Gazdaság

Izmusok nélkül

Előző nap érkezett New Yorkból, de nyoma sincs rajta az átállási fáradtságnak. A világpolgári lét velejárója, hogy a permanens utazások, előadások, konferenciák, szemináriumok ritmusára előbb-utóbb a szervezet is ráhangolódik.

Januárban Izraelbe készül, februártól áprilisig Melbourne-ben tanít, áprilisban New York, májusban Milánó, azután még az első fél évben Torinóban egy hét; ott van még a seattle-i meghívás is, majd megint Izrael és megint Amerika.

Mégis, amikor Heller Ágnes arról beszél, hogy huszonegy év után felmondta az állását a New York-i New School egyetemen, eszébe nem jut arra hivatkozni, hogy a nyolcvanhoz közel belefáradt volna ebbe a létbe, s terhelné a tanítás nyűge. „Kalandor típus vagyok, nem szeretem a rutint. Változatosságot akarok az életemben.” Az életkora csak akkor kerül szóba, amikor megemlíti, hogy itthon már nem lehet egyetemi tanár, mert Magyarországon hetven felett nem taníthat az ember. A fejletlenebb amerikai szabályozás szerencsére erre még elfelejtett odafigyelni, úgyhogy meg is egyezett az egyetemmel, hogy továbbra is minden ősszel hat hetet tanítani fog New Yorkban. Így nem szakad meg a kapcsolata a várossal, ahol éppen annyi barátja van, mint idehaza, s ahol pluszgyümölcsöket kap az indiai árustól a sarkon, törzsvendégként üdvözlik a megszokott kis könyvesboltban és meg vannak a kedvenc kocsmái a diákjaival, akik épp olyan világpolgárok, mint ő. Nemrégiben Chicagóban járt egy egzisztencializmus konferencián, ahol tíz tanítványa is jelen volt, régiek és jelenlegiek. Az egyik New Yorkból érkezett, a másik Franciaországból, a harmadik Venezuelából… „Remekül éreztük magunkat, elmentünk inni, kocsmázni.”

Izmusok nélkül 1

Izmusok nélkül 2

“Kell egy szellemiségnek lenni, amely magasabb rendű az embernél, mert nem gondolom, hogy az ember a teteje mindennek.”
Fotók: Lakos Gábor

Izmusok nélkül 3

Heller Ágnest törzsvendégként fogadják a Múzeum Étteremben is, bár külön meg kell rendelni a pohár pezsgőt (eperrel a szélén), amivel a Café Kőrben már automatikusan megvendégelnék. Itt viszont jobban lehet beszélgetni, amíg be nem indul az esti nyüzsgés.

Kedvencek tehát mindenütt vannak, Melbourne-től New Yorkig, éttermekben és tanítványokban egyaránt. Nem a legfelkapottabbak, nem feltétlenül a legsikeresebbek. „Van, aki kevésbé sikeres, és van olyan kevésbé kedvenc, aki viszont nagyon. Én filozófiát tanítok, nem azt, hogyan lehet valakiből egyetemi tanár.” Az, hogy ki áll közel hozzá, a személyiségen múlik és azon, milyen filozófus valaki. „A filozófusok köre egy és oszthatatlan, mint annak idején a magyar nemesség volt.” Vagyis azok a legjobb diákok, akikkel úgy lehet beszélgetni, mint saját kortársaival, barátaival – mint annak idején a Budapesti Iskola tagjaival. „Dobjuk egymásnak a labdát. Mondok valamit, ők mondanak valamit, kritizálunk, feleselünk, és ez nagy gyönyörűség. A filozófia egy erotikus játék, mert a szellem a legerotikusabb dolog a világon, és szellemi téren érintkezni, az az erotikus érintkezés egyik formája.” Azután van még a személyiség, aminek a mibenlétét nehéz megmagyarázni. Nem lehet leírni, mindig a jelenlétben fejeződik ki. „Megjelenik valaki, és az ember tudja, hogy ott van.”

