Gazdaság

Öngól

Lényegében „kinyírta” az FHB-t a bankadó új változatával a kormány, egyúttal lazán lemondott 60 milliárd forint körüli privatizációs bevételről is.

Hatalmas meglepetést tartogatott a Földhitel- és Jelzálogbank (FHB) Rt. számára a hétfői kormányülés: közel 4 milliárd forintjába kerülhet ugyanis a jelzálogbanknak az a hirtelen jött ötlet, hogy banki különadó helyett az állami kamattámogatásra vetnek ki 20 százalékos adót. Az FHB profitjának 40 százalékát áldozhatja fel a kormányzati hóbort, nem véletlen, hogy felfüggesztés miatt nem indult el a papír tőzsdei kereskedése kedd reggel.

Az először még 50 milliárdos – az érintettek által alkotmányellenesnek tartott – banki különadó ötletével szemben a kormányzati bevételi elvárás ugyan most csak 25 milliárd forint, azonban a helyzet pikantériája, hogy ezt szinte teljesen a két tőzsdei banknak, az OTP-nek és az FHB-nak kell megfizetni. Mindez azt is jelenti, hogy most valóban annak a két pénzintézetnek kell fizetnie, amelyek a legnagyobb mértékben élvezik az állami támogatást. Az is igaz viszont, hogy a kormány egy régi hibáját akarja most utólag korrigálni, bármi áron.

Noha az éves szinten kifizetett mintegy 140 milliárd forintos állami kamattámogatás fényében indokoltnak tűnhetne a 25 milliárdos adó, ne felejtsük el, hogy a 140 milliárdnak csak egy része csapódott le a bankoknál, többsége a hitelfelvevőkhöz került. Az FHB azért számít kicsit szerencsétlennek az ügyben, mert a szóban forgó hitelek zöménél nem kihelyezői státusban van, hanem csak kereskedelmi banki hiteleket refinanszírozott, s ezek esetében a banki oldalon megmaradó kamatmarzsot kénytelen megosztani.

Az új adó ráadásul magán az államháztartáson belül is problémákat gerjeszt. Az FHB többségi állami csomagja ugyanis a profitmegvonással gyakorlatilag eladhatatlanná vált, az állam 60 milliárd forintos privatizációs bevételtől fosztja meg magát. A magánosítás megkérdőjeleződése, illetve a profit drámai visszaesése várhatóan az árfolyamot sem hagyja a múlt heti szinteken, a papír egyértelműen felkerülhet a befektetők eladási táblájára.

A kormány által saját magának kreált probléma azonban túlmutat a részvénypiacon és az adóbevételeken. A jelzálogbankok mögött komoly kötvényesi csoportok állnak, akik a bankok által kibocsátott jelzálogleveken keresztül finanszírozzák a hitelezést. Bár a jelzáloglevelek mögött álló törlesztések önálló fedezeti erővel bírnak, és az FHB csődjétől nem kell tartani, a szálak végén álló befektetők felé igen negatív üzenet az új adó. Márpedig ezekkel az invesztorokkal nem ártana jóban lenni, mivel a magyar állam adósságát is jelentős részben ők finanszírozzák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik