Hetilap: Szalon

Előző nap érkezett New Yorkból, de nyoma sincs rajta az átállási fáradtságnak. A világpolgári lét velejárója, hogy a permanens utazások, előadások, konferenciák, szemináriumok ritmusára előbb-utóbb a szervezet is ráhangolódik.
2007. 12. 20. 08:00
A magány az elvesztett biztonságérzetet váltotta fel. „Ne félj, amíg engem látsz” - mondogatta sokáig a nagydarab, sportos apa, az első világháborúban kitüntetett magyar katonatiszt. Azután amikor az apát, már a sárgacsillagos időkben, géppisztolyos nyilas suhancok megverték a mai Nyugati téren, és nem ütött vissza, a tizenéves Popper Péternek rá kellett döbbennie, hogy géppisztolyokkal szemben oda a biztonság.
2007. 11. 29. 08:00
Tömegesen megfáradtnak tűnnek a mai ötvenesek, egy korosztályi tablón kevés dinamikus arcél vonzaná magára a tekinteteket. Somody Imre a kisebbséghez tartozik, jóllehet két éve már őt sem a Plusssz mozgatja, s nem is a közszereplés. Helyettük kirajzolódott egy új értékháromszög: egyén, család, közösség; Somody életmódváltásának sarokpontjai. Szerinte nemzedéki igényt vált valóra. „Úgy vélem, a rendszerváltó generációnak lenne még egy olyan
2007. 10. 31. 07:00
Katasztrofálisak ugyan a makrotrendek, de azért vannak kedvező jelek is. A budai kutyapiszok-mutató például jól alakul. „A helyi úrifiúk-úrilányok régebben lehozták a kutyát, elengedték, azután ahol sikerült, ott pottyant és kész. Most már odamennek az emberek az utcán és megkérik, hogy takarítsák el” - közli helyzetfelmérése pozitív részeredményét Jaksity György.
2007. 07. 26. 08:00
Mindig van alternatíva. Néha jól, néha rosszul döntünk - mondaná Meredith Grey, az aktuális kórházi szappanopera, a Grace klinika közhelyeket mélyértelműsítő főhőse -, de a választás rajtunk áll. Most például nem jött össze az ebéd. Hiába tartózkodik jó egy hétig Magyarországon, ezúttal is rendesen be van táblázva. Charles Gatitól, a washingtoni Johns Hopkins University európai tanulmányok tanszékének professzorától sokan, több szinten szeretnék
2007. 06. 28. 08:00
Elhárítja az éttermi meghívást: egyrészt nem ebédel („öregembernek már nem kell annyit enni”), másrészt a beszélgetés közben zavarná a vendéglői környezet. Inkább a lakására hív - legalább megismerem Jeromost is, aki a maga tíz évével, a kutyáknál használatos hetes élettani szorzó alapján, a gazdájához hasonlóan hazudtolja meg korát.
2007. 05. 31. 08:00
Látszik, hogy a tulajdonosok valaha maguknak tartották fenn a Gundel Családi szobáját. A legkisebb különterem berendezése őrzi a bensőséges hangulatot, a személyzet bizalmas közeget teremt. Amíg a vendégünkre várunk, a főúrral borokról, ételekről, etikettről beszélgetünk.
2007. 04. 26. 08:00
Mind a mai napig a matematika az anyanyelvem, még ha harminc éve nem is ezt használom; pszichológiaiul beszélek, de akcentussal, ami már így is marad - szögezi le Mérő László. Az ELTE gazdaságpszichológiai szakcsoportjának egyetemi tanára érzésem szerint spontánul szerény. Beszélgetésünk közben ugyanis kiderül, hogy azért egész jól megérteti magát közgazdaságiul, felsőfokú (doktori) „nyelvvizsgát” szerzett műszakiból, beszél evolúcióu
2007. 03. 29. 08:00
A lassuló gazdaságban kevesebb a megbízás. Az ebből eredő nehézségeket a fejvadászcégek díjcsökkentéssel, új tevékenységi körök bevezetésével és létszámcsökkentéssel igyekeznek átvészelni.
2002. 10. 31. 08:00
Rugalmas munkakörök, barátságos légkör és a dolgozók gondja-baja iránt megértő vezetés: ezek együtt még az időnként stresszes munkát is kellemessé teszik.
2002. 09. 05. 08:00
Olvasói sztorik