A kettő egyébként Heller Ágnes szerint szorosan összetartozik, mert ma már minden filozófia a személyiséget fejezi ki. A mai filozófus nem alkot rendszert, mert olyan világban élünk, amikor inkább reflektálni kell a dolgokra. Ezért nincsenek már filozófiai iskolák, aki ugyanis utánozza a személyiséget, az már csupán epigon lesz. „Ez nem volt így a régi időkben. Lehetett valaki platonista vagy kantiánus, és attól még tisztességes filozófus volt. Ma mindenkinek a saját nyelvét kell beszélnie.” Felidézi, hogy amikor 1980-ban Michel Foucault-val beszélgettek a New York-i egyetemen, egy fiatalember lépett hozzájuk, és megkérdezte Foucault-tól, hogy strukturalista, vagy posztstrukturalista-e. Mire a XX. század egyik legnagyobb hatású gondolkodója kihúzta magát és azt mondta: én Michel Foucault vagyok. „Számomra ez volt a megvilágosodás. Én pedig Heller Ágnes vagyok, és hagyjanak engem békén mindenfajta izmussal a világon!”

Ez akár a válasza is lehetne azok számára, akik tavaly, a hatvanas években írt A reneszánsz ember című könyvének második kiadásakor számon kérték rajta a kihagyott marxista idézeteket. Pedig már az 1981-es német kiadásból is kihúzott egy csomó dolgot. Egyrészt, mert régebben – csakúgy, mint tanítómestere, Lukács György – azt gondolta, hogy minél hosszabb egy könyv, annál jobb. Azután, amikor már külföldön – Ausztráliában – élt, rájött, hogy az emberek nem szeretik a nagyon hosszú könyveket, és a németek nem is akarták ilyen terjedelemben kiadni. Másrészt valóban túl soknak tartotta a marxi hivatkozást, amit a könyv szerkezete és tartalma nem kívánt meg. „Egyeseket azért benne hagytam, mert másokkal szemben, én nem vagyok az, aki feladom Marxot mint inspirációt. Ez a világ egyik legprovinciálisabb ostobasága.”

Mint hozzáteszi, Amerikában most Marx-kultusz van, és amikor előad, a legtöbb diákkal a Marx-kurzuson találkozik. „Magyarországon viszont nagyon sok a primitív ostobaság és mindenki fél. Rendben, szakítsunk a múlttal, de azért nem kell mindent és mindenkit megtagadnunk.” A lényeg, hogy mindig azt írja le, amit az adott pillanatban igaznak tart. „Sok mindent már nem úgy látok, mint egykor gondoltam, de soha sem szólok bele abba, hogy ki melyik könyvemet adja ki, és melyiket tartja igaznak.”

Azért nem mindent fogad el kritika nélkül. A pincér például a szedres fácáncombra esküszik, Heller Ágnes felülbírálja. „A fácáncombban sok a csont, a vadkacsában kevesebb. Inkább a mustáros vadkacsacomb mellett maradok.” Észérvekkel azonban meggyőzhető. „Ne vigyen engem kísértésbe” – utasítja vissza előbb a második pohár pezsgőt, ám a főúrral közösen, éles logikával rámutatunk, hogy ennyi még belefér. „Na jó, még egy pohárral, bár tegnap este is sok pezsgőt ittam. Ez bűn.”


Izmusok nélkül 4

Ám életéből vállalja azt is, ami több mint bűn – hiba volt. Azt, amikor 1957-ben visszalépett a kommunista pártba, mert úgy gondolta, hogy ez az egyetlen hely, ahol a közéletben jelen lehet az ember. „Tudtam, ha a nyilvánosság előtt szólok, úgyis kizárnak, de ez egy reprezentatív dolog volt.” Ma úgy látja, ezzel sokat ártott magának, mert a kilenc hónap múlva valóban bekövetkező kizárással a lehető legrosszabb helyzetbe manőverezte magát. Hosszú, majd két évtizedes, előbb tiltott majd tűrt értelmiségi vegetálás kezdődött, mielőtt 1977-ben az újra keményedő nyomás külföldre kényszerítette. Férjével, Fehér Ferenc filozófussal együtt Ausztráliában talált vissza a filozófia egyetemi világába. „De ha bármikor másképp választok, nem ugyanaz az ember lennék, mint aki vagyok.”

