Jól jönne a kormánynak, ha a választási kampány célegyenesébe fordulva bejelenthetné, hogy jövőre egyáltalán nem emelkednek a gyógyszerárak. Ehhez a gyártókkal 2004-ben kötött, egyebek mellett az árkérdést is szabályozó szerződést kellene hasonló, újabb egyezséggel felváltani. A felek lapzártánkkor a tárgyalások megindításáról egyeztettek. A szakmán belül eltérő véleményeket hallani arról, hogy a keretszerződést az idő rövidsége ellenére a következő napokban még alá lehet-e írni. A Figyelő által megkérdezett érintettek között volt, aki nagyon kevés esélyt adott erre, míg más jobban hitt egy gördülékenyebb változatban, mondván: jó esetben elég a
2004-es paktumban vállalt számokat aktualizálni. Vagyis azt, hogy a gyártók évente legfeljebb mekkora összeggel pótolják ki a gyógyszerkassza krónikus hiányát, és mekkora áremelést enged (vagy nem enged) számukra az állam. Az egészségügyi tárca is megerősítette, hogy a „2004-es alapokból” indulnak ki a felek. A minisztérium tettrekészségére utal, hogy lapunkat már a tárgyalások megkezdéséről tájékoztatta, míg a gyógyszercégek még csak előzetes puhatolózásról számoltak be.
A kormányzat indítékait aligha kell magyarázni, de a gyártók részéről sem meglepő a tárgyalási készség. A cégeknek a piac kiszámíthatósága rendkívül fontos, és ezért hajlandóak mélyen a zsebükbe nyúlni (állni a gyógyszerkassza hiányának egy részét), holott erre törvényi kötelezettségük nincs. A 2004-es szerződés ebből a szempontból mindkét fél számára kielégítőnek bizonyult, így elvileg hamar dűlőre juthatnak az újabb részletekről. Ezzel a cégek kezében lenne egy 2007-től érvényes szerződés, amely akkor is jó kiindulási alap, ha a mostani ellenzék veszi át a kormányrudat, és később változtatni akar. A két éve kötött megállapodás egyébként előrelátóan rögzíti, hogy 2006 márciusának végéig az új szerződésről tárgyalni kívánnak a felek, az időzítés ezért nem meglepő.
A most érvényben lévő paktum csak a dobozonként 1000 forintnál olcsóbb gyógyszereknél enged meg korlátozott áremelést, és bár a minisztérium nem nyilatkozik a szándékairól, logikus lenne, ha a drágítás tiltását ki akarná terjeszteni erre az olcsóbb körre is. A cégek máshogy közelítik meg a kérdést. „Szeretnénk elérni, hogy az uniós szabályoknak megfelelően akkor legyen lehetőségünk áremelésre, ha az szakmailag indokolt” – mondja Székely Krisztina, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke. Ma ugyanis egy 1000 forintnál drágább készítmény árának emelése akkor sem megengedett, ha a gyártó költsége indokoltan, szakmai vagy üzleti tényezők miatt a növekszik.
CÉGVITA. A cégek tavaly együttesen 20 milliárd forintot fizettek a gyógyszerkasszába, 2006-ban pedig legfeljebb 22,5 milliárdot. A kezdetekkor, 2004-ben megállapodtak arról is, milyen módszerrel számolják ki, hogy melyik társaságra hány forint jut. A bonyolult metódus a cégek piaci részesedéséből és a forgalmuk növekedéséből indul ki, a konkrét összegekről szóló értesítést a napokban postázta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). Az innovatívok (vagyis az új készítményeket gyártók) azonban egyenlőtlennek tartják az elosztást, és módosításra törekszenek, a generikusok (tehát a lejárt szabadalmú termékeket előállítók) szerint viszont a számolás megfelelő. A mostani tárgyalások menetét tehát bonyolítja, hogy ebben a kérdésben a gyártók két fő csoportjának is kompromisszumot kell majd kötnie.
Mindenesetre egy paktummal a kormányoldal élét vehetné például annak a választási plakátnak is, amely szerint a szívgyógyszer négy év alatt 109 (újabban 133) százalékkal drágult. Másrészt a fejlemények végképp össze is zavarhatják a laikusokat, hiszen ha a 2004-es megállapodás nem engedett áremelést, akkor miért állít mást a nyugdíjas? A „trükkös” plakát egyszerre igaz és hamis állítását érdemes kibogozni, mert a megfejtéssel fény derül arra, hogy az állam a gyártókkal kötött békeszerződés mellett milyen beavatkozásokkal próbálja csökkenteni az elmúlt években állandósult támogatási deficitet.
