Minden pénzintézet egyrészt egykulcsos, pénzügyi stabilitási hozzájárulásnak nevezett adót fizetne, másrészt külön megadóztatná a banki profitokat és fizetéseket az IMF új, minden országra kiterjedő javaslata. A BBC birtokába került dokumentum szerint az egykulcsos adó kezdetben valamennyi pénzintézetre vonatkozna, később a nagyobb kockázattal üzemelő pénzügyi cégek magasabb adót fizetnének. A befolyó pénzből nem a válság nyomán megugró államháztartási hiányokat tompítanák, hanem a jövőbeli gazdasági és pénzügyi krízisek kezelésére képeznének alapot.
Az IMF javaslatát kedd délután juttatta el a G20-csoporthoz; a világ legfejlettebb országainak pénzügyminiszterei először a hétvégén tárgyalnak a valutaalap kezdeményezéséről. A BBC elemzői megjegyzik: ha csak néhány ország vezetné be a szabályozást, a bankok más, számukra olcsóbb országokba települnének.
Miért mindenkit?
Ott lehet esetleg indokolt új bankadó bevezetése, ahol közpénzből támogattak bajba került pénzintézeteket; másutt a globális bankadó igazságtalan volna – vélekedett banki informátorunk, aki az IMF-javaslatok részleteinek ismerete hiányában név nélkül nyilatkozott az fn.hu-nak.
Úgy vélte: az új adók bevezetésére nincs sok esély, mert még az EU sem tudott közös nevezőre jutni a pénzintézetek extra adóztatásáról. Szintén kérdésesnek nevezte, hogy az alap létrejötte esetén ott gyűlő pénzt ki és mire használná addig, amíg nem kell egy újabb pénzügyi válság tompítására elkölteni.
Elég nagy a baj?
Amikor a globalizációkritikai mozgalmak csaknem két évtizede a globális tőke megadóztatását kezdték követelni, hihetetlennek tűnt az igény; az ázsiai és latin-amerikai válságok idején lett a közbeszéd része a spekuláció megregulázása, de a krízisek elmúltával ismét lekerült a kérdés a napirendről, elsősorban a tőkepiaci szereplők ellenérdekeltsége okán – adott a témának gazdaságtörténeti mélységet Farkas Péter, az MTA Világgazdasági Kutatóintézet főmunkatársa.
Most az a kérdés, elég nagy-e a baj ahhoz, hogy átmenjen az új szabályozás – vélte a kutató, aki szerint a pénzintézetek ilyenfajta megadóztatása, krízisalap képzése, hosszú távon – a kiegyensúlyozott gazdasági környezet biztosításával – az ő érdekeiket is szolgálja. Ugyanakkor, ha a világgazdaság a válság után stabilizálódik, az nehezíti az új adók bevezetését. A következő hetek, hónapok alkudozása során, s egy esetleges újabb világgazdasági mélyhullámtól függően derül ki, mekkora korlátozást hajlandóak elfogadni a befektetők – mondta a kutató.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az EU bejelentette: a G20-ak elé terjeszti a tőkemozgásokat minimális adókulccsal megadóztató Tobin-adó ügyét. Ennek elfogadására látja a közgazdász a legkevesebb esélyt, hiszen ez a költség hosszú távon sem hoz hasznot a tőke számára, mert az ebből befolyó pénzt – legalábbis az eredeti szándékok szerint –, a fejlődő országok támogatására fordítanák.
Farkas Péter pártolná mindegyik adónemet és a pénzintézetek felügyeletének szigorítását. Úgy véli, a válságot okozó tőkefeleslegek itt vannak, azokat az állami mentőcsomagok felpumpálták, így a krízisalap ötlete nem okafogyott. „Nagy játék folyik, hatalmas profitokról van szó” – mondja a kutató, aki szerint ismét előkerül korunk legnagyobb, megoldatlan közgazdasági ellentmondása: a pénzügyi szférában szerezhető profit jóval meghaladja a hagyományos gazdasági tevékenységek lehetséges hasznát.
