózására.

A magyar kormány az elmúlt három évben több külföldi országgal kötött adóegyezményét módosította, így például a Németországgal és az Egyesült Államokkal megkötötteket is. Ezenkívül több régi egyezményt is újratárgyalnak – hívja fel a figyelmet a Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat.

Azért érdemes követni, mi történik, mert lehetnek változások, amelyek kiterjesztik az adóztatási lehetőségeket. Mások viszont kedvezőbbé tehetik az osztalék forrásadóztatását.

Magyarország a legtöbb hatályos adóegyezményét még az 1970-80-as években kötötte. Ezeket már az elmúlt években elkezdték felülvizsgálni, amit indokolt, hogy időközben jelentősen megváltozott gazdasági és adózási környezet.

A Nagy-Britanniával és Németországgal aláírt adóegyezményt tavaly év elején változtatták meg. Idén január 1-jétől pedig a Dániával, Katarral és Grúziával kötött adómegállapodások módosultak. Az Egyesült Államokkal kötött új egyezmény hatályba lépése pedig az amerikai szenátus jóváhagyására vár.

Folyamatban van még a Luxemburggal, Belgiummal, Svájccal, Ausztriával és Olaszországgal kötött adópaktumok korrekciója, és más egyezményeket is újratárgyalnak a közeljövőben. Új egyezmények is születhetnek, mert már tárgyalnak Irakkal, Szaúd-Arábiával, Ománnal és Panamával is.

A Mazars adópartnere, Szmicsek Sándor szerint egyébként Magyarország kimagaslóan jó adóegyezmény-hálózattal rendelkezik: több mint 70 országgal van ilyen megállapodása. Emiatt vonzó célpont a nemzetközi viszonylatban működő cégek számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik