Húsz éve választási visszaélésekkel foglalkozó bíró idéztek be a rendőrök a választás előtt, mert felmerült annak a gyanúja, hogy letöltötte a Tisza Világ applikációt – írja a szerkesztőséghez eljuttatott hiteles forrásokra hivatkozva a Válasz Online. A laphoz érkezett dokumentumok szerint a bíró elleni eljárásokat személyesen Varga Zs. András, a Kúria elnöke irányította.
Varga Zs. András a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságtól kért tájékoztatást arról, melyek azok a bírók, akik szerepelnek a Tisza-applikáció letöltőinek névsorában. Péterfalvi Attila NAIH elnök a lap szerint arról tájékoztatta a Kúria elnökét, hogy az említett bíró neve szerepel a listán, ezért a Kúria-elnök integritás vizsgálatot rendelt el.
Az illetőt nyilatkoztatták a Kúrián, hogy valóban letöltötte-e az appot. Az integritási eljárásban biztosan nem került elő bizonyíték az app letöltésére, így Varga Zs. még januárban feljelentést tett Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyésznél, hogy nyomozzák ki, hogyan szerepelhettek a bíróra utaló adatok a kilopott listán.
A bírót először márciusra idéztek be a rendőrségre tanúként, de akkor ítélkezés miatt nem tudott megjelenni. Kérte, hogy ha nem halaszthatatlan ügyről van szó, akkor április 20. utánra idézzék be, mert addig választási bíróként folyamatosan rendelkezésre kell állnia.
A bíró végül a választás előtti csütörtökön jelent meg ügyvédjével a rendőrségen, ekkor arról kérdezték, mikor és milyen személyes adatait adta meg a Tiszának. Az illető átadta a januári integritási eljárás dokumentumait és közölte, hogy abban titoktartást írtak elő számára, ezért érdemben az appról szóló kérdésekre nem válaszolhat. Arról viszont nyilatkozott, hogy az eljárást nyomásgyakorlásnak érzi a bírói hatalmi ággal szemben.
A nyomozást végül bűncselekmény hiányában lezárták, Varga Zs. Andrást pedig választási győzelmi beszédében lemondásra szólította fel Magyar Péter, a közpénzen luxusirodát építő Kúria-elnök a május 31-ig kapott haladékot a miniszterelnöktől, hogy önként távozzon.