Nietsche szerint minden filozófia önéletrajz. Heller Ágnes önéletrajzi interjúregénye, a Bicikliző majom pedig egyben filozófia is. Arról, hogyan rakta magában egybe magyar és zsidó identitását, hogyan fojtotta, nyomta el vagy szabadította fel egyiket és a másikat a holokauszt, a kommunizmus, 1956 és az 1967-es hatnapos háború. „Akkor lettem az, aki ma is vagyok: magyar zsidó” – mondta az interjúk krónikásának, Kőbányai Jánosnak.

A könyv első kiadása óta eltelt egy évtized, megjelent a második kiadás is, de a megélt modern kor filozófiai értelmezése – benne a gulaggal és a holokauszttal – talán messzebb áll attól, hogy társadalmi konszenzus övezze, mint tíz éve. Heller Ágnes viszont ma sem foglalkozik azzal, hogy ki fogadja el, illetve ki nem, amit a meggyőződésének tart. E szerint tömeggyilkosság és tömeggyilkosság között morális különbséget nem lehet tenni, ám a sztálinizmus történelmi esemény volt. A gulag a terror része, és funkciója volt, mert a terror nélkül nincs hit. Így van ez mind a mai napig. „Egy hagyományos monarchiában nem a félelemkeltés alapozza meg a hatalmat: az isten kegyelméből való királynak nagyon sok hülyeséget kell csinálnia, amíg elveszíti a mítoszát.” Ma viszont mítosz úgy teremthető, hogy terrort gyakorlunk. Ez a modern társadalomra jellemző. Az összes fundamentalista ideológia a terror alapjául szolgál. „Fundamentalizmus volt korábban is, voltak fanatikusok, de a fundamentalista ideológia modern jelenség, és a modernségre való reakció kifejezése.”

Ezzel szemben a holokauszt nem fér bele a terror koncepciójába, amely szerint egyik társadalmi csoport sem tudja, hogy mikor szemelik ki. A náci Németországban viszont egyetlen árja sem félt attól, hogy a zsidók sorsára jut. „A holokausztnak teológiai funkciója volt, mert Hitler megtanulta a katolikus iskolában, hogy a zsidókat isten azért hagyta életben, hogy tanúságot tegyenek Krisztus létezése mellett. Ha őket megöli utolsó egy szálig, akkor nem marad tanú, hogy Krisztus élt és létezett, így a kereszténységet is kiirtja. Ez egy pogány mítosz, speciális, történelmileg megmagyarázhatatlan, irracionális esemény.” Az irracionalitást mi sem igazolja jobban, mint hogy a deportálások miatt nem maradt elég vagon a hadsereg keletre szállítására.

Nyugaton minderről sokkal korábban kezdtek el beszélni, Kelet-Európában és Magyarországon a gulagról évtizedekig hallgattak, Auschwitzról azt terjesztették, hogy oda főleg a kommunistákat és az antifasisztákat vitték. Minden a szőnyeg alá volt söpörve. „Sosem felejtem el a Lukács György és a férjem közötti 1970-es beszélgetést. Lukács azt mondta a Ferinek és nekem, hogy nagyon sokszor beszélt Auschwitzról, de büszke arra, hogy sosem írta le azt a szót, hogy zsidó. És miért büszke erre Lukács elvtárs? – kérdezte a tisztelt férjem, és Lukács erre nem tudott válaszolni. Ő is elhitette magával, hogy csak a kommunisták voltak ott.”

A kibeszéletlen múlt, a meg nem gondolt gondolat József Attila-i őspatkánya tizenhét éve rágja a jelent, súlyosbítván abból az illúzióból való kiábrándulást, hogy a demokráciával együtt jár a jólét. Heller Ágnes egyik kedvenc bibliai története, hogy miközben a zsidók negyven évig vándoroltak a sivatagban, az emberek visszavágytak az egyiptomi húsosfazekakhoz, vagy az aranyborjút imádták. Mi még csak tizenhét éve bolyongunk a demokráciában. „Amikor egy hónapja Berlinben a németek a szememre hányták, hogy milyen hatalompolitika van nálunk, megkérdeztem, hogy nekik 1945 után hány év kellett, míg a demokratikus politikába belejöttek. Kiderült, hogy körülbelül 17 év telt el, és relatíve sokkal jobb feltételek között, mert a Marshall-tervből pénzt kaptak.”

