Három évvel ezelőtti hazatérésekor Kőrösi Tibornak elsőként két egykori közeli munkatársa jutott eszébe. Az egyik kollégájával a kilencvenes évek elején, több száz jelentkező közül választották ki merchandising vezetőnek a Philip Morris hazai központjába, míg a másikkal több évig osztoztak egy irodán. Közel tíz év távollét után tárcsázta a számokat. Mindkét esetben egy-egy, a hazai piacon meghatározó cég elnök-vezérigazgatói titkárságáig jutott. Udvariasan közölték, hogy átadják az üzenetet, s majd visszahívják. Harmadszori kísérlete után döbbent rá, ha fel akarja venni a magyarországi szálakat, akkor rossz helyen keresgél. 
Molnár László. Még külföldről kezdett tájékozódni, s másfél évébe telt, mire elnyerte mostani állását.
GYÖKEREK. Pedig a kimaradt évtized alatt a kereskedelmi-vendéglátóipari és külkereskedelmi főiskolai végzettségű, angolul és oroszul kitűnően beszélő fiatalember karrierje a Philip Morrisnál gyorsan haladt előre, előbb a vállalat svájci regionális központjába kapott kinevezést, majd az oroszországi értékesítési szervezet regionális létrehozásával bízták meg. Közben gyarapította diplomái számát, posztgraduális és szakmai továbbképzéseken vett részt Európa vezető üzleti iskoláiban. A kilencvenes évek végén, kislánya születését követően érlelődött meg benne, hogy szeretné, ha gyermekének „magyar gyökerei” lennének. „Amikor hazatelepültem, nem nagyon éreztem a piacot” – vallja meg utólag.
Mindazonáltal sokáig nem vesztegette az idejét. Hazatérése után 3 hónappal önálló vállalkozást indított, saját értékesítési, marketing és vezetési tanácsadói céget hozott létre. A múlt évtől a Glendinning Management Consultants, Európa egyik vezető értékesítési, marketing és vezetőképző tanácsadó cégének a minősített szaktanácsadója, s felső vezetői képzési programokat vezet multinacionális cégeknek. Tavaly beszállt a Magyarországon a JPress márkanévvel alsóruházati termékeket forgalmazó Pompásia Kft.-be, amelynek ügyvezető igazgatója és társtulajdonosa.
Ugyancsak a gyökerek újbóli megtalálása vezette haza 12 évi külföldi tanulás és munka után Molnár Lászlót, a GE Healthcare regionális kontrollerjét, aki a brit könyvvizsgáló, auditori képesítést részben önerőből, részben a Price Waterhouse magyar és brit irodáiban szerezte meg. Innen lépett tovább a Halliburton Londonhoz közeli európai központjába, majd a Honeywell európai belső ellenőrzési rendszeréért felelős vezető menedzsere lett, sőt a hűvös brit mentalitás ellenére még barátokra is lelt. Mégsem érezte magát otthon. Apróság, de sose tudta megszokni, hogy amikor angol kollégái viccet meséltek, a csattanó után – faarccal – hozzátették: „joke”. Maguk között is. Mintegy felhívták a figyelmet – a gyengébbek kedvéért -, hogy most kell nevetni. „Ha azt mondtam volna, Mekk-Elek, Rumcájsz, vagy géemká, csak néztek volna rám értetlenül”- érzékelteti, milyen összetett érzés is a honvágy.
