Bognár Attila

– Elárulná, mennyibe fáj Önnek mostani romantikus csónakázásunk?

– Tízmillió forint körüli a kár. A sors iróniája, hogy egy több százezer eurós költségvetésű nemzetközi koncertsorozat, a Jazz Odüsszeia kellős közepén kaptuk a nyakunkba az árvizet. Bár a Katona József Színház – amelynek társulata jelenleg Dél-Amerikában vendégszerepel – befogadta néhány koncertünket, öt-hat jelentős nemzetközi produkció így is elmaradt. Az említett summát a meg nem valósult programok, a kéthetes zárva tartás, a hajótest és a hajót rögzítő hidak megrongálódása teszi ki. Mivel a biztosítás az elmaradt koncertekre vagy haszonra nem terjed ki, kizárólag a műszaki sérülések után remélhetünk némi pénzt. Ebből a kevésből viszont bajosan fizetjük vissza a banki hitelünk esedékes törlesztő részletét.

– Nem hangzik valami jól. Mikor kényszerültek elhagyni a fedélzetet?

– Két hete riasztottak, hogy a Duna kezdi meghaladni a kezelhető magasságot. Akkor kiürítettük a fedélzetet, s a két állandó alkalmazásban álló hajózási szakemberünkre hagyatkoztunk. Nem volt könnyű dolguk. Bár a hajó úgy épült, hogy kibírja a szintemelkedést, kiszámíthatatlan volt, mit hoz a víz. Nyilván nem lehetett elejét venni, hogy néhány elszabadult stég – több tonna hordalék társaságában – fenn ne akadjon a hajón. Léket viszont nem kaptunk, a test nem szabadult el. A viszontagságok után legkésőbb a hétvégén szeretnék megnyitni.

– Ez nyilván komoly trauma Önnek, de nem a hajónak, elvégre az Artemovszk meglehetősen barátságtalan környezetben teljesített szolgálatot 1968 óta a nyugdíjazásáig.

– Láthatott már ennél rettenetesebb dolgokat is, hiszen a Fekete-tenger és Kijev környékén hajózott, elég zord körülmények között. Pár éve azonban lejárt az üzemképességi engedélye. Ekkor vettük meg és húztuk fel ide, majd építettük át.

– Nem érzi magát nagyon kiszolgáltatottnak? Ha újra kezdhetné…

– Ezen nem érdemes gondolkodni. Ugyanígy tennék, ha újra kezdhetném, mindenképp Duna menti beruházásban gondolkodnék. Ezzel kevesen vannak így, kevesen használják ki, hogy Budapestet Európa legnagyobb folyója szeli ketté. Emiatt örömmel tölt el a Kopaszi-gát és a Hajógyári-sziget körüli mozgolódás, és meggyőződésem, hogy én sem tettem rossz lóra. Sikerült európai szintű, az európai kultúraközvetítő helyekkel kompatibilis szórakozóhelyet kreálni.

– Ezek szerint ugyanolyan szerteágazó a profilja, mint ami egy átlagos európai komplexumtól elvárható? Mi tartja el a hajót?

– A garantáltan telt házas koncertek, amilyet Maceo Parker, Erik Truffaz, a Quimby, Kispál és a Borz, az Anima Sound System, az Emil RuleZ!, vagy az Európa Kiadó bármikor produkál. Bevétel tekintetében a fő profilunknak számító koncertek és a hozzájuk tartozó támogatások az elsődlegesek. Az éttermet azonban még nem nevezném húzóágazatnak.

– Van olyan választási végeredmény, amelynek hallatán felszedné a horgonyt, és továbbállna a kőszállítóval?

– Örülök a négy pártnak. Egy volt sokáig, a kettő alig több az egynél, a négy viszont vállalható kompromisszum. Egyébként nem az számít, ki van hatalmon, hanem az, érdekli-e a kultúra, költ-e rá eleget, mi a véleménye a kortárs kultúráról, a fogyasztókhoz való eljuttatásáról. A mostani éra jó irányokat jelölt ki, ha arra gondolok, hogy megkezdte a kultúra digitalizálását. Persze, furcsa dolog a politika: nemrég jártam Olaszországban, ahol azt tapasztaltam, az embereknek elegük van Berlusconiból. Ennek ellenére úgy tűnt, kedvelik, sőt jobban tudnak azonosulni vele, mint a Professore becenevű Prodival, akit túlontúl karót nyeltnek tartanak.