A közbeszédben (és a plakáton is) a patikában kifizetett összeget nevezik a gyógyszer árának, holott az valójában a termék „térítési díja”. A kérdéses esetben csak az utóbbi emelkedett, az ár már négy éve nem. A „valódi árat” ugyanis a gyógyszergyártó határozza meg, és ketten fizetik ki: az OEP, illetve a beteg. Előbbi támogatás címén fizet a patikának, a beteg pedig a „maradékot” állja a kasszánál. Valójában tehát egy bizonyos szívgyógyszer esetében körülbelül 200 forinttal csökkent az állami támogatás. Felmerül a kérdés, hogy felelős állam miként vonulhat ki a szívgyógyszer támogatásából? Nos, alapvetően úgy, hogy ki is vonul, meg nem is. A módszer lényege a „fixesítés”, vagyis az, hogy az állam nem a konkrét gyógyszereket, hanem a hatóanyagokat kezdte támogatni az elmúlt években. Ha tehát több gyógyszer is ugyanazt a hatóanyagot tartalmazza, akkor az OEP ezek közül meghatároz egy referencia terméket (tipikus esetben a legolcsóbbat). Ha ennek ára például 100 forint, és a támogatás mértéke 50 százalék, akkor az OEP mindig csak 50 forintot vállal át, akkor is, ha az orvos esetleg egy drágább gyógyszert írt fel. Az állam emellett dönthet a gyógymód támogatása mellett is. Ebben az esetben még a hatóanyag is különbözhet az adott termékcsoporton belül, csak az eredménynek kell ugyanannak lennie (például: mindegyik csökkentse a vérnyomást), és itt is csak a referencia gyógyszer támogatását fizetik ki. Korábban a rendszer többnyire csak a százalékos számítást alkalmazta, tehát az előbbi példánál maradva egy ugyanolyan hatóanyagú, de 500 forintos készítmény esetén 250 forint volt az 50 százalékos támogatás. Ebben a helyzetben tehát kulcskérdéssé vált, hogy az orvos mit ír fel, mert ha valamilyen oknál fogva nem tud a referencia termékeknél maradni, akkor a beteg térítésidíj-emelést fog tapasztalni. Mások viszont az egészet észre sem veszik.
A PATIKUS DÖNT. „Több nyugat-európai és skandináv országban az orvos nem is a gyógyszert írja fel, hanem a hatóanyagot, és a patikus dönti el, hogy mit ajánl a betegnek” – ad példát a fixesítés fejlettebb formájára Závoda Katalin, a Sanofi-Aventis Zrt. igazgatója. A gyógyszercégek a patikában versenyeznek és nem a rendelőben. Erre egyébként Magyarországon is lenne lehetőség.
A fixesítéssel érdemes megbarátkozni, mivel a módszer térnyerése a támogatott körön belül a generikus gyógyszerek súlyát növeli, ezzel párhuzamosan az állami kiadásokat csökkenti. Vagyis ez a jövő. A fixesítésnél az olcsó, generikus gyógyszerekből lesznek a referencia termékek. „Az elmúlt években előtérbe helyezett generikus program hatására Magyarországon dobozszám alapján már 50 százalékosra nőtt az ilyen készítmények aránya, viszont a teljes támogatási összegen belül még mindig csak 25 százalékot képviselnek” – mondja Lengyel Gábor, az OEP gyógyszerügyi főosztályának vezetője. Ugyanakkor az új (nem generikus) gyógyszerek megjelenése is alapvető egészségpolitikai érdek.
A költségvetés persze a generikus programban érdekelt. Nem csoda, hiszen a gyógyszerkassza 1994 óta tarthatatlan, és az idén is az lesz. Ennek alátámasztásához nem kell a kristálygömbre meredni, elég csak a számokra pillantani: az idei terv 298 milliárd forint, miközben a tavalyi tényleges felhasználás 348,8 milliárd volt, a 2006-os előrejelzések pedig 390 milliárdot valószínűsítenek. Ha figyelembe vesszük a gyártók 22,5 milliárd forintos befizetését, még mindig közel 70 milliárd forintos lyuk tátong a költségvetésben. Nehéz belátni, hogy az alultervezésnek mi az értelme, hiszen az éves keret elfogyásával (valamikor az ősz elején) úgysem szűnhet meg az állami támogatás, a számlát ki kell fizetni. A tervezés azonban nem ebből, hanem a bázisszemléletből indul ki, vagyis az egy évvel korábbi tervből és az inflációból. Akkor is, ha mára ez teljesen elrugaszkodott a valóságtól. A tarthatatlan helyzet kialakulásához talán az is hozzájárul, hogy a gyártókat nem kérdezik meg a tervezésnél, a szakmai szempontok érvényesítése érdekében az egészségügyi tárca vívja szélmalomharcát a Pénzügyminisztériummal.