Itthoni kilátások
• Nem fog gyorsan menni az állástalálás
• A fejvadász cégek „elkényelmesedtek”, nem jönnek lázba pusztán a külföldi diploma, vagy munkahely láttán
• Nem érdemes bemenni a munkaügyi hivatalba, mert sem segélyt, sem munkát nem ajánlanak
• Érdemes e helyett a korábbi munkahelyi ismeretségeket és baráti kapcsolatokat feleleveníteni
• Kívánatos hozzáállás a kompromisszum-készség; a hazatérő elégedjen meg alacsonyabb beosztással, a felfelé való úton ráér akkor gondolkodni, ha már a szervezeten belül van
• Az elutasításban az is szerepet játszhat, hogy feltételezik: az illető a hazai bérekkel nagyságrendekkel magasabb fizetésre tart igényt
• Számolni kell vezetői hatalomféltéssel
Több ezren azonban nagyon is megrettennek. Hivatalos statisztikák ugyan nincsenek, inkább csak szakmánkénti becslések, de a kilencvenes évek eleje óta külföldre távozott magyar diplomások közül mintegy 5-7 ezren fontolgatják világszerte, hogy hazatérnének. Évente 2-3 ezren szereznek másoddiplomát külföldön, további 5 ezren vesznek részt a Tempus Közalapítvány által menedzselt uniós képzéseken. Azok számát azonban még hozzávetőleg sem lehet tudni, akik nem jutnak be hazai felsőoktatási intézménybe, és saját finanszírozásban végeznek el valamely külföldi egyetemet. Az elmúlt tíz évben Magyarországról 5-7 ezer tudományos munkakörben dolgozó diplomás távozott külföldre. Jó részük eleve azzal a szándékkal pályázott meg egy állást, hogy néhány éves szakmai tapasztalat után visszatér. Természetes, hogy egy idő után kopogtatnak idehaza. 
Kőrösi Tibor. Az önéletrajza láttán lelkesedtek, de hiányolták a kapcsolati hálót.
OKULVA A PÉLDÁN. A döntésben családi okok is közrejátszhatnak. „Nekem az apám betegedett meg, miután az Egyesült Államokból éppen hazaköltöztem egy időre, s ez nyomós ok volt, hogy ne keressek újabb külföldi lehetőségeket, hanem annyi év utazgatás után, végre itthon telepedjek le” – meséli Saphier Regina, aki azóta az „agyvisszaszívás” egyik hazai kulcsszereplőjévé vált. A Project Retour Kht. alapítójaként és vezetőjeként, saját Canossa járásából okulva hozta létre szervezetét a külföldön diplomával bíró, vagy kutatóként, gazdasági vezetőként dolgozó magyarok hazatérésének segítségére. Regina harmadik diplomáját 2002-ben New Yorkban, a Columbia Universityn szerezte a tehetséggondozás, a pszichológia, és nemzetközi felnőttoktatás tárgyköreiben, interdiszciplináris szakon, tehát végzettsége szinte lefordíthatatlannak bizonyult a hazai felsőoktatási definíciók keretein belül.
Idehaza túlképzettnek minősült. Tucatszám küldte szét önéletrajzát fejvadász cégekhez, és közvetlenül a munkaadókhoz is, ám állásinterjúra alig hívták be. Ő is ugyanazzal a helyzettel szembesült, mint több száz külföldről hazatérő sorstársa; még csak munkanélküli segélyre sem volt jogosult – pedig a Johns Hopkins Universityn dolgozott -, mert a külföldön töltött munkaviszonyt (a tengerentúlit legalábbis) a hazai jog nem ismeri el a szociális ellátások igénybevételekor.
Másutt sem jobb
Négyoldalas fogalmazványt kellett írnia egy volt keletnémet biológusnak azért, hogy munkahelyén egy használt számítógépet kapjon, miután nyolc év amerikai kutatói tevékenység után hazatért. A kérelemben formai hibát vétett, ezért nem kapta meg a gépet; ekkor döntött úgy, hogy újra külföldön próbálkozik. Visszatért Amerikába, ahol 750 ezer dollárt kapott, hogy saját laboratóriumot hozzon létre. Az Egyesült Államok jelenleg körülbelül évente 300 milliárd dollárt költ K+F-re. Az Európai Unió tagállamai összesen ennek körülbelül kétharmadát. (Magyarország az unión belül is a sereghajtók közé tartozik.)
A tapasztalatok szerint minél fejletlenebb egy állam, annál kevesebb figyelmet fordít arra, hogy a külföldön tanult diákjai, diplomásai minél hamarabb visszatérjenek, s a helyi versenyképességet növeljék. A kilencvenes évek első felében az Amerikában doktorált kínaiak 88 százaléka, az indiaiaknak pedig 79 százaléka élt a diplomaszerzést követő öt év elteltével is az Egyesült Államokban. Oroszországból a Szovjetúnió megszünte után mintegy 20 ezer kutató távozott külföldre, Lengyelországból a tudósok 15, Csehországból 4 százaléka vándorolt ki. Utóbbiban kiszámolták, hogy minden diplomás elvesztése 300 ezer dollár veszteség az országnak. Ezzel szemben a dél-koreaiak 11 százaléka, a japánoknak pedig 15 százaléka maradt csak Amerikában. Ma már Kínában külön kormány-program gondoskodik a hazatérőkről.
Éppen, mikor elege lett az állásvadászatból, az újságban arról olvasott, hogy az oktatási tárca úgynevezett hazatérési ösztöndíj létrehozását fontolgatja. Gondolta, ennek támogatására saját irodát alapít. Elsétált az Oktatási Minisztériumba, az illetékes előadóval való konzultáció után a miniszter is fogadta, aki őszintén örült a civil szervezet létrehozásának. Ehhez képest a kezdeményezés sokáig vergődött a hivatali rendszer útvesztőiben.
Több hónap múlva azután, egy rendezvényen Saphier Reginának alkalma nyílott megkérdezni az oktatási minisztert: tudja-e, hogy milyen „fafejű” némely kollégája, s hogy a kezdeményezés halódik. „Magyar Bálint őszintén megdöbbent; ő úgy gondolta, rég sínen van az ügy” – meséli a Project Retour vezetője. Három hét múlva lett iroda, telefon, számítógép. Igaz, a hazatérési ösztöndíj megvalósítását időközben – forráshiányra hivatkozva – elhalasztotta a kormány, s a kht. működési támogatást azóta sem kapott (bár ígéretes tárgyalásokat folytat erről is).
A kht. a hazatérők számára klubesteket, konferenciákat rendez, hírlevelüket több mint félezer tagnak küldik ki világszerte, erőteljes lobbizást folytatnak a kormányzat irányában, s egyéni tanácsadást nyújtanak. A hazatérni szándékozók félszáz országból ezrével látogattak el a szervezet honlapjára (2003 decembere és 2005 márciusa között 22 ezer „first visit” futott be).
Saphier Regina. Saját negatív tapasztalatait látva az agyvisszaszívásra.
„Mi abban segítünk a hazatérni szándékozóknak, hogy az elutasítást ne személyes kudarcként éljék meg” – hangsúlyozza Saphier Regina. Így is számos olyan szakemberről tud, aki külföldi diplomával a zsebében, az álláskeresés kálváriáját végigjárva visszautazott Japánba, a Távol-Keletre, vagy Amerikába.
TERVEZNI A VISSZAUTAT. „A kompromisszum-készség elengedhetetlen a sikerhez, valószínű, hogy az első időszakban meg kell elégedni a kvalifikáltsághoz képest alacsonyabb státussal” – figyelmeztet Juhos Andrea, a DBM Magyarország ügyvezető igazgatója, karrier-tanácsadó. Úgy véli, valamely szervezetbe bekerülve már sokkal könnyebb meglátni a felfelé vezető utat. A tartós távollét alatt a szakemberek elszakadnak a mai magyar valóságtól és a munkaerő-piaci elvárásoktól. Aki külföldre megy, annak mindenképpen előre kell terveznie, hogy miként képzeli el a visszafelé utat. Fenn kell tartania a hazai kapcsolatait is, a „majd lesz valahogy” hozzáállás biztos kudarc.