De Heller mindezzel nem oldja fel a politika felelősségét azért, hogy Magyarországon ilyen keservesen és rosszul alakulnak a dolgok. A társadalmi megosztottságért mindenekelőtt Orbán Viktort hibáztatja: „Benne meg van a személyes ambíciók motorja, aminek mások nem tudnak ellenállni. Nagyon tehetséges ember, mert csak nagyon tehetséges ember tudja ezt csinálni.” Hellernek sincs már semmilyen átjárása a jobboldali gondolkodókhoz, „kivéve, hogy összeveszek velük egy tüntetés kapcsán az utcán”. Pedig másutt, Lengyelországtól Ausztrálián keresztül Amerikáig szoros kapcsolata van a konzervatív jobboldallal, miként a rendszerváltás előtt, Amerikából hazajárva, még idehaza is közös ebédre tudta hívni Csoóri Sándort és Magyar Bálintot. „Csoóri Sanyi, amikor a férjem meghalt, nagyon szép levelet írt nekem. Sólyom László Amerikában kedves barátunk volt, és mindenki tudja azt is, hogy Feri milyen jóban volt Antall-lal az egyetemen.”

De kritikus a baloldallal szemben is. Gyurcsány Ferencnek szerinte teljesen hiányzott a diplomáciai képessége és rossz időben lett miniszterelnök, mert nem fogják ebben a pozícióban megtartani. „Neki az volt a nagy balszerencséje, hogy győzött a választásokon. Ha veszít, lett volna ideje, hogy ellenzékben megtanulja a demokratikus politikát.” S nem büszke arra sem, ahogyan liberális baloldali barátai viszonyultak a Terror Háza Múzeumhoz, amelyet számos ausztrál és amerikai kollégája nagyszerűnek talált. „Kicsit gyanús nekem, hogy mindez nem a baloldallal van összefüggésben, hanem kizárólag a magyar kontextussal.” A hamis dolgok mind a két oldalon meg vannak.
„A kilátások rosszak, közösen rontják el az országot, primitív önérdekek mentén, szenvedélyek vonalán teszik tönkre. Ez nagyon szomorú. Lett volna sansz. Eljátsszák ezt a lehetőséget.”

Az étterem közben megtelt, rákezdett a zongorista is. Heller Ágnes nyugtázza a választását, a vadkacsa „nagyon rokonszenves” volt. Kávét nem kér, mivel „pezsgő után nem iszunk kávét”, és a süteményre is csak engem biztat, mert „a férfiember édesszájú, a némber nem”. Desszertként inkább arról kérdezem, hogy ha fiatal korában a hitoktatójának azt mondta, nem hisz istenben, akkor ma hogyan áll a dologgal? Picit megrovóan mondja, hogy „erről megkérdezni az embert sokkal pikánsabb, mint a szexuális életéről beszélgetni vele”. Mert hinni istenben éppoly furcsa dolog, mint nem hinni. „Kell egy szellemiségnek lenni, amely magasabb rendű az embernél, mert nem gondolom, hogy az ember a teteje mindennek.” Ezt fejtegette egy amerikai értelmiségi körben is, hozzátéve azonban, hogy a szakállas öregúrban ma már senki nem hisz. Mire a mellette ülő ismert amerikai író és szociológus kijelentette, hogy ő igenis hisz a szakállas öregemberben. Nincs tehát jó válasz. Heller Ágnes az istenhitet inkább isten szeretetével helyettesítené, „mert nem kell a másikban hinni ahhoz, hogy szeressem”.

Kifelé tartunk. A zongorista Máté Pétert játszik: „Hull az elsárgult levél / mondd, a holnap mit ígér?” Arra gondolok, hogy talán ha kevesebbet foglalkoznánk az elsárgult levelekkel, több erő maradna a holnappal szembenézni. A Múzeum Étterem környékén fel van túrva minden. Át kell lépni az árkokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik